Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-11-18 / 47. szám

2. PÁPA ES V1DEKE 1917 november 18. A király életveszedelemben. Bizonyára megdobbant minden jóér­zésű magyar ember szíve, mikor olvasta, hogy e hó 10 én at Isonzó folyóban életveszede­lemben forgott az új magyar király, IV. Ká­roly, aki azonban hála a jó Istennek szeren­csésen megmenekült és most ismét folytat­hatja dicső diadalutját — Róma felé. Még csak nemrég, nov. 4-én százezrek és milliók imája egyesült a névnap alkalmá­ból abban a forró óhajtásban, hogy az Ég áldása kisérje a király minden lépteit, s az Ur tartsa meg őt nekünk sokáig. Most, hogy életveszélyből menekült meg szerencsésen az ifjú, népszerű király, a né­pek hálát adnak az Ég urának és megköszö­nik a jó Istennek, hogy imájukat meghall­gatta. A pápai állomásparancsnokság kérel­mére a Pápán állomásozó cs. és k. katonai személyek részére és jelenlétében Kreutzer Ferenc káplán már mult csütörtökön hála­adóistentiszteletet tartott a pápai nagytemp­lomban, de erről a közönséget az idő rövid­sége miatt értesíteni nem lehetett s ezért ezen a polgári hivek csak csekély számban vehettek részt. A hálaadó imák után most újra és-újra előtör a magyar ember régi kedves szálló igéje: Éljen a király! A főispán Pápán. Hétfőn ismét lobogó-díszt öltött Pápa városa: illusztris vendéget várt a vármegye új főispánja, dr. Rainprecht Antal személyé­ben, ki este 6 óra 20 perckor érkezett Cell­dömölk felől dr. Ruppert Rezső főisp. titkár kíséretében. A vasútnál a városi hatóság fo­gadta az érkező főispánt, ki másnap d. e. 10 órától 1 óráig fogadta a városi és állami hivatalok, a járás tisztviselői karának és más testületeknek küldöttségét. A tisztelgések sorrendje a következő volt: 1. Város (Mészáros Károly vezetésével); 2. Járás (Bélák Lajos v.); 3. Róm. kath. hit­község (Kriszt Jenő v.); 4. Ref. hitközség (Kiss József v.); 5. Evang. hitközség (Mester­házy László v.); 6. Izr. hitközség (Steinber­ger Lipót v.); 7. A kir.,Járásbíróság, kir. Adóhivatal, Földmives iskola, Dohánygyár, Pósta-főnökség, Vasúti főnökség, Vasúti osz­tálymérnökség, Kataszteri felügyelőség, Ál­lami polgári leányiskola és Állami tanító­képző együttes küldöttségét Sült József ve­zette; 8. Ref. főiskola (Pongrácz József v.); 9. Szent Benedek-rend (dr. Kocsis Lénárd v.); 10. Ref. nőnevelő (dr. Kőrös Endre v.); 11. Kaszinó (Tar Gyula v.); 12. Hitfelekezeti tanítók (Szutter Dániel v.); 13. A Vörös­kereszt, Jótékony nőegylet, Kath. patronázs, Ref., evang. és izr. nőegylet és Leányegylet együttes küldöttsége dr. Antal Géza vezetése mellett tisztelgett; 14. Izr. iparosok gyámo­lító-egylete (Böhm Samu v.); 15. Tűzoltó­egyesület (Viz Ferenc v.); 16. Ipartestület (id. Horváth József v.); 17. Hadisegélyben részesülők (dr. Lakos Béla v.). A főispán a küldöttségek szónokainak meleg hangon válaszolt s megígérte, hogy Pápa város ügyeit, érdekeit állandó figye­lemmel kiséti. Majd a nap folyamán látoga­tásokat tett a városhan. A főispán, ki itt tartózkodása idején gróf Esterházy Jenő vendége volt, szerdán és csütörtökön a járás községeit, pénteken és szombaton pedig a pápai hivatalokat te­kintette meg. Az Esterházy-kastélyban a főispán tisz­teletére ádott ebédeken a gróf úr szivesen látott vendégei a következők voltak: Dr. Rainprecht Antal főispán, Mészáros Károly polgármester, dr. Antal Géza orszgy. képviselő, Sült József közjegyző, Bélák Lajos főszolgabíró, dr. Rupert Rezső főispáni tit­kár, Szokoly Ignác rkapitány, Faragó János ref. főiskolai igazgató, dr. Kocsis Lénárd bencés főgimn. igazgató, Wüest Ferenc urad. jószágfelügyelő, Gerstner Ignác esp.-plébános, Martonfalvay Elek ügyvéd,Tar Gyula földni. iskolai igazgató, dr. Keresztes Ferenc kir. járásbiró, Okolicsányi József doh -gyári igaz­gató, dr. Csehszombathy László v. főorvos, Gyurátz Ferenc ny. püspök, dr. Csoknyay János v. főügyész, Kalmár Károly urad. fő­számvevő és Alasz Miklós plébános. Az illetékes hatóságok b. figyelmébe. A november 9-iki napilapok jelez­ték, hogy az olasz harctéren a Lom­bard sikságon fog eldőlni a világ sorsa, ott fog lezajlani a világtörténelem leg­nagyobb csatája. Ebből az Istenitélet­ből, ebből a vérfürdőből járásunk fiai is előreláthatólag kiveszik részüket, mert úgy a 20-as honvédek, mint a 19-es közösök ezen a fronton küzdenek. Bőséges aratása lesz előrelátható­lag a hálálnék, sok fiatal élet fog de­rékon törni, sok remény fog megsem­misülni, sok szülőnek a szivébe fog egész életére kiható fájdalom befész­kelődni. Most, még e harc megkezdése előtt kell, hogy minden igaz magyar lélek aggódó szeretettel gondoljon a felvo­nulókra, kelj, hogy oltalmat és segít­séget esdjen az emberek sorsát intéző Istentől harcoló honfitársai számára, hogy diadal koronázza hőseink küzdel­meit, hogy a világ sorsdöntő csatája nekünk juttassa a győzelmi babért. S mi történt ? az, hogy ezen hir megjelenése után két napra, nov. 11-én, egyik járási község (a nevét nem aka­rom nyilvánosságra hozni, mert szé­gyenlem, hogy ott kell laknom) fiatal­sága, hatósági engedéllyel táncvigalmat rendez. Idejutottunk a hatósági közegek nemtörődömsége folytán, hogy akkor, mikor az egyik család fia a gyilkos haláltosztó golyózápor közepette rohan előre, hogy az itthonievők békében él­hessenek, amikor vérét ontva, életét teszi a haza oltárára, ugyanakkor ide­haza az untauglichok vagy felmentettek vagy tudom is én, kik, »sohasem ha­lunk meg« őrjögetéssel járják az esze­veszettek táncát. Ha már valakinek olyan nagy kedve van táncolni, menjen oda az olasz sík­ságra, vagy dicső harcaink valamely másik szinterére, ott járhat táncot, de az haláltánc lesz, ott majd eszébe jut, hogy esetleg meg is lehet halni. Szabad a közigazgatási hatósági közegeknek alkalmat nyújtani arra, hogy egy község gyermekevesztett családjai­nak legszentebb érzelmeit ilyen szomorú időben az itthonmaradottak szertelen mulatozásaikkal mintegy gunytárgyává tegyék? Hát ez a hála a legnagyobb áldozatért, a gyermekéletért, hogy az együttérzés helyett szívfájdalmat okoz­zanak neki? Azt hiszem, vagy legalább szeretném hinni, hogy a háború alatt semmiféle nyilvános táncmulatságra nem szoktak engedélyt adni; hogy történ­hetik meg ennek dacára az, hogy a szóban forgó községben legalább is annyi mulatság van, ha nem több, mint béke idején. Öt héttel ezelőtt volt két napra szóló mulatság, mely alkalommal vér is folyt, mert hát van elég, ne csak a harc­téren folyjon, kerül idehaza is. 11-én újból egy táncvigalom, hangsúlyozom hatósági engedéllyel. Hogy azonban a dolognak szebb szinezete legyen, va­lamiféle jótékonycélra bizonyos összeget kellett befizetni. Ez sem utolsó dolog! Úgylátszik most már a hazafias érzés, a küzdők, a hősi halált haltak családjai iránti kegyelet is árucikké alacsonyo­dott le; a magyar sok mindent áruba bocsájtott, vagyonát, mindenét, de ha­zafias, kegyeletes érzésével eddig nem csinált vásárt, a háború negyedik évé­ben ezt is megértük. Ha fizetsz, tán­colhatsz, vigadhatsz, ha azonban nem fizetsz, akkor tartozol tekintettel lenni a nehéz idők teremtette helyzetre. Igazán jó volna tudni, jó volna, ha valaki magyarázatát adná, miként egyez­tethető össze e két fogalom : egyidőben felsőbb rendeletre, de hazafias érzéstől hajtva meghalni, életet áldozni, s ugyan­abban az időben ugyancsak felsőbb en­engedéllyel táncvigalmat rendezni s ez­zel a meghalt, vagy halálküzdelmet vívó hősök emlékét meggyalázni ? Szeretnénk erre feleletet kapni, de a feleletet azok­tól várjuk, akiknek a tudtával, vagy tudtán kivül ilyen sajnálatos esetek elő­fordulhatnak. Falusi. Adjunk téli ruhát a hadseregnek!

Next

/
Thumbnails
Contents