Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-04-23 / 17. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 április 23. 17. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a DaDa-csótm esDeresi Kerület tanítói Körenek hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szerKesztésért felelős : Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Alleluja. Három nagy örvendetes hír van az emberiség történetében: az ősevangélium, a Megigérése, ez a reménység híre; a karácsonyi jó hír: Krisztus született, örvendezzünk; a húsvéti angyal szava a sírnál: Feltámadott, ez a hitnek, a lelki békességnek és boldogságnak híre. Ne féljetek tehát ti, kik Krisztust keresitek, hanem örüljetek és vigadjatok, mert ím a rettenetes nagyhét gyásza elmúlt, a megalázott Krisztus feltámadt, megdicsőült, a félénk apostolok bátrak, erősek és kitartókká lettek. »Alleluja, hála legyen az Istennek«. Mintha nehéz malomkő esett volna le az emberiség szívéről, oly hálás érzelemmel mondjuk el a soha el nem felejthető szavakat. Tegyétek le hát könyveiteket ti régi és új filozofusok, kik a lét nagy kérdéseit feszegetitek és hideg szavakkal akartok boldogságot és emberszeretetet hirdetni, zárjátok be csarnokaitokat ti ókor lángelméi, Fáráok, Cézárok, művészek, költők, jertek ide a Krisztus sírjához és hallgassátok meg a szeretetteljes Alleluját, melyben a lét minden kérdése, a szív minden reménye igazsággá és boldogsággá lett. Feltámadott! Ez Krisztus győzelme a halál, a kétségbeesés, a bűn fölött, ez a hit és a reménység magasztos misztériuma, melyre a szent sír glóriája font mennyei sugárból koronát. E sír elhengerített kövéhez az emberi boldogulás öszszes szálai fűződnek, ez a keresztény áldások, a kultura és civilizáció mérhetetlen forrása, ez a béke és a feltámadás ünnepe! E naptól kezdve az új élet viruló képei bontakoznak ki és még a sirok hónából is eltűnnek a pogány mithosz kísérteties alakjai; reménytől duzzadó lélekkel irjuk a temetők kapujára: Resurrecturis! Tavasz ébredése, természet feltámadása jelzik utadat szt. húsvét! És amint a rügy fakad, a fű zöldül, a virág nyilik, a madárdal zeng, úgy ébredez a mi lelkünkben is a szebb jövő hajnala; vágyak, remények, új ideálok törnek fel a síri lelkek mélyéből: általános lelki feltámadás himnuszai hangzanak el. És ez az új élet, ez a szebb jövőre törekvés, ez a sok merész vágy új embert is kiván. Új lelkeknek kell jönniök, kiket a hitetlenség még le nem tarolt, kiknek nem a gnózis, szkepszis, a túlhajtott önzés, a durva rög vagy a halált lehelő érzékiség az istenük, hanem, akik az isteni fény előtt felnyílnak mint a virág és befogadják az új életet, a feltámadást, a szebb jövőt hirdető magasztos eszméket. Áldozatos lelkek kellenek, kik mint a derék, nem félnek az idők mohától, hanem talpra állván, küzdenek a romok felett és felépítik az isteni és emberi szeretet templomát, melynek tornácában ne a lelkiismeretlenség és kétségbeesés kísértetei tanyázzanak, hanem az igazi béke igéit hallhassuk. Tehát belehangzott a husvételőtti éjszakába, bele a szívek-lelkek boldogtalan éjszakájába is az Alleluja, az örömhír. Ünnepet ül ma is az emberiség, a bűneiért mélyen sújtott társadalom. Oly sötét most a világ, oly borúit az ég, mint akkor volt. A lelkek a csapások terhe alatt nyögnek, szenvedünk, pusztulunk és sokan már a kétség örvényéig jutottunk. Hogyan legyen most új élet, feltámadás, mikor oltják az életet, folyik a vér, pusztul a nemzet? — Hogyan legyen most ünnep, mikor legszentebb javainkat, reményeinket bitorolják, mikor a gyász vonta sötét fátyolát mindenfelé ? Befelé, a lelkek világában talán soha sem volt annyi kontraszt, mint most. Míg egyik oldalon a virulás jelei látszanak, a másikon a halál forgatja rémes kaszáját és pusztul a drága élet, melyhez annyi reménység fűződött és visszamarad a kétségbeejtő szomorúság Mint az ijedt gyermek úgy érezzük magunkat, nem tudjuk, mihez fogjunk, mit várjunk, hová forduljunk. Vájjon azok a rettenetesek, a gonoszságnak ama hatalmai, a szenvedélyeknek emez orgiái, melyek most a mi ártatlanaink fölött tombolnak, nem értik a húsvéti fényt, nem ijednek meg, mint az őrök, nem látják Krisztus békességet és győzelmet hirdető glóriás alakját ? Ha valamikor, akkor most kell elzarándokolnunk Krisztus sírjához, most kell belenéznünk a szenvedések sírjának mélyére, most keli kitárnunk lelkünket az isteni fénysugár előtt, hadd csepegtessen szenvedő lelkünkre már ismételten is új reményt a győzelemre. Hisz ide vezet utjuk az emberiség millióinak, kik az igazságért szenvedtek és haltak meg, tőlük kell tanulnunk kitartást és áldozatot, igen, ide menjünk, mert innét repülnek felénk a békesség és öröm galambjai. Majd lesz még egyszer húsvét a világon, amikor újra átértjük a szebb jövőt, a feltámadást, amikor e nemzet dicsőséggel kel ki a mostani szenvedések sírjából. Addig pedig hallgassunk a húsvéti angyal szavára: Ne féljetek és viseljük tragédiánkat e jelszóval: Ember küzdj és bízva bízzál! Dragovlcs látván.