Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-03-05 / 10. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 március 12. 117 fillértől 150 fillér fölé is emelkedett, pedig mi a szövetséges Németországnak gabonát exportáltunk! A belföldi drágaságnak pedig jelen­tős tényezője a külföldi váltó-árfolyam emelkedése, és így valutánk romlása. Ennek a mélyen a zsebbe vágó disparitásnak a megszüntetésére az el­múlt év végéig nem történt semmi intézkedés, pedig már a XVI. században állapította meg Gresham, a londoni tőzsde megalapítója azt, hogy »a váltó­árfolyamok felfalják az uralkodókat és tönkre teszik az országokat«. Csakis az év végén lettek export­őreink arra kötelezve, hogy az áruikért birtokukba jutó devisákat az Omb-nek szolgáltassák be. Ujabban a luxusimporttilalom, a berlinihez simuló devisaközpont létesí­tése és valutakölcsönök felvétele céloz­zák a javulást. A devisa piac szervezetlensége csakis kis részben lehet az oka valu­tánk romlásának. Itt a kereslet-kínálat törvényén, az ellenséges külföld ártó szándékosságán kívül feltétlenül befolyással vannak bi­zonyos érzelmi momentumok is. Ez érzelmi momentumok a jegybank kimu­tatásainak hiányából táplálkoznak. Az ércfedezet és bankjegy forga­lom közti viszony rosszabbodása és en­nek titkolása a megriadt fantaziák elé torzképeket festett. Jelentős eseménye az évnek a Pénz­intézeti központ. Az erre vonatkozó törvényhozási tárgyalásokat politikai okokból a tavasz­szal kikapcsolták. Az év végén újból megindult a munka, melynek betetőzése már a folyó évre nyullott át. Ez intézményt létesítő törvényjavas­lat előadójában szeretett képviselőnket, felügyelő bizottságunk tagját, Dr. Antal Géza urat tiszteljük. A Pénzintézeti központ egész gaz­dasági életünkre, közvetlenül pedig a pénzintézetekre fog üdvös szabályozó hatást kifejteni. T. Uraim! Már érintettem az állami emissiot, ez a második és harmadik hadikölcsön volt. Intézetünk az elsőt meghaladó ered­ményt ért el mindkettőnél. A nálunk történt jegyzések a három hadikölcsönnél 5,000.000 koronán fölül voltak. Értékpapírtárcánk számára félmillió koronányit szereztünk be. A sok háborús rendelet és kor­mány intézkedés közül a pénzintézeteket elsősorban a moratorium érdekelte. Ez fokozatos lefaragásával lassan­ként a régi jogállapotot van hivatva most már helyre állítani. A különféle rekviráló rendelet, ár­makszimálások, számtalan ipari és ke­reskedelmi központ létesítése mind hozzá­járultak a békés idők kereskedelmének alákötéséhez és a kereskedelemnek egy új typusát, a háborús kereskedelmi tevékenységet hozták életre. Ugy a mult, mint a folyó évben egy rendeletet adott ki a kormány, mely a közgyűléseket az alapszabályok­tól eltérő időben engedélyezi megtartani. A folyó évi rendelet még osztalék és tantiem maximálással is össze van kötve. E rendelet adta jogokkal nem kellett lefogta fülét és a holdszem csak vigyorgott rájuk. Mikor ilyen álmaiból megébredt s meghallotta az esetleges kutyaugatást, bújt, menekült paplana alá. Foga vacogott s csak imádkozott. De maga sem tudta miért. Azért-e, hogy a kutyák ne ugassanak soha többé, vagy azért-e, hogy az ég vegye ki ujját fülé­ből és hallja meg a kutyaugatást? S vitte a jóbarát a győzelmi zászlót a másik jóbaráthoz. Csak az ördög nyithat be hasonló örömmel osztályos társához. S han­gos szóval kiáltotta a jóbarát felé: — Megütik a dobot a pintérház előtt. Csak türelem. S áldomást ittak a győzelemre. Megérezte mindezt a kocsmáros. Átkos lelke utána futott tönkretevőjének s nézte áldomásukat. Hangtalan átkok keltek, csont­talan, hústalan öklök emelkedtek. De könnyek teremtek a jóbarátok ter­vének egykori pártfogójában is. Magános éjjelek, vendégtelen nappalok hulló könnyei egy nagy, készülő szőnyegre hullottak. S beleivódtak a szőnyegbe, a pamutba. Kínlódó lelkek és átkok voltak kivarrva rajta s éltek a szőnyegen. A könnyek éltették őket. 2. Pörgött a dob, hangzott a kiáltás. Állt az árverés. A család egy kiürített szoba sar­kában összebújva száraz szemekkel zokogott. Koporsóra hulló göröngyök dübörgése nem ölhet jobban, mint az árverési dobszó. S lassú léptekkel indult meg minden a szobákban. Egyenként hagyták el helyüket a régen megszokott apróbb, nagyobb búto­rok s eltűntek az ajtó nyílásán át a nagy mindenségben. Emberek jártak köztük, húz­ták-vonták őket. Megforgatták minden olda­lukra s nézték hibáikat. S Ítéltek életük vagy haláluk fölött. De a vége csak az volt, hogy eltávoztak emberek vállain a messzeségbe. A családnak a búcsúszó, szívhez nőtt szeretettek elszakadása éles fájdalmat okozott­Mint a viharban összebújó bárányok hang­talan félelemmel néztek maguk elé. Törölték időnként hulló könnyeiket. Végül fölfakadt a zokogás az anya torkán. Szívet tépően szakadt föl s össze­borult a család a zokogó fájdalomban. Aztán hirtelen elhallgattak, mert vad, kegyetlen átok ordított végig a kopárrá tett szobákon minden jóbarátra. S ettől mind­nyájan megijedtek, kik egyedül maradtak a tető alatt, az árvák s az átok . . . 3. Korán sötétedő téli estén forgótáncba sodorta a szél a hópelyheket. Behúzódtak az emberek a tető alá. A kutyák meghúzód­tak a házak körül. Sehol semmi nesz, sehol semmi élet, csak a szél dudolása és a hó­élnünk, tilalmi rendelkezései pedig nem érintettek bennünket. Eredményre nézve hatástalan volt az u. n. zöld hitelt szabályozó rendelet. A végrehajtással megbízott postataka­rékpénztár oly vontatottan és nehézkesen felelt meg az iránta támasztott igények­nek, hogy végre is nem folyósíthattunk zöld hitelt, mert mire erre a sor kerül­hetett volna, a postatakarékpénztár ne­hézkessége miatt, már itt volt az új termés s így a készáruhitel lépett a meg sem született zöld hitel helyébe. A Haditermény részvénytársaság létesítésével az ország egész gabona­termése központi kezelés alá került. Ez jelentékenyen és pedig hátrá­nyosan befolyásolta a pár éve folytatott gabona kereskedelem fináncirozásainkat. Bár intézetünk a haditerményrész­vénytársaság bizományosának engedmé­nyese lett, mégis az elért forgalom várakozásunkon alul rparadt, mert míg ügyfeleink természetszerűleg respektálták a maximális árakat, addig a konkurrencia a magánforgalomnak engedélyezett és több ízben meghosszabbított időben maximális áron felül, tehát tiltott ára­kon vásárolt és így ügyfeleink elől a terrenumot elvonta. Meg kell itt a kormányintézkedések során egy quasi negatívumról is emlé­keznem, ez a nemzetközi váltójogi egyez­mény nyomán járó új magyar váltótör­vény életbeléptetésének elmaradása. Ezt is a háború okozta. T. Uraim! Az év gazdasági ese­ményeinek registrálása után röviden belső, szűkebb ügyeinkre térek át. Szomorú kötelességem először volt régebbi elnökünk BermilLler Alajos úrnak pehelytánc. Lerongyolódott, hidegtől kékült ajkú ember vánszorgott végig az utcán a temető felé. Meg-megállt, hogy összébb fogja mindenütt ásító, rongyos kabátját, hogy hát­tal fordulva a szélnek kis levegőhöz jusson' Aztán újra folytatta az útját. Lesütötte szemét, mikor a kálvária osz­lopai közt elhaladt. Nem mert szembe nézni a vele egy úton haladó Krisztussal. Nem azért, mintha félt volna vele tovább menni, ha ránéz, hanem épen, mert félt, hogy annak látásától visszafordul. S érezte a vele egy úton haladó Krisztus égető, fájdalmas tekin­tetét. S meggyorsította lépteit. Futásnak eredt. Hirtelen bekanyarodott a temetőbe. Megállt egy sír előtt. Levette kalapját s a szél felborzolta őszülő haját. S nem lehetett tudni, régen meghalt kis leánya sírjánál áll-e, vagy a jóbaráténál ? S nem lehetett tudni, imádkozik-e vagy átkozódik. Csak, mikor felemelt ököllel arcra esett a hóba, hallatszott nehéz hörgés. Fogával tépte a kereszt fáját, mert karjai szinte le­fagytak. Aztán lassan minden elcsöndesült. Aztán lassan mindent betakart a fehér hó. Nótát, halált, átkot s imádságot . . . — halmi.

Next

/
Thumbnails
Contents