Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-10-21 / 43. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 szeptember 23. 39. szám. Szépirodalmi, közg-azdaság-i és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a páoa-csöthi esoeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos A Pápai Katholikus Kör. A szentesítésért felelős Szentgyörg-yl Sándor. Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. A püspök - Pápán. rr Rott Nándor dr, veszprémi püspök úr Őméltósága jövő csütörtökön, október 25-én Pápára jön. A főpásztor fogadásáról s a pápaiak mult szerdai tisztelgéséről lapunk belsejében találhatók a bővebb részletek. A sajtó-erkölcs háborús miazmái. 1. — Irta: P. Mattoska 1. Libór. — Ilyen is van? — Van. Sajnálattal és nagy szívbeli fájdalommal kell felelnem: van... Az élelmiszeruzsora, a hadseregszállítók üzéskedése és keserű anomáliája mellé még csak ez hiányzott. De hála a nemzet kebelében kifejlődött nemzetközi írók díszes gárdájának, — megszületett ez is és most boldog lehetsz nemzetem! Mondom, boldog lehetsz! Úem vérzel hiába, áldozataid és nagylelkűséged megtermi gyümölcsét. Csak előre! Harcolj, küzdj, áldozzál, nélkülözzél; tűrj, szenvedj, rád virrad a hajnal, a béke, a boldogság hájnala. És ti vérző harcosok, kik a karszti hegyek magaslatain kapaszkodtok és a doberdói fensik pokoli tüzében álltok; kik dideregtek és fáztok, kik nélkülöztök és ontjátok a drága honfiúi vért; ne aggódjatok, ne remegjetek a fiaitok és leányaitok miatt, ne rettegjetek az otthon, a családi fészek tisztasága miatt, van ki vigyáz rájuk, van, ki védelmezi és oltalmazza őket, van ki íöntartja bennük az egészséges erkölcsi erőt. De várjatok! Eszméljetek! Talán az ágyuk dörgése mellett is meghalljátok Chopin Marche Funebréjét... ... Tizenhat éves leány holttestét viszik a temetőbe. A fehér koporsó bizonyára »drága« halottat rejt méhében. Fiatal volt, üde és kedves. A szülők egyetlen boldogsága. Féltették és büszkék voltak rá; a széltől is megvédték törékeny tagjait. Tiszta volt a tekintete és a liliom fehérsége sugárzott .orcáján. És a magasba törő, remekbe öntött liliom szál megtörött az élet boldogságának kezdetén. Egyszerű az egész történet. Meleg őszi nap délután éles pisztolydurranás rázkódtatta meg a család békés otthonát. A mit sem sejtő szülők a kertbe siettek, ahol már csak gyermekük holttestére borulhattak. Nyitott könyv volt mellette, amelyen ott feküdt a még füstölgő fegyver, alatta aláhúzva ez a mondat állott: »Ha ábrándjaid nem teljesednek és a tagjaidban lüktető erős érzékiséged jogos kielégítést nem nyert, akkor az élet nem érdemes arra, hogy éljünk ...« Én úgy képzelem, hogy ezt a fiatal, élete hajnalán álló leányt nem a füstölgő fegyver, hanem ez a két igénytelen sor fosztotta meg az élettől. Nem a fegyveres ellenség golyója, hanem a hitetlenség, frivolság és erkölcstelenség sajtója ölte meg őt. A szellemi élet legnagyobb fegyvere, a toll oltotta ki virágzásnak indult életét. Az erkölcsi alacsonyságokból táplálkozó és az ember állati ösztönös szenvedélyeit vakon hirdető író perverz tendenciája mérte rá a halálos csapást. És csak most kezdem érteni annak az egyszerű magyar népfölkelőnek gondolkozását, aki azt kérte a szemlét tartó hercegtől, osztanák be őt azon ezredbe, amelyben fia szolgál, hogy jobban vigyázhasson rá. Igen, értem. Ertem azt az atyai aggodalmat, azt az alázatos, egyszerű és mégis sokatmondó könyörgést. Mert ott vagyunk, hogy a harcba induló atyák két teherrel mennek a csaták tüzébe. Az egyik a halál gondolata s ezt az életösztön sugallja: másik az otthonhagyott hitves és gyermek lelkének, erkölcsi világának, szellemi életének bizonytalan jövője s azt az atyai szeretet, a férfiúi hűség táplálja benne. Ez utóbbi teher a nehezebb, a fájdalmasabb. Most pedig álljunk meg egy kevéssé és gondolkozzunk. Való tény, hogy a sajtó-erkölcs háborús miazmái nagyon elszaporodtak s öldöklő harcot hirdetnek minden ellen, ami szent, nemes és eszményi. Léteznek szellemi áramlatok, melyeknek tollforgató apostolai halásznak a zavarosban és a háború folytán teremtett helyzet kiaknázásával olyan elveket hirdetnek, amelyek mindenre jók, csak a nemzet jövő erkölcsi erejének és kulturális életének tejlesztésére nem. Helyesebben: irodalmi forradalom van keletkezőben, amelynek az éle az ifjúság, tehát a jövő nemzet erkölcsi élete ellen irányul. Vagy még világosabban: a nemzet szellemi kultúrájában irodalmi aknamunka kezd kibontakozni, amelynek bevallott programmja az, hogy a nemzet erkölcsi alapjában megtámadva, szellemi anarchiát teremtsen. S nem kell hozzá látnoki tehetség, hogy megállapítsuk azt a szomorú végkövetkeztetést, miszerint a szellemi kultura