Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-01-28 / 5. szám

XII. évfolyam. Pápa, 1917 március 11. 11. szám. # / JP Szépirodalmi, közgazdasági éa társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a paoa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulajdonos Szerkesztőség: Tisztviselőtelep 12. házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 26 fillér. A szrrzesztésért felelős : Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Grátzer János. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Katholikus Népszövetség és Katholikus autonómia. A Kath. Népszövetségnek Budapesten f' hó 21-én tartott közgyűlésén Takács Menyhért jászóvári prelátus a következő indítványt terjesztette elő: «Üdvösnek tartanám, ha már a mai közgyűlés határozatot hozna, hogy: az orsz. kath. autonómia ügyét magáévá teszi és fölkérné a Kath. Népszövetség m. t. vezetőségét, hogy az autonómia gondolatát vigye ki a kath. nép közé s nyújtson segítő kezet a kath. hitközségek szervezésében. írjon fel a kormányhoz és az országgyűlés mindkét házához, hivatkozva arra, hogy a kath, autonómia még a háború előtt királyi trónbeszédben megígértetett. Forduljon a legnagyobb bizalommal az ország bíboros hercegrimásához és minden megyéspüspökéhez és sürgetően kérje, hogy egyházmegyéikben a hitközségi szervezkedést elrendeljék, továbbá, hogy püspöki konferenciában mondják ki az országos kath. autonómia behozatalának sürgősségét, kérjék fel a maguk részéről is a magyar kormányt, hogy egy rövid törvényjavaslatot nyújtson be, mely a magyar k. egyházat feljogosítja, hogy hierarchikus alapon s a legfőbb apostoli kegyúri jog sérelme nélkül országos önkormányzati szervezetet létesítsen az egyházi vagyonfelügyeletre, a kath. alapítványok és alapok kezelésére s a kath. iskolaügy országos bevezetésére kiterjedő hatáskörrel. Ha ez megtörtént, nyomban hívjon össze egy országos kath. kongresszust, mely hivatva lesz az autonómia szervezetének szabályzatát kidolgozni, amely szabályzat az apostoli Szentszék jóváhagyása után betftrvénycikkelyezendő és őfelsége által szentesítendő volna.« hát nincs senki, aki az emberiséget e végveszedelemből kimentené és jobb belátásra vezérelné ? Hol van, miért hallgat a pápa, aki Olasz- és Franciaországban sok millió kath. alattvalóval rendelkezik s mint ilyen nyomást, erkölcsi befolyást gyakorolhatna az ellenséges országok diplomatáira s uralkodóira, akik a népmílliók nyomása, erkölcsi kényszerhatása alatt megpuhulva, hajlandók lennének a kiengesztelésnek, a testvéri megbékülésnek útjára lépni ? Mások még tovább mennek. Magát a Gondviselést emlegetik, hol hithiányból, hol tudatlanságból s kérdik, miért nézi Isten az emberi élet ily szenvedését, ilyen pusztulását, miért nem vet véget az emberi gonoszság okozta rémséges pusztulás veszedelmének ? Akik a Gondviselés titkos és bölcs intézkedéseit vizsgálni, kutatni merészelik, azokkal nem kivánunk vitába bocsátkozni. De egyre figyelmeztetjük őket. Mikor nincs háború, amikor ismeretlen a szenvedés: akkor a tisztelt sopánkodók jelentékeny hányada nem siet az Katholikus Népszövetség és Katholikus autonómia. A Kath. Népszövetségnek Budapesten f' hó 21-én tartott közgyűlésén Takács Menyhért jászóvári prelátus a következő indítványt terjesztette elő: «Üdvösnek tartanám, ha már a mai közgyűlés határozatot hozna, hogy: az orsz. kath. autonómia ügyét magáévá teszi és fölkérné a Kath. Népszövetség m. t. vezetőségét, hogy az autonómia gondolatát vigye ki a kath. nép közé s nyújtson segítő kezet a kath. hitközségek szervezésében. írjon fel a kormányhoz és az országgyűlés mindkét házához, hivatkozva arra, hogy a kath, autonómia még a háború előtt királyi trónbeszédben megígértetett. Forduljon a legnagyobb bizalommal az ország bíboros hercegrimásához és minden megyéspüspökéhez és sürgetően kérje, hogy egyházmegyéikben a hitközségi szervezkedést elrendeljék, továbbá, hogy püspöki konferenciában mondják ki az országos kath. autonómia behozatalának sürgősségét, kérjék fel a maguk részéről is a magyar kormányt, hogy egy rövid törvényjavaslatot nyújtson be, mely a magyar k. egyházat feljogosítja, hogy hierarchikus alapon Háborús gondolatok. A világháború rettentő vérfolyama, mely az emberi sorsnak, az ember tragédiájának amint páratlanul nagyszerű, épp úgy elszomorító látványossága, az Úr 1917-ik esztendejében az eddiginél is hatalmasabb arányokban bontakozik ki s mint a pusztulás utálatossága olt ki s ragad magával sok-sok millió életet ezen a földön, amely így a siralomvölgyévé alakult át, mikor pedig az örömnek, a megelégedésnek, a boldogságnak édenkertjévé lehetne. Az emberek megborzadnak eme látványosságtól s tépelődve kérdezik: hát nincs senki, aki az emberiséget e végveszedelemből kimentené és jobb belátásra vezérelné ? Hol van, miért hallgat a pápa, aki Olasz- és Franciaországban sok millió kath. alattvalóval rendelkezik s mint ilyen nyomást, erkölcsi befolyást gyakorolhatna az ellenséges országok diplomatáira s uralkodóira, akik a népmílliók nyomása, erkölcsi kényszerhatása alatt megpuhulva, hajlandók lennének a kiengesztelésnek, a testvéri megbékülésnek útjára lépni ? Mások még tovább mennek. Magát a Gondviselést emlegetik, hol hithiányból, hol tudatlanságból s kérdik, miért nézi Isten az emberi élet ily szenvedését, ilyen pusztulását, miért nem vet véget az emberi gonoszság okozta rémséges pusztulás veszedelmének ? Akik a Gondviselés titkos és bölcs intézkedéseit vizsgálni, kutatni merészelik, azokkal nem kivánunk vitába bocsátkozni. De egyre figyelmeztetjük őket. Mikor nincs háború, amikor ismeretlen a szenvedés: akkor a tisztelt sopánkodók jelentékeny hányada nem siet az TÁRCA. természet beszélt és dalolt, az ő őszinte és közvetlen nyelvén, S úgy vettem észre, hogy a természet e fönséges dallamának az a legszomorúbb, legfájdalmasabb akkordja, melyet egy intelligens székely úri ember fejezett ki ily képen: Magyarország még nem tndja, milyen megbecsülhetetlen kincse Erdély. Magyarországon nagyon kevesen vesznek rólunk tudomást. Pedig, ha azt a gazdasági tőkét, melyet a külföldi fürdőzések és kirándulások felemésztenek Erdély kiaknázására fordítanák, itt valóságos Eldorádót lehetne teremteni. Mig hazánk fiai a külföldre viszik pénzüket s idegenben keresnek felfrissülést, nyugalmat, élvezetet, örömet, boldogságot: addig az édes honi kincses helyek konganak az ürességtől, vagy a legjobb esetben idegenek halásszák el előlünk természeti szépségeink élvezetét és kiaknázzák tiltott kincseinket a saját hasznukra és gazdasági fejlődésükre. Ezt a szomorú honi jelenséget nem fejtegetem — folytatta — csak bebizonyítom. Nézze a nagyszerű villákat, a pompás épületeket. Ezek nem a mienk. Gazdag román bojárok tnlajdonai. Nem kéjelgek előítéletekben, mikor azt mondom, hogy Magyarország fiai hontalanokká lesznek saját hazájukban. A román háború nem aggaszt. Ezt a földet nem lehet eltulajdonítani, a szé-' kely népet nem lehet legyőzni és megsemmisíteni. De ha kitör a háború, a töméntelen szenvedés és kár mellett, meglesz a nagy haszon: Magyarország ráeszmél Erdély fontosságára, értékére és — megszereti. E gondolatok vibráltak bensőmben, mikor a csíkszeredai állomást elhagyva, Háromszékmegye határához közeledtem. Hűvös reggelre virradtunk s a sűrű köd csak lassan tünedezett a gyergyói hegyek felé. A nap sugarai áttörték a felhőket s fenséges világításban olvadva, életre keltették az alvó természetet. Gyönyörű nap, bájos természet, elragadó tájak kisértek utunkban. Jártam a tátrai havasok égbe meredező csúcsai aljában, végigutaztam a regényes Vág és Árva völMikor a Hargitán pásztortüzek égtek. — Erdélyi emlékeimből, — Irta: P. Mattoska 1 Libór. II. Nemzeti szabadságharcunk nagy költője irja: »Ha a föld Isten kalapja, akkor hazánk a bokréta rajta.« Én meg azt mondom s velem együtt mindazok, akik csak egyszer is jártak Magyarország kincses helyein, hogy »ha hazánk Isten kalapja, akkor Erdély a bokréta rajta.« Járjuk be Magyarország természeti szépségekben gazdag helyeit, talán egyet sem találunk, melyet a. természet oly pazarúl díszített volna föl, mint épen Erdélyt. S bár a háború erősen rányomta bélyegét, Erdély természeti szépségei semmit sem veszítettek fényükből, illatukból. Sőt a kirándulók és fürdőzők elmaradása folytán még nyertek vele, mert most a zene, az ének, a Játékok és mulatságok zaja helyett maga a természet beszélt és dalolt, az ő őszinte és közvetlen nyelvén, S úgy vettem észre, hogy a természet e fönséges dallamának az a legszomorúbb, legfájdalmasabb akkordja, melyet egy intelligens székely úri ember fejezett ki ily képen: Magyarország még nem tndja, milyen megbecsülhetetlen kincse Erdély. Magyarországon nagyon kevesen vesznek rólunk tudomást. Pedig, ha azt a gazdasági tőkét, melyet a külföldi fürdőzések és kirándulások felemésztenek Erdély kiaknázására fordítanák, itt valóságos Eldorádót lehetne teremteni. Mig hazánk fiai a külföldre viszik pénzüket s idegenben keresnek felfrissülést, nyugalmat, élvezetet, örömet, boldogságot: addig az édes honi kincses helyek konganak az ürességtől, vagy a legjobb esetben idegenek halásszák el előlünk természeti szépségeink élvezetét és kiaknázzák tiltott kincseinket a saját hasznukra és gazdasági fejlődésükre. Ezt a szomorú honi jelenséget nem fejtegetem — folytatta — csak bebizonyítom. Nézze a nagyszerű villákat, a pompás épületeket. Ezek nem a mienk. Gazdag román bojárok tnlajdonai. Nem kéjelgek előítéletekben, mikor azt mondom, hogy Magyarország fiai hontalanokká lesznek saját hazájukban. A román háború nem aggaszt. Ezt a földet nem lehet eltulajdonítani, a szé-' kely népet nem lehet legyőzni és megsemmisíteni. De ha kitör a háború, a töméntelen szenvedés és kár mellett, meglesz a nagy haszon: Magyarország ráeszmél Erdély fontosságára, értékére és — megszereti. E gondolatok vibráltak bensőmben, mikor a csíkszeredai állomást elhagyva, Háromszékmegye határához közeledtem. Hűvös reggelre virradtunk s a sűrű köd csak lassan tünedezett a gyergyói hegyek felé. A nap sugarai áttörték a felhőket s fenséges világításban olvadva, életre keltették az alvó természetet. Gyönyörű nap, bájos természet, elragadó tájak kisértek utunkban. Jártam a tátrai havasok égbe meredező csúcsai aljában, végigutaztam a regényes Vág és Árva völ-