Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-01-07 / 2. szám

2. PÁPA É S VIDÉKE 1917 január 14. Mintegy önkénytelenül tolul azonban ajkainkra a szó: Meghalt a király — éljen a király! Bármily ellentétesnek látszik is e mon­dás, valóban igaz, mert ő vele sem a király­ság, sem az alkotmány, sem a nemzet nem halt meg. Olyan tehát a nemzet e látszó­lagos kontraszt előtt, mint a Janusz arc, mely egyik arcával visszanéz a sírra és gyá­szos könnyeket hullat elhunyt királya és el­esett fiai fölött, a másikkal a jövőbe néz és meglátja reményteljes szemekkel, hogy a nemzet még él, hogy a királyi hatalom itt maradt és szebb, jobb jövőt remélve nézi azt a személyt, kinek fejére a koronát teszi, kinek hinni, kiben bizni, kiért lelkesedni, élni -halni akar. Ez a hivatott személy, ki a nemzet óhaját teljesen átértette, alkotmányos törvé­nyeink szerint a magyar trón jelenlegi örö­köse volt Károly Ferenc József főherceg, néhai Ottó főherceg és Mária Józefa idősbik fia. — Tudjuk ugyanis, hogy a magyar nem­zet I. Lipót király alatt hálából lemondott szabad király választásáról s az 1687. II. III. t. c. szerint elfogadta a Habsburg család fiágának elsőszülöttség szerinti trónöröklését, majd az 1723. országgyűlés I. II. t. c sze­rint, mely a magyar pragmatica sanctiót ké­pezi, a koronához való öröklési jog kiter­jesztetett a Habsburg-ház nőágára is, úgy hogy III. Károly után Mária Terézia lett a király, ki Ferenc István lotharingiai herceg­hez ment nőül és igya Habsburg-lotharingi­ház ősanyjává lett, amely házból való új ki­rályunk is, IV. Károly, aki ezért még I ső Ferenc József halála napján átvette a kor­mányzást. Egyénisége, jelleme, gazdag ta­pasztalatai valóban méltóvá is teszik őt erre. Kiváló és gondos neveltetés után 24 éves korában nőül vette Zita Mária pármai hercegnőt, aki tehát, mint az ő hitvese a magyar nemzet királynőjévé lett. Midőn első megbízatásakor ifjú nejével Budapestre jött, hogy a király nevében megköszönje a ma­gyar nemzet hűségét és szeretetét királya iránt a háború borzalmai közt is, már akkor kitűnt szeretetreméltó egyénisége, ifjú neje pedig elbájolta a magyarokat és egy csa­pásra meghódította a sziveket. Miután a szerajevói katasztrófa őt a trón lépcsőjére emelte, mint trónörökös és hadvezér idejét a harctéren töltötte az oroszoknál, a Kárpá­tokban. az olaszoknál, legutóbb az Erdélyt a románoktól felszabadító hadsereg élére ke­rült és innét a trónra. Kell-e illusztrálnom, mily bő tapasztalatot nyújtott minden neki? Itt ismerte meg a magyart igazán, itt sze­retette és becsülte meg honvédeinket, itt látta, hogy a magyar tud is, akar is hazá­jáért, királyáért mindent feláldozni. Mindenesetre ezek érlelték meg benne azokat a szép gondolatokat, azt a béke- és emberszeretetet, a törvény iránti tiszteletet és ama szép uralkodási elveket, melyek Népeimhez c. kiáltványában kifejezésre jutnak. Ebből a kiáltványból különösen három nagy elv tűnik ki, mely majd uralkodásán elvonul: a magyar alkotmányos törvények tiszteletben tartása, nagy elődjének okosan megfontolt uralkodási példája és az annyira óhajtott béke után a nemzeti élet békés, áldásos előbbrevitele. Alig hogy a szép elvek elhangzottak, már nov. 23 án így ir gr. Tisza Istvánnak: »Attól a szándéktól indíttatva, hogy Maga­mat Magyarország s Ilorvát-Szlavon és Dal­mátország királyává mielőbb megkoronáz­tassam, utasítom Önt, hogy az országgyűlés­sel érintkezésbe lépve, idevágó javaslatait terjessze Elém.« Méltán teszi ezt az új fejedelem, mert teljes öntudattal van arról, hogy a magyar nemzet alkotmányos királyává csak a koro­názással lesz, hogy a szent koronával fején forr össze a nemzettel, szállnak reá a teljes királyi jogok és csak így lesz a nemzet szu­verénitásának, önálló nemzeti méltóságának megszemélyesítője és képviselője. Alkotmá­nyunk alaptörvényei szerint ugyanis a szent korona mint személyiség szerepel, mely bir­tokosa minden hatalomnak és jognak, benne rejlik a főhatalom és az egész nemzet alkot­mánya, karaktere, joga, kiváltsága és midőn a szt. koronával megkoronázzák a törvényes trónörököst, minden átszáll reá, benne egye­sül a király és a nemzet s ő e jogoknak gyakorlatába lép. A szt. koronának eme köz­jogi jelentősége mentette meg nemzetünket és hazánkat mindenkor az abszolitisztikus irányú hűbéres elnyomástól. így értvén a dolgot, amikor a nemzet koronázásra készül, nemcsak valami régi, ke­gyeletes vallásos szertartást végez, hanem a koronázás ténye a legnagyobb jelentőségű közjogi, alkotmányos aktus, nemcsak nem­zeti szokás, hanem a nemzet legnagyobb és legszentebb ünnepe, mert nemzeti létének újra születési napja ez. Ezért nem ismerte el a magyar nemzet a megkoronázatlan fejedelmet soha királyá­nak, ezért sietett magát megkoronáztatni minden magyar király, ezért őrizték mint drága kincset a szent koronát, iparkodtak megszerezni, sőt magukkal hurcolták, elásták, stb. Ezért irja elő az 1790—91-i törvény is, hogy az elhunyt király halála után a trón­örökös 6 hónapon belül tartozik magát meg­koronáztatni. Ezért aztán a királyi szó után lázas sietséggel készült a nemzet a koronázás elő­készítésére és az új király ez akarata oly jól esett, hogye sokat szenvedett ország mintha megifjodott volna, mintha megfeledkezett volna szenvedő fiairól, a véres harc mezők­ről; minden tekintet, minden törekvés csak az új király, a királyné és a koronázásra irányult. Ami fényt, pompát tudnak, azt kifejtik, aranycsillogós, selyemsuhogós, mosolygó ar­cok, reményteljes szemek veszik körül a ki­rályi várt, azok pedig, kik az ország sorsát intézik az alsó és felső Házban tanácskoznak, határoznak, terveznek a koronázás előkészí­tésén. (Folyt, köv.) — Pápa város 1916. évi I., II. és IV. osztályú kereseti- és az 1916. évi jövedelmi adó kivetési lajstroma a k. pénzügyigazgató­ságtól leérkezett és a v. adóhivatalánál köz­szemlére kitétetett, ahol f. hó 15-ig a hiva­talos órák alatt az adózó közönség által be­tekinthető. Esetleges felebbezések ugyanott is beadhatók. A munkások testnevelése. Bár a testnevelés nemzeti ügy, mégis leghátrább áll. Csodálatos, hogy sok ehhez hasonló mindent észreveszünk ma, amikor a gigászi küzdelem harso­nája tölti el az agyakat. Ez főképpen azért van, mert sokkal többet gondo­lunk a jövőre, ma, a jövő békés mun­kájára, amikor a mult munkájának ered­ményét vagy csődjét látjuk felbukkanni a láthatáron; amely vagy reparációra, vagy a további munkára serkent ben­nünket. Itt most reparációról van szó, mert amig az ifjúság egy része a test­gyakorlás minden fajtájából kiveszi ré­szét, addig a másik egész életén át azt az egyoldalú mozgást végzi, amelyre taszították gyermekkorában. Ez a gyötrő mozgás a másik hiányában legtöbbször test- és lélekölővé válik. A rengeteg betegség, melyről az orvosi jelentések tanúskodnak, főként azért találnak olyan bő tápot az em­berben, mert nincs a testnek elég ellea­álló ereje. Már pedig ezt az erőt nem egyedül a jó táplálkozás, hanem főként, az egészséges lélek után, a testedzés révén kaphatjuk meg. Ezzel a kérdéssel egyik katonai szaklap alapos átgondoltsággal foglal­kozik. A megoldást a magyar nép egye­sületi életére óhajtja bizni. A jövőben külön Munkás Testnevelő Egyesületek felállítását tartja célszerűnek. Ahol pe­dig már vannak munkásegyelületek, ott testnevelő osztályokat kell felállítani, ahol a reggeltől estig a szoba zárt le­vegőjében dolgozó, tehát hétről-hétre egyforma mozgást végző munkások a munkaidő után testnevelésben részesül­hessenek. Ez érdeke volna a munka­adóknak is, fontos érdeke, sőt pénzben kimutatható haszna, ha munkásaik erő­sek, edzettek és egészségesek. így a munka is jobb, gyorsabb és erősebb. A famunkásoknál pedig ez a testneve­lés sok költségesebb szórakozást pótol. Mi pápaiak némi büszkeséggel te­kinthetüuk magunk elé, mert ismerünk néhány egyesületet, ahol a munkások testnevelésének iskolája, ha szerény eszközökkel is, ha nem is valami észre­vehető eredménnyel, de folyt. Amig az események meg nem szakították, nyüzs­gött az élet. Amikor egy másik élet küszöbén állunk, jólteszi az, aki a testnevelés propaganda érdekében szót emel. Óri­ási jelentősége van ennek. Ez a pro­bléma méltán sorakozik a többi szoci­ális kérdések mellé. Amint a jelek mu­tatják, a háború befejezése után a kü­lönböző egyesületek ezt a pontot min­den más céljuk elé teszik megoldásra. Van előttünk egy fényes példa. Ennek már nem egy ellenséges ország itta meg levét. Bukásának nem katonái gyávasága, hanem az ellenfél edzettsége volt okozója. Ha mi magyarok, vitéz honszerelmünket még az edzettséggel párosítjuk, akkor nemcsak a harctéren, hanem bárhol felvehetjük a küzdelmet más nemzet fiaival. Csertői.

Next

/
Thumbnails
Contents