Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-04-23 / 17. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 március 100. A baj orvoslása felé . . . A szövőgyári munkások ügye a tanács előtt. A szövőgyári hadi munkások, amint már két előző cikkünkben is tettünk említést felőle, a honvédelmi minisztérium Munkásügyi Panaszbizottságához fordultak orvoslásért. — Most a hadkötelesség keretein kívül állók; az 50 évesnél idősebbek és a nőmunkások, akiknek bérviszonya mindenben egyforma, mivel bérjavításuk ügyében a gyárvezetőségnél tett lépésük eredménnyel nem járt, beadvánnyal fordultak Pápa város tanácsához, hogy mint első fokú iparhatóság vegye kezébe a munkások megbízottjaival és a gyárvezetőséggel folytatandó tárgyalások vezetését. A 4309/1916. szám alatt iktatott beadványukban a munkások a következőleg festik le helyzetüket: A háború okozta drágaság oly elviselhetetlenné tette a szövőgyári munkások és munkásnők helyzetét, hogy azoknak még a régi rendes bérviszonyok mellett is lehetetlen volna a legalacsonyabb fokra szállított személyi igények mellett is a megélhetésnek máról-holnapra való biztosítása. A mai viszonyok között tetemesen kellett volna emelkedniök a munkásbéreknek (úgy mint más iparágakban), hogy ez elérhető legyen, — de ehelyett a pápai szövőgyárban a kereset — részben az üzemredukció, részben a rossz anyag, másrészt pedig a munkásnők és munkások hibáján kívül eső dolgok miatt — nagy százalékban csökkent. A helyzet súlyos s nincs az a szolid kérésük, amit méltányolni nem lehetne. A beadványban említett »régi rendes bérviszonyok« sem voltak olyan nagyon virágosak TÁ

RCA

. Húsvéti látomás. Nagyszombat éjjel súlyos díszben A holt Krisztus sírját őriztem, Szomorúan és egyedül, A rab szeretet őréül. Egyszer csak gyökeret vert a lábam: A Jézust megmozdulni láttam. Felült az isteni halott: E csoda szívemig hatott. S mint gyermek, kereszt alakjában Két karomat feléje tártam. De aztán csend lett hirtelen . . . S Jézus újra meghalt nekem. Exsurge, Jesu! — kiáltottam, De a halott maradt halottan. Már reggel is lett, virradott, Jézus maradt tovább halott. És húsvét napján mind a népek: Föltámadt az Úr! — így beszéltek. És csodálkoztam én nagyon Hogyan támadt fel e napon?! És visszamentem s ráomolva Holtan találtam a templomba! Száz kék sebe: száz ibolya Illatozott, mint még soha. — de akkor még 6 napot dolgozhattak, tehát nagyobb volt az eshetőség arra, hogy a szolidabb élelmiszerárak mellett legalább a betevő falatját kereshette meg a munkásoknak egy bizonyos százaléka — de mind akkor sem. Tehát az üzemredukció itt éreztette először hatását. Megjegyzem, hogy hasonló üzemredukcióra hadi cikkeket gyártó ipartelepeknél talán az egész országban nincs példa. Ennek az okát egyelőre homály fedi. A rossz anyag is revidiálólag hat a munkabérekre, mert amíg a jobbfajta anyagból gyorsabban termel a szövőgép, addig a szakadó, silány fonálból kétszer annyi ideig készül el egy vég áru, ami után a bért kapja a szövőmunkás. »Jó anyag« a munkások szerint ritkán fordul elő, valóságos fehérholló számba megy, mert e tekintetben a pápai szövőgyár privilégiumot élvez. Akár mint van is a dolog, a munkások évek óta rossz anyagról panaszkodnak, ami hátránya van a bérekre ennek, az nem volt soha sem megtérítve. Ilyen a gépromlás is. Amíg a csökönyös gépet javítják, baját keresik- a munkás nem kereshet, úgyszintén, ha anyagot nem kap idején kézhez csak néhány fillért, óránként 5—7—10 fillért kapnak, ami ha egy napig tart a 11 órás munkaidő mellett 55—77—100 fillért kap az a munkás, aki ellenkező esetben koronákat is kereshetett volna. Ilyen esetek gyakran fordulnak elő minden munkásnál és néha több napig is eltart. Tehát itt olyan igazságtalanságról beszélhetünk, ami a gyár fennállása óta létezik, ami most ezekben a nehéz időkben érezteti legjobban hatását. Tősgyökeres reperálással lehet itt megszüntetni ezeket a bajokat, még pedig úgy, hogy biztosítsa a gyár munkásait a fent említett munkabéresést előidéző, a munkások És megszállt ősi bánat engem, Amért bűnömmel csúffá tettem. És megkérdeztem: Jézusom, Mért nem támadsz föl, hadd tudom ? Hogyan, hogy ott künn annyi lelkek Feltámadásról énekelnek S te holtan fekszel itt, Uram Fejtsd meg e titkot jó Uram! Szóltam. S fölkelt az Úr és szállva... Lebegve szállt a szentségházba. De nem látta őt senki sem, De nem hallhatta, csak szivem: »Föltámadásom már több nincsen, — Beszélt, — csak a bűnbánó szívben. S míg neked most feltámadok, Száznak vagyok ma is halott! A mai nap csak győzelmi emlék, S hogy azt méltón megünnepeljék Dalaitok, önmagatok A bűnből föltámadjatok! Kik feltámadást énekelnek, Legyenek ők feltámadt lelkek. Ember, bizony mondom neked: Üld mindennap husvétedet!« Unger Lajos. hibáján kívül eső dolgok idejére, amikor »várakozás« stb. címén ne filléreket, hanem olyan összeget adjon, ami biztosítja azt a napi, illetve heti bérminimumot, ami egy ember megélhetésére elegendő. Nem szabad annak előfordulni, hogy ha egy munkás egyszer 10 koronát keres, a másik héten már csak felét, mert a gyomor követelménye minden héten egyforma, amit ha az illető tulajdonosa simán ki nem bír elégíteni, krízis áll be, aminek külső megnyilvánulása nem kivánatos soha sem, most épenséggel nem. Méltányos a munkások kérése, amikor a hetikereseten felül egy bizonyos mennyiségű drágasági pótlék megnevezését és megadását kívánják; a bérminimum megállapítását s a várakozás, gépromlás stb. címén eddig adott díjak helyett ennek a minimumnak a mulasztott időre eső hányada fizettessék ki. Ezenkívül a napszámos munkások bére is emelendő, mert a napi — legmagasabb — 2'50 koronából ma egzisztálni családos embernek nem lehet. Kérik még a régi 6 napos munkaidő visszaállítását, vagy az elmaradt napoknak ellenkező esetbeni megfizetését, végül egy a gyár részéről felállítandó élelmicikk-áruraktárt óhajtanak, ahol a gyári személyzet a beszerzési áron szerezhesse be szükségleteit. A városi tanácshoz címzett beadványukban azt jelölik meg tárgyalási alapul, ami kétséget kizárólag kell, szükséges a munkásembernek a becsületes úton való maradhatásához és megelégedéséhez ... A gyár adhat engedményeket, hisz jövödelme emelkedett produktumai révén, amiknek árát emelte, míg a nyers anyag ára olyan százalékot nem ugrott föl s úgy tudjuk, hogy a hadi kincstár azt a többletet meg is téríti a maga munkájánál. A tanácsra, mint elsőfokú iparhatóságra most elsőrangú fontosságú feladat hárul, hogy Krisztus Urunk keresztfájáról. »A Szív« c. újságból vettük át a következő cikket: A szent keresztfa képezi a világtörténelemnek középpontját. Az Istenember vére, mely róla lefolyott, nemcsak a bukott emberiség bűnszennyét mosta le, hanem egyúttal örök üdvünknek, természetfölötti boldogságunknak el nem apadó forrásává lett. De tegyük ma a szent keresztfát, melyen Krisztus Urunk a világot megváltotta, történelmi elmélkedésünk tárgyává Miután Evangélista sz. János úgy mondja (19. 29) hogy a katonák a kereszten haldokló Krisztusnak izsópszáron ecetbe mártott spongyát (szivacsot) emeltek szájához, az izsóp pedig keleten jó métermagasságura nő, joggal következtethetjük, hogy a keresztfa magassága 3—4 méter közé eshetett. A keresztfa maga, mint az akkortájt szokásban volt, a nagy Y betűhöz hasonlított; két felfelé szétnyíló ágát rézsuttosan egy síkban ékelték be a törzs íelső végébe; de miután Pilátus ez alkalommal hosszabb, zsidóul, görögül és latinul írt címet: »Názáreti Jézus Zsidók Királya« tüzetett fölibe, a katonák a címirat felfogadására a középső, felül rövid törzset még egy rávert cölöppel meghosszabították, úgy, hogy a kész kereszt, — így írja Emmerich Katalin is, — három egyenlő ágú villa alakjában végződött. Eszerint igazuk