Pápa és Vidéke, 12. évfolyam 1-53. sz. (1917)

1917-08-19 / 34. szám

XII. évfolyam. Pápa, 19x7 augusztus 26. 34. szam. / ' F Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a Daoa-csothi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Kiadótulaidcrios Szerkesztőség: Viasz-utca 15. házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negvedévre 3 K. A Pápai Katholikus Kör. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 26 fillér. A szericeszrésért felelős : Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Süle Gábor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád könyvkereskedése és lapunk nyomtatója Stern Ernő. Szent István király napján. Ezer és ezer magyar sziv fohásza száll ma az egekbe az ősi nemzeti ének szavaival: »Hol vagy István király, téged magyar kiván, epedő szemeit egekre fordítván.« Talán soha őszintébben, mint most, a súlyos szenvedések és megpróbáltatások idejében. Az a viharos kor, amelyben ez a fájdalmas ének született, sokban hasonlít a mostanihoz. Akkor is elég bőven folyt a magyar vér, akkor is számtalan magyar katona a rabság keserű kenyerén sinlődött, akkor is anyák panasza, özvegyek és árvák siralma ostromolta az eget irgalomért, akkor fs a magyar hősiesség és önfeláldozó hazaszeretet csodákat művelt, akkor is belső viszály és egyenetlenség gyöngítette nemzetünk erejét. De még sötétebb volt az a kor a mostaninál. A győztes ellenség akkor az ország Szivében székelt s onnan osztogatta a leigázott terület népének gőgös parancsait; faluk, városok, megyék pusztultak el és teljesen néptelenek lettek. A nemzet jobbjai mégsem csüggedtek el, mégsem estek kétségbe hazánk jövendő sorsán, mert rendületlenül bíztak az isteni gondviselésben, rendületlenül hittek abban, hogy Szent István országa, mely századokon át a keresztény kulturát vére hullásával védelmezte, el nem pusztulhat, meg nem semmisülhet. Hitükben nem is csalatkoztak. A súlyos szenvedések elmultak, az elpusztult falvak és városok újra felépültek, a leigázott nemzet széttörte a szolgaság bilincseit s újra naggyá, szabaddá és erőssé lett. Valóban lehetetlen nem látni az isteni gondviselés csodás munkáját a magyar nemzet viharos életében. Ez a hit zendült meg sokszor a költők lantján, valahányszor a mult emlékeiből vettek tárgyat és ihletet. Ez a hit hatotta át az imádságokat és énekeket. Ezt fejezte ki a magyar országgyűlés 1896-ban, midőn nemzetünk 1000 éves fennállásának jubileumát ünnepelte. Törvénybe iktatta a magyar nemzet háláját az isteni gondviselés iránt, mely 1000 év szenvedései és küzdelmei között fentartotta, megoltalmazta és az uj ezredévbe vezette. Ki hitte volna az általános nemzeti öröm között, hogy az uj ezredév küszöbén, melyhez annyi szép reményt füztünk, melyet oly nagynak és dicsőnek gondoltunk, ekkora megpróbáltatás, ennyi szenvedés zúdul hazánkra? Ki hitte volna, hogy felujulnak a régi behegedt sebek és újra ránk nehezednek azok a viharos idők, melyeket mint történelmi emlékeket kegyeletben és tiszteletben tartottunk, a melyek a szenvedésektől meggyötört szivekből azokat a fájdalmas, mélabús énekeket fakasztották? Ezeknek egyike a Szent Istvánról szóló ének, amely 300 év óta soha őszintébben és igazabban nem szólhatott a magyar nép szivéből, mint most, amikor nagy királyára emlékezvén, »csordulnak könyei, búval harmatoznak szomorú mezei.« A történelem arra tanít, hogy a mi nemzetünk, akármily súlyos szenvedések nehezedtek is reá, sohasem vesztette el hitét, reményét és az isteni gondviselésben való bizalmát. A nagy megpróbáltatások ugyan könyeket facsarnak szeméből, panaszkodott, kesergett, búskomorrá lett, de soha kislelkűség, csüggetegség erőt nem vett szenvedésektől megedzett lelkén. A magyar nemzet nem is lehet soha kislelkü, csüggeteg, apathikus, nem mondhat le hitéről és jövőben való reményéről, mert megtanult szenvedni, tűrni, vagyont, életet, vért áldozni. Amely nemzetben ennyi energia, hősiesség és önfeláldozás van, annak élni kell időtlen időkig. Azért tanuljunk a történelemből és az ősök nemes példájából 1 Ma ugyan elég okunk van a szomorúságra, a panaszra, keserűségre, de semmi okunk a lemondásra, csüggedésre és kétségbeesésre, mert nemzetünk ebben a borzalmas világháborúban a harci dicsőségnek és a hazafias önfeláldozásnak olyan ragyogó példáit mutatta, a melyek méltán sorakoznak a legendás idők örök emlékű nagy eseményei mellé. Szent István napján a mult dicső emlékeiből és a mai idők önfeláldozó hősiességéből merítsünk erőt, bizalmat, kitartást a megpróbáltatásokban és reményt a végső győzelemben, diadalmas békében!