Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-10-21 / 43. szám

2. PÁPA ÉS VIDEKE 1917 október 166. válsága és az irodalmi anarchia megteremtése közénk hozza a társadalmi és erkölcsi anarchia veszedelmét. Ilyen nyilt beállításban ez talán túlsóknak látszik és az elfogultság színezetét mutatja; de ez csak látszat és jóhiszemű feltevés, amely mögött a legválságosabb katasztrófa rejtőzik. A világháború annyira leköti anyagi és szellemi kulturánk nézőpontjait, annyira befolyásolja érzelmi és gondolatvilágunkat, hogy nem érünk rá, illetőleg nem akarunk erre gondolni. Mert valljuk meg őszintén, félünk és rettegünk e gondolattól. De ez nem segít rajtunk. Ez tökéletlen és mindenképen eredménytelen, hálátlan megoldási kísérlet a közelgő veszély elhárítására. Súlyos és rendkívül időszerű probléma ez, amelyet csak a bátor tettek erejével lehet megoldani. E feladat megoldásában minden józan gondolkozású, hazáját szerető, erkölcsi piedesztálját értékelő, komoly és elfogulatlan embernek munkát kell vállalnia. Csak az egyöntetű, bátor, nyilt és önérzetes hazaszeretettől lángoló munkának lehet biztos és maradandó értékű sikere. A baj a nemzet szellemi életének a gyökerében van. A szellemi élet irányítója az irodalom szellemének vezérképviselői az irók. S ez a fordulópont. Itt kell megállanunk, hogy tájékozódhassunk. E fogalomban van letéve a sajtó-erkölcs háborús miazmáinak keletkezése, romboló hadviselése az erkölcs, a józan, egészséges néperő ellen. A sajtófaktorok megfeledkeztek arról a magasztos és kiváltságos hivatásról, a melyet fogadtak és a világosság helyett a sötétséget, az eszmény helyett a destruktiv ideákat, a szabad és romlatlan kulturjavak helyett a legrútabb barbarizmust hirdetik. Sajnos és nagyon szomorú tény, hogy a dekadens irodalom szellemi tendenciája — frivol világnézetének megfelelően — ott támadja meg az ezeréves haza testét, ahol az a legkényesebb : hitében és erkölcsében. Nem akarunk általánosítani. Az irodalmi forradalom s e gyászos irói szereplés nem a nemzet lelkületéből fakadt. A magyar nemzeti szellem sokkal józanabb, tisztább, erősebb, semhogy ilyen kórtünetek keletkezhetnének benne. A sajtó-erkölcs miazmái nem nemzeti vonások. A magyar nemzeti szellem nem degenerált, elfajult szellem, mert ezeréves mult jelzi romlatlan', életerős jellegét. Idegen, a nemzeti vonásokkal teljesen ellentétes törekvésekről van szó. Nemzetközi áramlat tartja bevonulását a magyar haza drága földjére, melynek minden ' talpalatnyi röge ezeréves dicsőségről es diadalról beszél. Egy internacacionalis és üzleti érdekekben kéjelgő irói gárda garázdálkodik a magyar irodalom megszentelt csarnokában és háboiítátlan maliciával döngeti, gyengíti nemzeti létjogosultságunk, szellemi nagyságunk alapköveit: a hitet és erkölkcsöt. Mert a mi magasabb kultúránknak —• mondta IVekerle a Szabad Lyceum gyűlésén — és hegemóniánknak a tiszta erkölcsi erö a legfőbb biztosítéka. Az irodalmi anarchia szolgálatában álló irók éppen ezt a legfőbb biztosítékot akarják megrontani és megsemmisíteni. A sajtó-erkölcs háborús miazmáinak riporterei harcot provokálnak a nemzeti nagylét legfőbb biztositéka ellen, de még nem késő, hogy föleszméljünk s aknamunkájukat leleplezve, elhárítsuk a nemzeti veszedelmet. Az uj püspökről. Veszprém uj főpásztorával, Rott Nándor dr. püspökkel, aki mult vasárnap foglalta el székét, mai lapunkban bővebben foglalkozhatunk, miután mult szerdán fogadta a pápaiak tisztelgését, jövő csütörtökön pedig városunkba jön. Ugy a tisztelgés, mint a püípökvárás részletei nemcsak pápai, hanem vidéki olvasóHáiJzönségünkét bizonyára érdeklik, amiért is szük helyünkhöz mért lehetőség szerint legapróbb részletekig közöljük le, amit e két nagy eseményről megtudtunk. A tisztelgés. Előzetes bejelentés, s a bejelentés kegyes tudomásul vétele után az uj püspök e hó 17-én fogadta Veszprémben a pápaiak hódolatát. A küldöttséget Kriszt Jenő pápai esp.plébános vezette. E tisztelgő küldöttséghez csatlakoztak Botka Jenő templomatyán kivül a hitközség elöljárósága, az iskolaszék részéről Karlovitz Adolf, Hájnóczky Béla, Pados József és Polgár József, a papság részéről Wimmer Károly, Dragovics István, Király Lőrinc és Hiebsch Dezső, egyes egyesületek részéről Baráth Mária, Mayer ístvánné, Mátz Mihály, Akaratos Tamás. A tanitókat Zsilavy Sándor képviselte, a kerületből pedig Kcstyelik Kajetán, nagyteveli ciszt. r. lelkész csatlakozott a küldöttséghez, melynek még néhány pápai hivő is tagja volt. Még sokan akartak részt venni a hívek közül, de a vezető esperes kénytelen volt az utazás nehézségeire való hivatkozással lebeszélni őket. A püspöki palota fogadótermében történt a tisztelgés. Udvari papjai kíséretében megjelenő főpásztorunkat a küldöttség lelkes harsány éljenzése fogadta, mire a vezető esperes a következő beszédet intézte a püspök úrhoz: Méltóságos és Főtisztelendő Püspök Ur! Három nagy vármegye katolikusainak a katholikosok ezreinek, 650 ezer katholikusnak üdvözlete száll ezekben a napokban Méltóságod felé. Mi pápaiak is ezen célból jöttünk ide ezen ősrégi, Szent István, Gizella, Szent Margit emlékei által megdicsőített és megszentelt városnak falai közé és szinte halljuk, hogyan viszhangoznak az örömtől Szent Margit kolostorának romjai, szinte látjuk, hogy ezek a veszprémi szikrák lerázzák ősrégi mohájukat és uj fénybe derülnek, mert egy igazán Isten szive szerinti főpásztort kaptunk. Méltóságod már átvette egyházmegyéjének kormányzatát, kezébe vette pásztorbotját, hogy fogadja rezidenciájában híveinek hódolatát és amint azt nekünk már levélileg beigérni méltóztatott, meg is látogasson bennünket, odalépjen az Úr legelőjén delelő nyája közé. Méltóságod öröme egyúttal a mi örömünk is. Csak tetszett volna látni, hogy már legkegyelmesebb kinevezése alkalmával Pápa városi templomaink és oltáraink hogyan fürödtek aranyragyogásában, tömjénfüstnek illatában; a helyi hatóságok, hivők és gyermekek leborultak az Ur Isten trónja előtt, felhangzott az orgona dallama és egyházi énekek árja töltötte be hatalmas boltivü plébániatemplomunkat. Minden templom oltárán gyertyák fénye, áldozati kenyér volt, a szemekben könny, a szivekben buzgó fohász, a szentélyben felhangzott a «Te Deum,» megnyiit az ég és maga az Isten fia szállt le, hogy felvigye gyermekeinek áldozatát. És mindezen ima, fohász és áldozat Méltóságodért volt, az Úr Isten keze által kiválasztott és id'evezényelt bölcs fejéért egyházmegyénknek. És most személyesen is ide zarándokoltunk Méltóságod, .kegyes szine elé, biztosítani arról, hogy ezen tiszteletnek, szeretetnek és áldozatnak oltártüze nem múló fellóbbanás, hanem annak fénye nem fog kialudni soha, mert nekünk pápaiaknak szivéből soha sem fog kialudni a tisztelet a tudomány és erény iránt, soha sem fog kialudni az elragadtatás a nagyok és bölcsek, az apostolok szeretete és mindazon erények iránt, amelyekkel Isten jósága és irgalma ezt a világot elárasztani kegyeskedett. Mi, Pápa városi katholikusok nagyon jól tudjuk, hogy kit birunk Méltóságodban, hogy Méltóságod, mint püspökünk a Szentlélek kegyelemedénye és minden vigasztalás különösen ezen nehéz napokban minden világosság és malaszt, mely az Úr Jézus sebeiből az egyházba omlik, kell, hogy Méltóságodnak, mint püspöknek lelkén át közöltessék a hivekkel, hogy a mi tekintélyünk Méltóságod tekintélyében bírja alapját. És most nem akarunk tovább mutatni főpapi erényeire, amelyeknek hire idejövetelét megelőzte és melyekért jutalmul már előre is babért füzünk Méltóságod szelid homlokára, nem akarjuk említeni ragaszkodását Szent Péter székéhez, koronás felkent apostoli • királyunkhoz és édes magyar hazánkhoz, sem forró szeretetét az emberiség és szegények iránt, csak arról akarjuk biztosítani Méltóságodat, hogy mí pápaiak tántoríthatatlan ragaszkodással mindenkor mint hü nyája fogjuk körül venni, lesni fogjuk ajkairól az életnek igéit, hogy kövessük az üdvös-