Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-02-20 / 8. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 február 20. élénk kifejezéseket, nem kompromittálok senkit, de az már szomorú, mikor a felnőttek, kik mégis csak imponálnak az ifjúnak, ily térre vezetik a még tanulót. Nem sokkal előbb »Nilus királynője« címen klasszikus mozidarabot adtak a színházban. De mennyi volt az előadáson a »klasszikus« ifjú, leány, gyermeki! No de hagyján! Hisz ez még nem volt épen oly kirívó darab, mint némelyik. Hanem az egyenesen vérlázító volt hallani, hogy egy 12 — 13 éves, vagy, ha 14 éves gyerek is, mint kiséri fennhangon az egész darabot, sokszor ártatlan mozdulatokat vagy egyes keleti szokásokat is ügyetlen, sőt ki nem írható megjegyzéseivel és a darabhoz kevésbbé értő »klasszikus« leány- és gyereksereg hangos. hahotára fakadt egy-egy sikerült, vagy nem sikerült megjegyzésen. És a gyereklegény még az utcán is tett hasonló megjegyzéseket. Példának ez is elég, mert tüzetesebb kutatással, merészebb szemlélettel még sok megjegyezni valót találhatnánk a mai háborús társadalomban. Vagy a háború okvetlenül az erkölcsök kárára van ? Hisz mások szerint tisztító hatásúi. Mit kellene tenni ? Megfelel reá Somogymegye példája, bár még ennél is szigorúbb intézkedésre volna szükség. A febr. törvényhatósági bizottsági ülés elé terjesztik a mozikat A szoba közepén szitkozódva, könyörögve állt a férj. Emlegette a multat, a boldogságot, a biztos és bizonytalan jövőt. Az asszony az asztalra borulva sírt, hogy nem szereti őt a férje, nem szereti a gyermeket apja, nem szereti a boldogságát ez a kegyetlen ember. Pedig a kocsma! Mi lenne, ha ő mindennap száz személyre főzhetne, ha tíz cseléd lesné szavait, ütését. Ha minden este ropogós százasokat tennének el a kredencbe ? S mindezt az ő szívtelen férje nem akarja. Még talán meg is veri őt, pedig ő tudja, amit tud. Felsírt a baba a nagy zajra. Futott hozzá az asszony. Elhallgatott a férj. A csicsígatás lecsillapította mindkettőt. Hosszan feküdt el a férj ágyán. Egyik kezét szemére nyomta a lámpafény ellen. Nem tudott szabadulni attól a gondolattól, hogy ő elárulja saját lelkét, el a kedves szerszámait, ha kocsmárossá lesz. Lassanként elaludt. Álmában pohos hordókat látott, a saját gyártmányait, amint hívták, csalogatták ... Látta, mint fulladt borba a kalapácsa ... A pince dohos levegője testet öltött. Penészes, szürke, lomha testet. Nedves, nyirkos arcát, kezét mindig közelebb tolta hozzá. Most — most, fogja meg a torkát .. . Nagyot ütött. Felébredt rá maga is. Felesége is lefeküdt már. A baba egyenletesen lélegzett. Csönd volt a szobában. Csak, mintha boldogságok kerekednének fel és bús, sötét érintő szabályrendelet tervezetét, amely 5 §-ban szabályozza, hogy 15. életévüket be nem töltött egyének felügyelet (tanári, szülői) nélkül moziba nem mehetnek, a színháztulajdonos tartozik e rendeletet be nem tartókat onnét eltávolítani. A rendelet' ellen vétőket 100 koronáig büntetik s. t. b. Ugyancsak e megye székhelyének, Kaposvárnak rendőrfőkapitánya rendeletet adott ki, amely a korcsmák, pálinkamérések és kisebb vendéglők záróráját febr. 1-től esti 9 órában állapítja meg. Még kávéházakban is csak kivételes engedéllyel lehet későbbi zárórát tartani. Ez ugyan nem a kellő szigorúság hangja, de mindenesetre szép lépés a tiszta erkölcs felé. Különben is e két fontos társadalmi tényezőt: a vendéglőt és a látványos előadásokat országszerte kellene rendezni, vagy legalább a már meglévő rendelkezést betartani, illetve végrehajtani, mert az ifjúságra e két dolog egyrészt legközvetlenebbül, másrészt kellő óvakodás nélkül legkárosabban hat. Azt hiszem, lélektanilag nem kell mindent megindokolnunk, csak, ha valamikor, akkor most kell meggondolnunk, hogy: »Minden állam támasza és talpköve a tiszta erkölcs«. Dragovics István. köntösben vinnék koporsóba tett nótáit. Megfulladt a kalapács, elpattant az abroncs s az elhalt nóták kiestek lelkéből. Orvkezek nyúltak le érte. Elfűrészelték a kalapács nyelét, megráspolyozták az abroncsot és tépték lelkéből kíméletlenül a nóták gyökerét... 3. Csönd ült a szobákra. Vasárnap délutánok béna csöndje, mit egy-egy hét zaja szült és ölt meg. Olyan erőltetett-forma csönd . . . A kis mesterember-család csöndje is vissza-visszatért. A második kis baba születése, egy-egy megértőbb nap csöndöt teremtett. De épen a nagy megértésekben várt az asszony győzelmet. Ilyenkor akart megértést találni vágyai számára is. A virágágyak, a konyhaedények, a varrókészlet, párna, bútorok, ágyak, mind tudtak vágyáról s mind tudtak könnyeiről. Aztán egy időre elcsendesedett. Férje várt, hogy majd csak meghallja újra az ő nótáit. De hiába várt. Az ő nótái fölött elbúzták már a halálharangot. Pedig nótát verő két dolgos keze hordta össze ezt a kis hajlékot. Vágyainak teljességét elérte. Adósság nélkül saját házában lakhatott. S most innen kiakarják verni nótátlan, éjjelező bizonytalan jövőbe. De az ő lelke is elcsillapodott. Nagy fájdalom foglalta el . . . Egyik télen a kis baba köhögni kezdett. Már akkor négy éves Tiszti értekezlet. A pápai járás jegyzői- és bíráinak gyűlése. Mult szerdán d. e. Pápán, a Hindler-féle vendéglő külön termében tiszti értekezletre gyűltek össze a pápai járás összes jegyzői és birói. Bélák Lajos, pápai főszolgabíró kevéssel 10 óra után megnyitotta az értekezletet, melyről a jegyzőkönyvet Mácsik József, takácsi-i nagyközs. jegyző vezette. Miután elnök megállapította, hogy a hiányzó (ugodi, mihályházai és homokbödögei) jegyzők betegségükkel kimentették távollétüket, ismertette az értekezlet célját és első legfontosabb pontként tárgyalás alá vétette az országgyülési képviselőválasztások alkalmával felszámítható fuvardíjak maximálására vonatkozó felsőbb hatósági rendeletet. Szánthó Gyula, járási számvevő előadása alapján kimondotta az értekezlet, hogy a jelen állapotok mellett 10 Km-ig 6 K, 14 Km-ig 8 K stb. számítható fel. Dr. Rosenthal József, a pápai Hungária műtrágyagyár igazgatója, ki mint a pápai hadi rokkantak és árvák menházegyesületének alelnöke az elnöklő főszolgabíró engedélyével szintén jelen volt a gyűlésen, ezután részletesen ismertette- a menház célját s kérte a járás elöljáróit, hogy gyűjtést rendezzenek a községekben. Ezután következett Illés Lajos, pápai földmivesiskolai tanár érdekes előadása a »Háborús gazdálkodás«-ról. Az előadásnak, melyet nagy figyelemmel hallgattak, ez volt a tartalma: volt. S olyan okosan nézett anyjára, apjára. Pedig csupa tűz a teste. De csupa kívánság a szeme. Valamit lát. Valamit vár. Adnak neki vizet. Nem iszik. Kérdezik, mi fáj ? Csendesen megfekszik s csak néz, lát valamit. Valami szépet álmodik nyitott szemmel. Valami szépet kíván mindörökké. Halkan piheg kis melle. Nem enyhíti orvosság. Nem az anya csókja. Vár, nagyon vár valamit. Várja, hogy kilopják, kiolvassák lelkéből,, szeméből, alig suttogó kicsiny ajkairól. S egyszer elleste az apja. Azóta egy héten át dúdolni kellett a »Kéknefelejts«nótát. S a baba forró lázban apjával, anyjával veledudolta. A doktorbácsinak is ezt kellett volna tennie. De az a csúnya, mindig keserű orvosságot hoz csak. Hát az nem ismeri a »Kéknefelejts«-nótát ? S hangzott egy héten át éjjel-nappal a »Kéknefelejts«-nóta. Csak akkor halt el a nóta, mikor kimerültek a szülők s nem volt már, aki hallgassa éneküket. Kikisérték a kis babát s kéknefelejts koszorút vittek ki sírjára. S a sír fölött, a nóták halálában összeborult az apa és az anya bús fájdalomban. Kiszakadt a lelkük . . . Bolyongtak egymás mellett, de nem volt mi összekösse őket. A másik baba, az élő, már nem volt a nóták babája. A nóták meghaltak.