Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-11-25 / 48. szám

4. PÁPA ES VIDÉKE 1917 december 23. — A Kath. Nővédő-egyesület má­sodik konferencia beszédét Barcza Leánder bencés tanár, az egyesület vezetője és hit­oktatója tartja az Irgalmas nővérek intéze­tének tornatermében dec. 1-én, szombaton d. u. fél 6 órakor. Kérjük az érdeklődők minél számosabb megjelenését. Az elnökség. — Furcsa utazási mizéria készül, ha igaz, bogy a napokban az összes magyar vonatokon bevezetik a számozott helyek rend­szerét s több jegyet, mint a mennyi utas a vonaton ülve elfér, nem fognak kiadni. Eddig is már életveszélyes tolongás volt és kelle­metlen tülekedés folyt a jegypénztáraknál, mi lesz még ezután ? — Előléptetés. A vallás- és közokta­tásügyi m. k. miniszter Gergely Ferenc pá­pai m. k. áll. el. népiskolai tanitóképző-ínté­zeti' gyakorlóiskolai tanítót a IX. fizetési osz­tályba léptette elő. — A Pápai Leányegylet f. évi nov. 26 án és 27-én a városi színházban tartandó jótékonycélu előadásainak műsora a követ­kező: 1. Romantika. Szinmű 1 felvonás­ban. Irta: Garvay A. Előadják: Schönfeld Piroska, Sztraka János, Kovács István és Klein Szidike. 2. a) Mendelssohn: Conzert első tétele; b) Drigó-Auer: Serenade. Hege­dűn játsza: Szépházy Erzsike hegedüművésznő, zongorán kiséri Kis József zongoraművész. 3. Danse fantasie Coppélia hallétből. Tán­colja Domsitz Emmuska, zongorán kiséri Kis József. 4. a) Zauberlied Meier Hellmund­tól; b) Weber: Freischütz operából Agatha áriája; c) Delibes: Lakme csengetyü áriája. Énekli: dr. Domsitz Mihályné énekművésznő, zongorán kiséri Kis József zongoraművész. Rövid szünet után 5. a) Dworzák: Humo­resque; b) Sarasate: Danse espagnole No 8. Hegedűn játsza Szépházy Erzsike, zongorán kiséri Kis József. 6. Álomkép. Reverie Vieux­temps zenéjére táncolja Domsitz Emmuska és Szőllősy Sándor, zongorán kiséri Kosztka Vilmos, hegedűn Seffer Béla. 7. a) Grieg: Ich liebe Dich; b) Erkel: Hunyady László operából La Grange ária. Énekli dr. Dom­sitz Mihályné, zongorán kiséri Kis József. A műsor mindkét este ugyanaz. Kezdete este fél 8 órakor. Helyárak: Nagy páhol 30 K, Kis páholy 25 K, erkély I. sor 6 K, er­kély II. sor 3 K, támlásszék 5 K, I. rendű zártszék 3 K, II. rendű zártszék 2 K, karzati ülőhely I. sor 1 K, II— III. sor 60 f, karzati állóhely 50 f. Felülfizetések köszönettel fo­gadtatnak és hirlapilag nyugtáztatnak. Jegyek előre válthatók Goldberg Gy. üzletében és az előadások estéjén esti 6 órától a színházi pénztárnál. — Megalakult részvénytársaság. A napokban Veszprémben megalakult a Vesz­prémvármegyei Állatbevásárló és Husérté­kesítő Részvénytársaság, melyet új főispá­nunk hivott életre, s melybe tudvalevőleg Pápa városa is belépett részvényesnek, még pedig 10 ezer K-val. Az alakuló gyűlésen az igazgatóságba Csoknyay János dr. főügyé­szünket, a választmányba pedig Csoknyay Károly főjegyzőnket választották be tagnak. — A Keresztény Munkásegyesület legközetebbi szórakoztató délutánját decem­ber 2-án tartja. — Katonai lóvásárok ^lesznek f. hó 28-án Pápán, 29-én Nyárádon. — Közgyűlés a Polgári Körben. Mult vasárnap d. u. 3 órakor a hadbavonulások következtében alaposan megfogyott taglét­szám ellenére is elég népes közgyűlést tar­tott a Polgári Kör, mely — amint azt már több izben megírtuk — ujabban örvendete­sen fellendült. Hercz Béla elnök, kinek ne­véhez fűződik a körnek ingadozóban volt anyagi alapjának a megszilárdítása, vezette a közgyűlést, melyen elsősorban a költség­vetést tárgyalták le és állapították meg a mult évinek az alapján. Majd pedig meg­emlékeztek a kör jubileumi évéről, miután épp most 50 éve, hogy a Polgári Kör Pápán megalakult, A jegyzőkönyvi megörökítésen kivül a jelen viszonyok mellett más formá­ról nem lehetvén szó, a jubileumnak meg­felelő megülését a háború utánra halasztot­ták. Hajnóczky Béla indítványára jegyző­könyvi köszönetet szavaztak Zakots István­nak, aki a körnek, annak különösen finánciális ügyeiben, többször sietett a segítségére. A gyűlés berekesztése előtt Hercz elnök beje­lentette, hogy a legközelebbi közgyűlésen elnöki tisztéről le fog mondani, miután az üzletében és iparában beállott változott vi­szonyok mellett nagyobbmérvű elfoglaltsága nem engedi meg, hogy a körnek egy egy­szerű tagnál több időt szentenhessen, s ezért már most kéri a tagokat, bogy utódjáról előre gondoskodjanak. A tagok azonban úgy­látszik nem szándékoznak megválni népszerű elnöküktől, mert az elnöki kijelentésekre élénk, harsány ovációkkal feleltek s oly közbe­szólásokat hangoztattak, melyből következ­tethető, hogy nem engedik majd távozni az elnöki székből. Gyűlés után még soká együtt maradtak a tisztviselők és tagok és barát­ságosan elbeszélgettek a kör ügyeiről, meg sok egyébről. — Közélelmezési bizottsági ülés volt e hó 19-én. Csoknyay főjegyző elnökölt, jelen volt Hajnóczky Béla bizottsági tag, to­vábbá hivatalból a főügyész, főszámvevő, állatorvos és jegyzőkönyvvezető. Kimondták, hogy zöldségre rekvirálási jogot kérnek és megvettek 40 K árban Mihályinétől 3, Smi­deg Jakabtól 2 vagon kerékrépát. — Hivatalos hirdetmények tekint­hetők be szerkesztőségünkben: Takarmány és alomkészletek zár alá vételéről. Őrlési vámszázalékról, Hordók maximális áráról, Cirokmag zár alá vételéről, Zsákok forga­lomba hozásáról szóló rendeletek, továbbá, hogy a fémösszeirási lapok kitöltve azonnal beadandók, végül a polgármester a szegé­nyek nevében köszönetet mond a grófnak 2000 K-s adományáért. Jegyesek. E rovat alatt közöljük a pápai plébá­nia hivei közöl a jegybenjárókat, kik a szó­székről is hirdetve lesznek. Aki ezek között törvényes házassági akadályt tud, jelentse a plébánián. Csajtai István gichathalmi szül., pápai lakos, gőzekefűtő — Kicska Margit, pápai hajadon, apja: Pál, csegődi kerékgyártó. Tóth Zoltán, asztalos, pápai lakos — Borbély Mária, anyja nagyacsádi napszámos. Szerkesztői üzenetek. Lakos K. Emeletes tévedés. Soha sem mondottuk sem szóban sem írásban, hogy Pápán bárhol is — to7harangot szereltek volna íel. Üzlet áthelyezés. Tisztelettel tudatom a nagyérdemű közönséggel, miszerint a Főtéren volt cukorka- és gyümölcs­kereskedésemet a Kossuth Lajos-utcai Mattus-íéle házba helyeztem át. A nagyérdemű közönség eddigi szives pártfogását hálásan köszönöm, azt új helyemen is kérem kiváló tisztelettel Hermann Jónás. Hiitter Vilmos Pápa, Fótér 17. sz. azonnali szállításra ajánl: motoros szántóekéket, motoros cséplökészleteket, gőz-cséplőkészleteket, gépolajat, motorolajat és henger olaj at, tovattagépzsirt. Üzlet-áthelyezés. Tisztelettel értesítem a n. é. közön­séget, hogy Főtéri üzletemet az év folyamán Főtér 19. számú házamba (Drogéria mellé) helyezem. Eddigi szives bizalmukat hálásan kö­szönve, azt továbbra is kérve, maradtam kiváló tisztelettel IFJ. EISLER MÓR porcellán-, üveg-, lámpa- és edénykereskedő. Kurtz Gyula ajánlja kitűnő ZONGORÁIT. Kivánatra jutányos áron kölcsönöz javit és hangol zongorát és pianinót Pápa, Főtér. Adjunk téli rufaát a hadseregnek s Nyomatott Stern Ernő könyvnyomdájában Pápán, 1917.

Next

/
Thumbnails
Contents