Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-11-11 / 46. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 szeptember 2. 36. szam. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A paoai Katholikus Kör es a paoa-csóthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalps lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szerKesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. A. tanítógyülésekről. Lapunk, amint az a homlokán olvasható, a pápa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja, s így nem vagyunk szerénytelenek, ha rátereljük a figyelmet arra, hogy a tanítóegyesülelek és körük ujabban szakítottak a háború óta folytatott ama gyakorlattal, hogy t. i. a tagok nagyrészének hadbavonulása miatt gyűléseket nem tartanak, és egymásután veszünk hirt egyik-másik körnek a közgyűléséről. Igaz ugyan, hogy a mult esztendőben a pápa-csóthi esperesi kerület tanítói körének két választmányi tagja megkérte a kör ezidőszerinti elnökét, Süle Gábor, pápai r. k. tornatanárt, hogy egy közgyűlés előkészítésére választmányi ülést hívjon össze, az elnök meg is tette ezt, de az ülés nem volt megtartható, mert azon, az elnökön kivül, nem jelent meg senki, még az a két tag sem, aki az ülés összehívását kérte. Azóta ujabb hasonló mozgalomról nem hallottunk. Tekintettel azonban arra, hogy az egyesületi élet terén nem szabad bevárnunk a háború amúgy is bizonytalan időben bekövetkező végét, mert hiszen ugy az általános pedagógiai, mint pedig a személyi ügyek megvitatására az itthon maradt tagok is találnak elegendő anyagot, igen ajánlatos volna ujabb kísérletet tenni s a közgyűlést még a tél beállta előtt megtartani. A sajtó-erkölcs háborús miazmái. — Irta: P. Mattoska I. Libór. — Azokat, akik imák, tehát az irókat négy csoportba oszthatjuk. Az első csoportba tartoznak a hivatásos irók, vagyis azok, akik bizonyos szent és magasztos eszme szolgálatában állanak. Ezen eszmék: a hit, az erkölcs, a hazaszeretet, a társadalom, a művészetek, szóval az anyagi és szellemi kultúra összes javai. Kész jellemek ők, telve szellemi és erkölcsi értékek erejével és az elfogulatlanság, méltányosság, meggyőződés, tisztelet, igazságosság magasztos elveivel. Kezükben a toll, de nem mint üzleti forrás, hanem mint szent talizmán; nem mint a kontárkodás és kalmárság eszköze, hanem a nemzeti ideálokból táplálkozó lélekgazdagság megszentelt szóvivője. Ok a nemzet szellemi kultúrájának legönzetlenebb apostolai, a nemzeti boldogulás leghívebb munkásai, a hit és a romlatlan erkölcs tisztakezű őrei. Ok a magyar nemzeti irodalom művelői. A valódi értelemben vett »ii ók «. Ezek után jönnek az előítélettel szaturált irói kapacitások. Az elfogultság mesterei. Talentumos irók. Sokat adnak a szerkezetre, a tárgyi előadás szépségeire; ügyelnek a stílusra és tiszteletben tartják a nemzeti irodalom hagyományait. Alaki szempontból kifogástalan a munkálkodásuk, de tárgyi oldalróT nem állnak az igazságosság piedesztálján. Elveket hirdetnek, eszméket terjesztenek, amelyek a vallási béke és az erkölcsi közjó megbontására irányulnak. Azt tartják: Auszen fix und innen nix, — csak mutatós legyen, ha hitvány is! A harmadik csoportot azon irók alkotják, akik csak azért irnak, hogy írjanak. Ezek a legveszedelmesebbek. Nem meggyőződésből és lelki szükségletből, hanem puszta üzletből kezelik a tollat. Ezekről mondjuk, hogy bitorolják az irói nevet. Nincsenek elveik, nincs meggyőződésük, azért minden elvet hirdetnek és minden meggyőződést terjesztenek. Ma az életbölcsességről értekeznek, holnap eudaimonizmusról dalolnak; ma a tiszta erkölcs prókátori köntösét hordják, holnap a legalávalóbb hedonizmust dicsőitik, ma a nemzeti boldogulás eszközeiről beszélnek, holnap a politikai anarchizmust ismertetik; ma a hithűség és a vallásosság pásztortüzeit élesztik, holnap a legsötétebb atheizmus üszkös romhalmazain táncolnak. Aszerint, amint az üzlet kivánja. Ezeknek semmi- közük a magyar irodalomhoz. A megvetés mellett sajnáljuk őket, mert tudjuk, hogy a megélhetésért vivott harc vitte őket e gyászos és utálatos szerepre. Ezekhez csatlakozik a nemzetközi irók diszes glédája. Nem a nemzet talaján nőttek, de a mi kulturjavaink értékéből fejlődtek. A faji szempontok apostolai és a hívatlan tolakodásnak jeles példái. Irói készültségük értéke nagyon alacsony nivón áll, de szemfüles politikájuk igen sok embert csábit táborukba. Élelmesek a felületes és tájékozatlan lelkek megvesztegetésében, ezért törekvésük — sajnos — nagy eredményeket mutat. Programmjuk, melyet ügyes következetességgel megvalósítani iparkodnak, az, hogy a nemzeti ideálokat eltüntetve, nemzetközi szellemet plántáljanak a szivekbe. Késhegyig menő harcot hirdetnek minden vallás, minden erkölcs, minden nagyobb esemény ellen; ki akarják irtani a nemzeti jelleget és internacionálissá akarják tenni a közhangulatot. Ez a sehonnai szellem a nemzeti létjogosultságot támadja. Támadja most, amikor az egész nemzet a legvéresebb, de a legszebb és legdicsőbb győzelmi tényeket írja a magyar történelem lapjaira. E hazafiatlan és aljas törekvés a hazai sajtó legsötétebb kórtünete. Ez az érem egyik oldala. A másik oldal még sötétebb, még pusztítóbb. A negyedik csoport irói által képviselt sajtó nyilt merényletet hirdet a tiszta erkölcs ellen. Meg akarja mételyezni ifjúságunkat, a nemzet jövő polgárait és katonáit. E sajtó által képviselt erkölcsi korrupció olyan betegséget oltott a magyar ifjúság testébe és lelkébe, hogy ehhez képest az ázsiai kolera csak gyönge migrén számba megy. Tessék csak átlapozni azokat a sajtóorgánumokat, amelyeket e »negyedrangú« irók szerkesztenek. Mennyi piszok, sár egy rakáson. Mennyi titkos és nyilt fogás az ifjúság erkölcsiségének és szeméremérzetének megrontására.