Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-01-09 / 2. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 január 9. 2. szám. PAPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági ex társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szerkesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wájdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Roham lépéssel halad eló're a menházügy. Mióta Pápán mozgalom indult meg egy »hadi árvák és rokkantak menháza« építésének és illetve alapításának az érdekében, elmondhatjuk, hogy dicséretes érdekló'dés és a legélénkebb rokonszenv kiséri azt; sőt éppen a legutóbbi napokban szinte rohamlépésben halad előre ez a minden oldalról szívesen fogadott és szívesen támogatott mozgalom. Csak elismerni tudjuk azoknak érdemét, akik kezdeményezték, alapvető munkájukkal és a jó ügyhöz méltó buzgólkodásukkal helyes irányba terelték ezt a szép eszmét, mely abban kulminál, hogy a háborúban megrokkant vagy elárvult földieink számára »otthon«-t létesítsünk. A jótékonyság gyakorlására mostanában igen bő alkalom kínálkozik, úgy, hogy valójában csak az nem adhat, akinek nincsen. Szinte nemes verseny fejlődött ki e téren és mi újságírók tudjuk legjobban, bogy a hadi célokra, legkivált a háború következtében segélyezésre szoruló embertársaink javára befolyó adományok, melyeket — még pedig igen helyesen — már csak a buzdítás szempontjából is nyilvánosan nyugtáznak és megköszönnek, bizony tekintélyes összegeket képviselnek. S habár a jelenben, a mostani szomorú időkben minden adakozás emberbaráti kötelesség számba megy is, a jótékonyság gyakorlása mégis csak erény marad, melyet honorálnunk vagy legalább elismernünk kell. És mivel nem az adományok nagyságát, hanem az adományozó nemes intencióit kell mérlegelnünk, azért egy sorba, egy lapra kerül a Koronák és a Fillérek adója. Van azonban eset, sőt éppen az tesz bennünket büszkévé, hogy igen sűrűen van eset arra, hogy valamelyik honfitársunk átlépi azokat a korlátokat, miket a megszokás, a sablon alkot és egyszer-másszor oly formában vagy oly nagyságban támogat valamely mozgalmat, hogy ezzel az egésznek hatalmas lendületet ad és egyszerre kiemeli azt a kezdéssel járó nehézségekből. Ilyen alapos karonfogással aztán hamarosan rásegíti a cél felé törekedőt a könnyebb, a járt és szélesebb útra, melyen már gyorsan, szinte rohamlépésben lehet előre haladni. Nem akartuk egyszerű hírben megírni, hogy Esterházy Jenő gróf az Esterházy-út és a Győri-út közötti telekből, mely valamikor gyermekjátszótér volt, de most termőfölddé, illetve kertté volt átváltoztatva, 900 négyzetölet odaajándékozott a menház céljaira házhelynek, kijelentvén egyszersmint, hogy szükség esetén ezt a területet akár 2000 négyzetölig hajlandó kiegészíteni. Nem is számítva azt, hogy Esterházy Jenő gróf kilátásba helyezte egyéb hozzájárulását is, már magában a telekadományozással oly hatalmas lendületet adott az egész mozgalomnak, hogy annak mielébbi sikere ezzel egyszerre be lett biztosítva. Az újév kezdetével azonban nemcsak a nemes gróf, hanem sok más TÁRCA. Visszárul van . . . — Irta: Madarász József. — Ha nem így történt volna, máskép mondanám el. De ha elbeszélésem nem fedné az igazságot, ne én legyek a delinkvens, hanem az a jóbarátom, aki az alábbiakat tollba mondta nekem; bár nem szeretném egyikünk elitélését sem . .. A fák is hajladoztak, a virágok virulóbbak, a növények üdébbek lettek, ahol megjelent, Piros, egészséges arcú leányzó, általánosan elismert szépség volt a faluban ... O érezte, tudta, hogy mint vélekednek róla az emberek, de azért a büszkeség leghalványabb árnyéka sem kapott helyet ártatlan lelkében: szerénység vonta be Hajnal Zsófi egész lényét. Megtörtént az, hogy a legények — akik ugyancsak versengtek érte — vagy más valaki így közeledett hozzá: — Te, Zsófi, igazán szép vagy! Ő jámbor egyszerűséggel felelt a hizel gésre: — Visszárul van az . . . — ezzel már el is menekült a színhelyről. A falu legényei két párton vannak. Ezt a pártütést azonban korántsem Zsófika okozta. Ennek más története van. A falunak ez a sajátságos helyzete nagyon belejátszik történetünkbe, azért elmondom: Elsőben »Kökörcsin« korcsmáros jött a faluba .. . Cigányfalván addig nem ismerték az e fajta mulatóhelyet, mert régi szokás szerint, ha valakinek kedve szottyant, vagy hagyományos alkalmakkor ha mulatni vágytak, elkövették azt saját portájuk keretén belül. Otthon vigadtak a gazdák ősi egyetértésben, sőt a legények se mentek a pinceszernél tovább . .. Majdnem mindenkinek volt egy-két hordócska bora. Egyiknek kevesebb, a másiknak több. Mind, mind ott húzódott meg a pinceszeren, a cégértelen présház sarkában, szép sorjában. így állván a dolog, nem is vették jó néven Ripicsók úr kalmárkodását. Erre mutat elkeresztelése is. Gondolták, ha ők nem mennek hozzá, itt ugyan meg nem él, majd ahogy jött, olyan szépen el is megy. Elmúlt egy év — elmúlt kettő, nem úgy történt mégsem, amint számították, mert »kökörcsin« jó talajra lépett és erősen gyökereztette üzletét — a falu legényeit magához csalogatta úgyannyira, hogy már saját apai termésük sem Ízlett nekik, csak Ripicsók bora. Egy napon újabb csodálkozásra ébredtek. Uj címtábla fityegett a falon, új korcsmacégért lóbált a reggeli szél, kökörcsin boltjától lejebb alig néliány házzal. A friss fenyőforgács otrombán nyújtózott előre a tüzfallyúkból egy elhasznált meszelőnyélen .. Nem tudták elgondolni, mi ütött ezekbe, hogy így egymásután meglepik a falut . . . Nagyot nézett Ripicsók úr is először, másodszor pedig felhúzta orrát, harmadszor... mit is csinálhatott? — Behúzta maga után boltja ajtaját és gondolkodott. Érezte örmény lelke, hogy új konkurrense nem fog patópáloskodni, hanem menten talpára áll az