Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-02-04 / 6. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a páDa-csóthi esperes! kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos A Pápai Katholikus Kör. A szerKesztésért felelős Grátzer János. Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. • Fiú-internátus. Az elmúlt napokban egy, a Pápához közeleső plébánián állomásozó papi ember köszöntött be hozzánk. Csak természetes, hogy szives örömmel fogadtuk őt, akit — ha nem sértjük szerénységét — az egyház iránti szeretete s embertársaival szemben gyakorolt ügybuzgó fáradozásai miatt igen nagyra becsülünk. Beszélgetésünk folyamán felvetődött többek közt azon óhaj is, mennyire szükséges volna, mily nagy hiányt pótolna itt Pápán egy kath. jellegű fiú-internátus, amelyben a város s még inkább a Pápát környező falvak szegénysorsú, de tehetséges tanulói olcsó ellátásban részesülnének s a helybeli bencés főgimnázium és állami tanítóképző közvetítésével hitben, tudományban kiművelődve hasznos tagjaivá lennének a jövő Magyarországnak. Van-e szükség egyáltalában internátusokra, vagy nincs szükség? Oly kérdés ez, melyre a válasz csak igenlő lehet. Tapasztalati igazság ugyanis az, hogy a közélet miazmás, immorális levegője igen sok esetben még a jó családi körben élő ifjúra is romboló befolyást gyakorol, mennyivel inkább forognak e veszélyben akkor azon ifjak, akiknek lépteit nem kisérik az aggódó szülői szeretet gondjai, akik idegen légkörben nevelődve azt is feledik, ami jót és nemeset az édes szülői házból magukkal vittek! Hogy a közélet ma nagyon is terhelt, ugyan ki tagadhatná ? Éppen azért, mert való igazság, százszorosan megindokolt azon óhaj is, hogy mindenfelé állíttassanak internátusok főleg a ferfiifjuság részére, amely internátusokban nevelt fiatalság jobb lesz hitében, nemesebb erkölcseiben, szilárdabb hazaszeretében azon ifjaknál kik kiskoruktól fogva szabad, úgynevezett modern nevelésben részesültek. Főleg a férfiifjuság részére — mondottuk, ami korántsem zárja ki a női internátusok szükségességét. A férfiinternátusokat azon okból emeljük ki, mivelhogy itt nevelődik a jövő intelligenciája, akikből megint az állam, a társadalom, sőt az egyháznak is vezető emberei lesznek. Nem a mi feladatunk keresni az okokat, amik ma visszatartják az ifjúságot az egyházi pályára való lépéstől, de annyit megállapíthatunk, hogy az ezen élethivatástól való tartózkodás főleg a vallásos meggyőződés hiányában keresendő. E bajon csak úgy segíthetünk, ha a vallási közönyösség tömkelegéből kiválasztjuk és elkülönítjük az ifjúság azon tagjait, kikben a jobb meggyőződés, a nemesebb élet iránt való készséget felismertük, hogy belőlük az internátus falai között ideális szellemmel telített közkatonáit s majdan vezető embereit neveljük az egyháznak s a társadalomnak. Jó papokra, vallásos meggyőződéssel biró tanítókra van szükség ? Neveljük az ezen életpályákra alkalmas ifjakat az internátusokban! Attól legkevésbbé sem kell tartani, hogy az internátus lakóinak esetleg csekély lenne a létszáma. Nézzünk csak széjjel a Pápát környező falvakban, mily sok okostekintetü, az egészségtől duzzadó pirospozsgás arcú falusi gyermeket láthatunk TÁRCA. Mikor a Hargitán pásztortüzek égtek. — Erdélyi emlékeimből. — írta: P. Mattoska I. Libór. 111. »Ariiig a Hargitán pásztortüzek égnek, addig nincs háború!« — mondta az a bizonyos csiki ember, mikor beszédem során az az esetleges román betörésre céloztam. Megnyugodtam. A Hargitán pásztortüzek égtek. Folytattam utamat. Gyönyörű szerpentin út vezet Bálványosfüredre. Kénsavas fürdője jótékonyan hat az utazó ember idegeire. Csendes, nyugalmas hely, melyet nem zavar sem vonatzakatolás, sem gyári zaj, sem nagyvárosi élet. Szerényen meghúzódva az illatos fenyőerdő kellő közepében áll az egyszerű, de csinos fürdőtelep. Olyan itt az élet, mint a meghitt, meleg családi kör melege. A vendég kevés, de úgy élnek, mind édes testvérek. Ami engem e helyre hozott, az nem a fürdő volt, hanem az a páratlan természeti csoda, mely egész Európában unikum: a torjai Büdösbarlang. Sokat kell kapaszkodnunk, mig a tátongó sziklabarlanghoz érünk. A Holt-tenger kietlensége jut eszünkbe, mikor a kopár, élettelen hegyormot nézzük. Már távolról megcsapta arcunkat a kéngáz fojtó szaga. Óvatosan léptünk a halál tornácába, a gyilkos barlang előrészébe. Sajátságos melegség járta át tagjainkat, majd fojtó izzadság verődött ki homlokunkra, pedig a barlangban rendesen hűvösebb van, mint kint. Itt még lehet lélekzetet venni, de az alsó gázrétegbe, a benső barlangba lépni és egy lélekzetet venni a gyilkoló gázból, egyenlő a halállal. . Elfojtott lélekzettel tántorogtam ki e kísérteties helyről a szabad levegőre, mert az a néhány perc is, melyet a barlang előrészében töltöttem, valósággal örökkévalóságnak látszott. További megfigyeléseimet csak az ajtóból mertem folytatni. A barlang alján lévő kőrétegek izzadni látszanak; a csepegő vizet felfogják és a beteg szem kimosására használják. Ebből a barlangból évenkint 1 millió négyszáznegyvennyolcezer kilogramm széndioxid ömlik ki felhasználatlanul. A torjai Bödösbarlang a világhírű nápolyi »Kutyabarlangnál« tízszer értékesebb, mondja Ilosvay Lajos. Találóan irja Radványi dr: »A torjai hegy az Isten gyógyszertára, melynek szépen berendezett szobái a Gyilkos-barlang, a Timsós-barlang, a Várpad-forrás, a Károly-forrás, a Fidelét-fürdő. Megfejthetetlen problémák keringtek agyamban, mikor a fürdőtelepre értünk. Valahogy elém került az a sajnálatos, de a körülményeket, tényeket, tapasztalatokat élesen látó kijelentés, melyet Erdélyben oly sokszor hallani, hogy Magyarország mostohán bánik Erdéllyel. A mostoha bánásmód pedig mély sebeket szokott vájni a szivbe. Hát még a székely nép szivében!... Azt pedig minden erdélyi ember érzi, hogy e mellőzést nem érdemli meg. Aki egyszer jár Erdélyben és látja azt a sok természetj