Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-02-13 / 7. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 február 13. 7. szám. PAPA ES VIDÉKE. Szépirodalmi, közgazdasági én társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a papa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szersesztésért felelős: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Városunkban kolduló rokkant, éhező árva ne legyen. Ezen jelszó alatt indult meg a rokkant-menház actioja. A tőke gyűjtése elég szépen halad, városunk közönsége teljesen átérzi azon kötelességét, hogy a harctér áldozatait cserben hagynia nem szabad, úgyhogy jogosult azon reményünk, hogy terveinket teljes egészükben végrehajthatjuk. Ezen terveinkről óhajtok bővebb felvilágosítást nyújtani, hogy közönségünk megismerje, vájjon mihez is nyújtja adományait. Az összes európai államok foglalkoznak a rokkant-kérdéssel: szövetségeseink és ellenségeink egyaránt. A háborús áldozatok nagy száma lehetetlenné teszi, hogy az egyes államok teljesen vállalhassák rokkantjaik eltartását (Magyarországra egyedül 200,000.000 korona esnék évente). Ez okból is, de meg morális okokból is azon álláspontra helyezkedtek, hogy a rokkantak kapcsoltassanak vissza a társadalom termelő osztályaihoz, és keressék újra kenyerüket: természetesen állam és társadalom kötelessége őket a legmesszebbmenő határokig segíteni és támogatni. A mi menháztervezetünk is ezen elvre támaszkodik. A részletek természetesen városunk speciális viszonyaihoz alkalmazkodnak. Ezek alapján a rokkantak ellátására két módot ejtünk: a munkaközvetítését, és a saját intézetünkben való alkalmaztatást. Alapelvünk pedig: minden rokkantnak, tekintet nélkül rokkantsági fokára, biztosítani az állam járadékából és a saját munkájából együttesen azon összeget, mely a tisztességes megélhetéshez szükséges. Az eljárás a következő: azon rokkantak, kiknek gyárakban, intézetekben, a városnál, uradalomnál, magánosoknál alkalmaztatást szerezhetünk, el lesznek helyezve. Munkájuk után fizetést, vagy bért fognak húzni. Ha ezen fizetés az állami járadékkal együtt (mely utóbbi nagysága a rokkantság fokától függ) elegendő a gondmentes megélhetéshez, a rokkant-menháznak anyagi hozzájárulása már nem szükséges, csakis morális támogatása és gondozása marad. Ha nem, a menház saját pénztárából is ad járulékot. Pl.: Nagy János, napszámossorban levő rokkant az államtól napi 1*20 járadékot kap, a menház által szerzett állásában keresete E80. Ha a háború után a napszámos-ember keresetösszege három korona lesz, a menház tovább csakis morális támogatásban részesíti; ha 3*20, a menház napi 20 fillér pénzbeli támogatást is ad. Minthogy azonban, sajnos, több rokkantra kell számítanunk, mint állásra, másrészt a rokkantak egy része rokkantságának neme miatt nem lesz elhelyezhető, magunk is be akarunk rendezkedni arra, hogy foglalkozást nyujtsunk, névszerint: a földműves-rokkantak részére nagy bolgár kertészeti-telepet, az iparos-rokkantak részére ipari-műhelyt tervezünk. A bolgár kertészet termékeit törekedni fogunk oly alakba hozni, hogy azok minél kedvezőbb árakon értékesíthetők legyenek. Tehát: a zöldbabot, zöldborsót megszárítjuk télire, a káposztát besavanyítjuk, a paradicsomot befőzzük, szóval főzelék-konzerválást végzünk és termékeinket kiszállítjuk Németországba, hol a cégér: a testvérháború rokkantjainak gyártmánya, a legkitűnőbb ajánlólevél és reclám lesz. Az ipari rokkantak a csomagolás készítésével, a gépek kezelésével lesznek megbízva, ha lesz még fölös ember, ipari-műhelyt az iparosok neme szerint rendezünk be. A kertészet és konzerválás jövedelme hármas célt szolgál: legelső sorban a foglalkoztatott rokkantak díjazását; másodsorban az árvák támogatását; harmadsorban tartalék-alap gyűjtését, mely arra fog szolgálni, hogy az évek multán a teljesen munkaképtelenné vált rokkantakat is elláthassuk, életük végéig. A már ma is teljesen munkaképtelen rokkantakat ugyancsak el akarjuk látni: miután ezek száma nem lesz nagy, ezen kötelezettséget könnyen vállalhatjuk. Feladatunk első része e szerint meg lenne oldva: a mi rokkantjaink nem fognak koldulásra szorulni. Második, nem kevésbbé fontos feladat a hadi árvák támogatása, hisz ők tagjai lesznek a jövendő, a nagy Magyarországnak. Az árvák nevelésénél az a felfogásunk, hogy az intézeti nevelés soha nem pótolhatja a családi nevelés melegségét. A hadi árvákat tehát csak kivételes esetekben akarjuk családjuktól elvonni; ha biztosítva látjuk, hogy az árva nevelése megfelelő volna, ha az anyagi gondokat távoltartjuk a családtól, úgy az állami járadék mellett megfelelő morális és pénzbeli támogatást akarunk nyújtani, melynek nagyságát esetrőlesetre, a család anyagi helyzete szerint fogjuk megállapítani. Másrészt oly családok részére, hol az anya munkája által napközben távol van, a menházban napközi otthont rendezünk be: az árvákat anyáik reggel behozhatják, este elvihetik, napközben teljesen munkaképtelen rokkantjaink fogják őket ellátni, s ezzel az utóbbiak is kedves foglalkoztatást nyernek. Csakis oly esetekben, ha az árvák gondozását nem látjuk biztosítva, (ha az anya beteg, vagy iszákos, vagy a környezet rossz), akarjuk közvetlen gondozásunkba venni, s ekkor, ha fiú, saját intézetünkben, ha leány, az Esterházyleányárvaházban, vagy pedig családban elhelyezni, de ez utóbbi esetben oly magas tartásdíjat fizetni, hogy a gondos nevelés itt is biztosítva legyen. Az árvák támogatása általában addig tartana, míg a törvényszabta iskolák végzése után ipari, vagy kereskedelmi, vagy háztartási (földművesi) szakban teljesen ki lesznek képeztetve és képesek önmagukat fenntartani. Tehetség és szorgalom esetén azonban az árvát, akár fiú, akár leány, a középiskola érettségi vizsgájáig, vagy egy szakiskola végső vizsgájáig készek leszünk segélyezni, sőt az egyetem elvégzéséig, s az oklevél megszerzéséig is. Még egy harmadik feladatunk is van: az élők mellett ne feledkezzünk el az elesettekről sem. Intézetünk dísztermében az összes elesett pápai hősök nevei márványtáblákra be fognak vésetni, örök emlékezetül arra, hogy hazánkért életüket áldozták fel. íme ezek céljaink. Megalakulásunkat, céljainkat bejelentettük az állam megfelelő szervének, a m. kir. rokkantügyi hivatalnak is. A rokkantügyi hivatal meleg szavú válaszában köszönetet mondott hazafias szándékainkért, megígérte egyúttal, hogy a kormányhoz terjesztendő kérvényünket, melyben az állam hozzájárulásait kérjük, a legmelegebben fogja pártolni, s meghívott bennünket