Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-11-18 / 47. szám

1917 szeptember 16. PÁPA ÉS VIDÉKE 3. A Felsővárosi Kath. Olvasókör rendkívüli közgyűlése. — 1917. nov. 11. — Mult vasárnap délután 4 órakor tar­totta a Felsővárosi Kath. Olvasókör rendkí­vüli közgyűlését, melynek tárgya az új elnök megválasztása volt. A közgyűlést Somogyi József társelnök nyitotta meg, ki a nagyszám­mal egybegyűlt tagoknak bejelentette, hogy a Kör tevékeny elnöke, Blazovich Jákó, mivel katonai szolgálatot teljesít, mint tábori lelkész, elnöki tisztségéről lemondott; a Kör tehát elnökválasztás előtt áll ismét. Somogyi József a megüresedett elnöki székbe Tihanyi Márk bencés tanárt ajánlotta, kit a köri tagok egyhangú lelkesedéssel meg is választottak. Majd Somogyi József vezetése mellett Grátzer János igazgató-tanító, Szeleczky Fe­renc, Keresztes Gyula és Polgár Sándor, mint a Felsővárosi Kath. Kör küldöttsége át­vonultak a bencés székházba, ahol először dr. Kocsis Lénárd igazgatónál tisztelegtek s bejelentették a választás eredményét; egyút­tal jóakaratú támogatását is kikérték. A fő­gimn. igazgató szívesen fogadta a küldött­séget és megígérte a maga és tanártársai nevében a közreműködést. Ezután az új el­nöknek adta tudtára a küldöttség vezetője, Somogyi József a Felsővárosi Kath. Kör közgyűlésének akaratát s kérte őt, hogy fo­gadja el a feléje irányuló bizalom e meg­nyilvánulását. Tihanyi Márk néhány szóval megköszönte a megtiszteltetést s a küldött­ség tagjaival átment a közgyűlés színhelyére, ahol a tagok lelkes éljenzéssel fogadták. Itt Grátzer János üdvözölte őt a köri tagok nevében s vázolta annak a munkának fontosságát, melyet a katholikus ügyek terén a Felsővárosi Kath. Olvasókör mindig becsü­lettel, ügybuzgalommal végzett, s amely mun­kának most legkevésbbé szabad szünetelnie. Végül Isten áldását kivánta az új elnök mű­ködéséhez. Tihanyi Márk intézett ezután be­szédet az egybegyűltekhez. Megköszönte a kitüntető bizalmat s igérte, hogy a Kör ügyeit lelkiismeretesen, tőle telhető ügybuz­galommal fogja vezetni; hangsúlyozta a ka­tholicizmus háttérbe-szorulását minden téren, melynek nemtörődömségünk a legfőbb oka; számunkban bizunk csak s erőinket e bol­dog tudatban békén pihentetjük. E szomorú állapotokon csak vállvetett munkásság, össze­tartás segíthet, melyben fontcs szerepe lesz a mindenkor erős és tevékeny Felsővárosi Kath. Körnek. Az új elnök beszédjét nagy tetszéssel fogadták a hallgatók, mire Somogyi József társelnök néhány lelkesítő szóval az ülést bezárta. Heti naptár. A veszprémegyházmegyei Directorium alapján. November 18. V. Péter és Pál apostolok bazilikájának felszentelése (Pünk. u. XXV. vasárnap.) Ujholdvasárnap. 19. H. Erzsébet özv (Poncián pápa és vt) 20. K. Bódog hv 21. Sz. Mária bemutatása 22. Cs. Cicelle sz, vt 23. P. Kelemen pápa, vt (Felicitász vt) 24. Sz. János hv (Krizogon vt) 25. V. Pünk. u. XXVI. vas. (Katalin sz és vt) Szentségimádások: Bakonyjákó. Nagy­ganna, Pápa, Marcaltő, Felsőiszkáz, Tüskevár, Somlóvásárhely és Noszlop. HiREK­Mindent a hadseregnek ! A magyar nemzet mindenkor fényes tanújelét adta áldozatkészségének, Válságos időkben nemcsak fölöslegéről tudott lemon­dani, hanem a szükségesről is. A most dúló világháború, mely annyi vér- és anyagi ál­dozatot kiván, ismét igazolta, hogy értéke­sebb javak megmentése végett a magyar mindig készséggel ad, még ha adományát nélkülözések árán adja is. A Hadsegélyző Hivatal ezen áldozatkészségben bizva fordul most újra az itthonmaradottakho'z, hogy se­gítsenek esőben és fagyban küzdő katoná­inkon, kiknek fehérneművel és alsóruhával való ellátása szinte leküzdhetetlen nehézsé­gekbe ütközik; elfogad mindenféle férfi- és női fehérneműt, harisnyát, inget, lábbelit, szoknyát, törülközőt, asztalkendőt, ágyne­műt, mindenféle fehér, szines, tarka vászon-, pamut-, karton- ós barchet-holmit, amely alsóruhaként viselhető, vagy alsóruha készí­tésére, illetőleg javítására alkalmas. Hisszük, hogy a felszólítás nem talál süket fülekre, mert ezt teljesíteni nem jóté­konyság, hanem kötelesség; ez az áldozat­hozatal csak csekély törlesztés lesz abból a nagy adósságból, mellyel minden itthon­maradott az érettünk szenvedő hős katonák­nak tartozik. — Szentségúmádás — Pápán. Jövő kedden Pápán szentségimádás napja lesz. A nagytemplomban reggel 6 órától este 6 óráig imádásra teszik ki az oltári szentséget. Az istentiszteletek sorrendje ez : 6 órakor csendes mise kitétellel, 7 és 8 órakor csen­des misék (a 8 órain megjelenik a bencés gimnázium ifjúsága), 9 órakor nagymise, 10 és 11 órakor csendes misék; délután 3 óra­kor vecsernye és esti 6 órakor letenye elté­tellel. Szerdán reggel 6 órakor szentséges mise. — Gyászos évforduló. Jövő kedden, nov. 20-án lesz esztendeje, hogy I. Ferenc József, Magyarország apostoli királya meg­halt. Az egész ország és monarkia, de még a nagy világháború előtt és után szerzett hűséges szövetségtársaink is, szóval mind­azok, kiket most egy hatalmas tüzöv vesz körül, e napon mély kegyelettel emlékeznek meg az elhunyt királyról. Pápán, a helyőr­ség kérelmére, az évforduló napján ünne­pélyes gyászmise lesz. Hogy hol lesz a Re­quiem megtartva, lapunk zártáig még nincsen döntés. A plébániatemplomban u.i. e napon szentségimádás van, s igy lehet, hogy vala­mely más templomban tartják meg a gyász­misét, hacsak az egyházmegyei hatóság a szentségimádás napját át nem helyezi, illetve fel nem cseréli másik plébániával. — A veszprémi püspök utja. Rott Nándor dr. veszprémi püspök úr Őméltósága kőrútjában tegnap Sümegre utazott, honnét e hó 22-én visszaérkezik Veszprémbe. — Erzsébet-nap. Erzsébet királyné emlékünnepe holnap, november 19-én lesz. — A grófnő és a főispán a zárdá­ban. Dr. Rainprecht Antal főispán úr pápai tartózkodásáról lapunk más helyén hozott cikkünk kiegészítéséül itt említjük meg, hogy a főispán' és Esterházy Mária Anna grófnő mult pénteken fél 12 órakor megjelentek a pápai irgalmas nővérek hatalmas tanintézeté­ben. A magas vendégek a tanítónőképző egyik osztályában (ahol épp Gazdaságtan volt) meghallgatták az előadást, majd pedig megtekintették a tágas intézet csaknem va­lamennyi helyiségét, meghallgatták a torna­teremben Közös énekre összegyűlt polgári iskolai növendékek karénekeit s miután a tapasztaltak felett a főnöknőnek, igazgatónak és tantestületi tagoknak legteljesebb elisme­résüket nyilvánították, egy órai tartózkodás után távoztak. Kíséretükben voltak dr. Rup­pert Rezső főispáni titkár és Wiiest Ferenc jószágfelügyelő. — Kecskés Lajos szabadsága. Kecs­kés Lajos, pápai r. k. tanító, lapunk egykori volt szerkesztője, a cs. és k. 19. gyalogez­redhez beosztott népfelkelőhadnagy, aki leg­utóbb a Körmenden állomásozó pólzászló­aljhoz vezényeltetett, az orosz, később olasz fronton eltöltött hosszú szolgálat után 2 heti szabadságra Pápára érkezett, s majd innét vonul be Körmendre. — Közélelmezési bizottsági ülés. Nov. 13 án a városházán közélelmezési bi­zottsági ülés volt, melyen Csoknyay Károly főjegyző elnökölt. Jelen voltak a bizottság 10 választott tagjai sorából: Böhm Samu, Hajnócky Béla, Kapossy Lucián dr. és Kende Ádám dr, azok közül pedig, akik hivatalból tagjai a bizottságnak, megjelentek Csoknyay dr. főügyész, Szokoly rkapitány, Freund fő­számvevő, Pápai állatorvos és Török jegyző­könyvvezető. Az ülés elején Kapossy Lucián dr. szóvá is tette a tagok nagyrészének utóbbi idő óta többször tapasztalható, szinte tüntető távollétét és kétségessé tette a hatá­rozathozatal érvényességét. Nagy vita után a bizottság kimondotta, hogy határozatképes. Elsőben Csoknyay főjegyző beszámolt leg­utóbbi budapesti kiküldetésétől, melyszerint 4 vagon burgonyát, 20—25 vagon savanyí­tott káposztát és répát sikerült kiutaltatni, továbbá engedélyt nyert a város a szüksé­ges sertések vásárlására, kieszközölt még 2 vagon vörösrépát és ugyanannyi vöröshagy­mát, gyufa azonban nincsen. Uti számlája, 4 napidíjjal együtt 213 K 22 f-t tesz ki, melyet a bizottság kiutalt a pénztárból. A főügyész bejelentette, hogy Braun és Fürst szállítókkal a sertésszállításra nézve nem köt­hetett szerződést, mert nekik nincs elegendő takarmányuk, ehelyett 725 drb sertés házi kezelésben való szügségletére a földmivelés­ügyi minisztertől elegendő takarmány kiuta­lását kérte. Továbbá Fellner Izidorral 5 va­gon kerékrépára szerződést kötött. Kisebb jelentőségű ügyek elintézése után az ülés véget ért. — A Kath. Munkásnők Egyesülete f. hó 25 én, vasárnap d. u. fél 6 órai kez­dettel tartja ez évi működésének megnyitó előadását, melyre az egyesület pártolóit és jóakaróit tisztelettel meghivja az elnökség. Műsort a meghívókon közlünk.

Next

/
Thumbnails
Contents