Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-01-09 / 2. szám

1916 január 9. PAPA ÉS VIDÉKE. 3. ségük és hajlandóságuk megfelelő, erkölcsi és anyagi támogatással felsőbb oktatásban is részesíti őket. 4. A menházban folytatandó üzemek. Az üzem a menházban kétféle: mezőgazdasági és ipari. a) Mezőgazdasági üzemnek berendezni szándékozik az egyesület nagyobb rendszerű kertgazdálkodást s ezzel kapcsolatban főzelék-konzerválást, továbbá esetleg tejgazdaságot, baromfitenyésztést és kisebb sertéshizlalót. A mezőgazdasággal foglalkozó rokkantak télen házi ipari munkát végeznek. b) A helyi viszonyoknak és a rokkantak képzettségének legjobban megfelelő ipari műhely rendeztetik be. Mélyen tisztelt nagyérdemű Közönség! Ezek főbb vonásaikban azon feladatok, amelyeket az egyesület megvalósítani óhajt. Mivel pedig a háborúnak már is sok áldozata van, az égető szükség kívánja, hogy a nemes terv minél előbb megvalósuljon. Nem várhatunk addig, mig a béke napja ismét földerül fölöttünk, mert nem örülhetünk a békének akkor, ha azt látjuk, hogy a rokkantak és árvák, akiket a háború legjobban sújtott, még nem részesülnek a megérdemelt pártfogásban és gondviselésben. Az állam mindent meg nem tehet, azért kell a társadalomnak az állam segítségére menni. Újra kérjük mély tisztelettel és bizalommal a nagyérdemű közönséget, mely e nehéz időkben többször megmutatta áldozatkészségét, hogy tehetsége szerint közreműködjék a nemes és magasztos hazafias feladat megvalósításában. A Hadi Rokkantak És Ár»ák Menház-Egyesületének előkészítő nagybizottsága. Mészáros Károly Dr. Rosenthal József polgármester, elnök. gyárigazgató, alelnök. Az ipar fejlődése és a keresztény szocializmus. »A régi jó céhek belső élete« címen közölt cikk folyományaként a Pápa és Vidéke 1915 dec. hó 19. számában régi jó céhrendszer és a mostani iparos-világ • cím alatt egy másik közlemény jelent meg, amely a keresztény szociális mozgalmat kissé ferde világításban mutatta bc. Bár tudom, hogy ez minden rosszakarattól menten történt, mégis ez adott alkalmat megragadva, néhány helyesbítő szóval válaszolok. El kell ismernünk, hogy a céh-rendszer idejében a kisiparosság, illetve az ipar fénykorát élte. A céh-rendszer teremtette meg azokat a mesteri kézimunkákat, bútordarabokat, amelyek az enyészet fogával dacolva, évszázadokat átélnek és adják a mintát az utánunk jövő iparos generációnak. Hogy másképen fejezzem magam ki: ezeket az apáról-fiura maradt, az idő rozsdájával olyan merészen dacoló céh-alkotásokat nem is a gyarló ember, az anyag maga, — hanem a lelkiismeret készítette maradandó emlékül... Tehát a hit volt az építő mester, a keresztény evangélium, amelyet lelketlen, üzér impostorok mindenünnen igyekeztek és igyekeznek ma is kiirtani . . . Nagy tisztesség, általános megbecsülés vette körül az akkori becsületes munkát végző iparosokat. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy ma már nem készül becsületes munka! Nem. Igenis készül — de azt mondanom sem kell, hogy nem lehet az mégsem olyan, mint a céh-idei remek, mert a mai emelkedett megélhetési viszonyok között nincs, aki ezt megfizesse és nincs, aki a szabadipar gyors termelésével szembén megcsinálja, s mindent lenyűgöző versenyével a harcot felvegye. Azért veszett ki már jó néhány iparág és fog még több is elveszni minden felekezet templomában istentisztelet az elesett hősök emlékére és utána a menházban közös gyászünnep. A 2. feladatra vonatkozólag: i) Azon rokkantakról, akik családjuknál laknak, az egyesület úgy gondoskodik, hogy gyáraknál, vállalatoknál, intézeteknél helyezi el vagy pedig saját mezőgazdasági vagy ipari üzemében alkalmazza őket. b) Azon rokkantakról, akiknek családjuk nincs, az egyesület úgy gondoskodik, hogy rendes munkán kivül saját otthonában hajlékot is ád. c) A munkaképtelen rokkantakról vagy saját családjukban, vagy a menház keretében gondoskodik. A 3. feladat a hadi árvákról való gondoskodás a következő: a) Fiuárvákról, 1. Azon hadi árvák, akik édes anyjuknál maradnak, annyiban tartoznak az egyesület gondnoksága alá, amennyiben felettük gyámságot gyakorol, őket erkölcsi és szükség szerint anyagi támogatásban részesíti és esetleges napközi otthonába fölveszi. 2. Olyan hadi árvák, akiknek nincsen otthonuk, a menházban kapnak lakást és ellátást és ha tehetségük és szorgalmuk megfelelő, középiskolában tovább taníttatnak; ha pedig erre nem alkalmasak, ipari vagy mezőgazdasági pályára készíttetnek elő. b) Leányárvákról. 1. Ha a leányárvák édes anyjuknál a családi otthonban maradnak, az egyesület olyan gondoskodásban részesíti őket, mint az ugyanilyen fiuárvákat. 2. Ha nincsen családi otthonuk, az egyesület otthont szerez nekik és neveltetésükről is gondoskodik s ha tehetlángja lobog s azt öntik ki a hódolatban Zsófika elé, bár ő egyiknek sem adott a reményre jogot, egy árva szóval sem. Mégis megtörtént, hogyha a felsővég mulatott és ott volt Zsófika is, Biró Marcinak szánták; ha pedig az alvég vigadott, akkor Hamar Gyurinak. Ez attól függött mindig, hogy a jelenlévő nénémasszonyék melyiknek a pártján állottak és melyiknek testálták. Telt az idő, miközben Hangya Dávidnak, Zsófika nagybátyjának eszébe jött megkérdezni : — Te, kis törékeny jószágom, mondd, hát igazándiban udvaroltatsz magadnak azzal a Marci gyerekkel ? — Visszárul van az, bátyám! Hogy is lenne igaz!? Ki beszélhet ilyet? — Deiszen a falu dobosa ezt a nótát veri! A nád nem mozdul, ha a viz, vagy a szél meg nem mozgatja, tudod-e?. .. Azután Biró Marci is ráhagyja, ha kérdezik . .. — A nép nyelvét lekötni nem lehet! Hát csak beszéljenek, ám ha úgy tetszik fújják trombitán is. Ha én mondom, bátyó, visszárul van, az úgy van! Én nem hazudok. — Há'szen jól van! Elhiszem! De nem szeretném — jegyezd meg — ha mégis egybekerülne a felvég az alvéggel! El ne feledd A .1 . . . Amint az idő ólomlábán néhány hónapot cammogott, igazat hordott szárnyán a falu nyelve . . . Biró Marci egy álló hétig mulatott bújában utána, amikor hírt kapott felőle. Egy álló hétig nem pihent Láncoslobogós Pista zeneszerszáma. Akadt olyan, aki megkérdezte — de Kökörcsin is kíváncsi volt rá — miért csinálja mindezt? Örömében vagy bánatában? — Marci! talán Hajnal Zsófit feleségül adják hozzád . . ? — Visszárul van az! — dobta vissza bánatos méreggel, olyan hangon, hogy rögvest elment az illetőnek a további kérdezősködéstől a kedve, azután: Azt a lánconlógó teringettét, huzd Pista! — parancsolt hűséges zenészének. Bezzeg másként csinált Hamar Gyuri... Ő minden este az ákácfasoron rótta halkan dudorászva az utat, Zsófikáékhoz.. . . Egy ízben észrevette Trézsi néni, a falu dobosa és utána szólt: — Gyuri, lelkem! Hová mégy olyan sűrűn erre felé ? Talán annak a szép leánynak csapod a szelet?... Ugye?! Gyuri megállt, de rögtön nem válaszolt, hanem ilyenfélét mormogott magában: Nem kötöm a te szeles nyelvedre. Visszárul van az! — s jóizűet kacagott rá. Erre kinyíltak a házak apró, muskátlis ablakai és itt is, amott is megjelent egy-egy szőke-, vagy barnahajas leányfejecske s a kíváncsi szemekben Gyuri látására megcsillant az irigység halványan pislákoló fénye... * Esküvőre indult a menet az alvégről... Vőlegény Hamar Gyuri, a menyasszony Hajnal Zsófika. Ha valaki most azt mondaná, hogy a kettő nem lesz a templomban egy pár, arra én mondanám, hogy — visszárul van . . .! Amikor az eskető plébános az elmaradhatatlan kérdést föltette, messzecsengő hangon, hogy az egész falu hallja, felelték: Igen . . . igen .. . Szép egy pár lett belőlük, akiknek mindenki, még a templomajtóban, szerencsét kivánt. Ezek között volt Trézsi néni is, továbbá a Nyullábkezü Hájas Petivel, csak Kökörcsin úr hiányzott, meg Biró Marci, aki tnég mindig, immár hetednapja dőzsöl búbánatában Láncoslobogós Pistával, a harrnonikással .. .