Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-12-24 / 52. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 december 24. Gróf Esterházy Jenő jótékonysága. Mindenkor nagy jótevője volt az emberiségnek az, aki könyeket törölt le, aki vérző sebeket hegesztett. Úgy tekintették az ilyen lelket minden időben, mint a szenvedő emberek jótékony angyalát, ki az Istentől neki juttatott vagyont a legjobban kamatoztatja, mert adományaival együtt szíve szeretetét, melegét is szétosztja rászoruló felebarátai között. Súlyos időket élünk. A szenvedő, könyező és panaszkodó emberek száma megsokasodott, a szükség napos vendég lett a legtöbb házban, úgyhogy valóságos Isten-áldás egy-egy jótevő szív, mely a nyomorúság bánatos napjait, ha csak rövid időre is elfelejteti. Egy papírlap fekszik előttünk. Egyszerű, karácsonyi programm, melynek minden sorából az emberszeretet melege árad, melynek végén szegénytől és gazdagtól egyaránt ismert név ragyog elő, Esterházy Jenő grófé. Eddig is sokszor találkoztunk nemes grófunk bőséges adományaival; a hozzája forduló soh'se jött el üres kézzel; nemcsak egyesek, de intézetek, egyesületek is érezték jótékony szíve szeretetét. Most azonban, mikor a keresztény világ a szeretet ünnepére készül, ezreket és ezreket akar elhalmozni szerető szíve adományaival. Az a célja, az az óhajtása, hogy a szeretet nagy ünnepén mindenki kapjon abból a fényTÁRCA. JVIa nem szabad betegnek lenni.*) Ma nem szabad betegnek lenni, Mikor van egy szent nagy beteg, ki mindnyájunknál betegebb. Édes hazánk a nagy beteg ma, Segíteni csak rajta kell s meghalni érte, hogyha kell! A mi bajunk most nem jön számba. Egészséges lesz a beteg s mindenki csak érte remeg. Ki félti ma saját kis éltét ? Hiszen az élet úgy mit ér, ha nincsen élni már kiért ? Drága hazánk, ha te elvesznél — Mi is elvesztünk teveled. Sorsod, sorsunk csak egy lehet. Sorsod, sorsunk csak egy lehet. De azt nem engedi Istenünk. Nem, nem! Mi el nem veszhetünk. Nem engedheti azt az Isten, hogy elvesszen szent István népe. aki az ö keresztjét védte. *) A »Társaság«-ból. sugárból, mely a betlehemi jászolt körülragyogja. Hogy ezt a nemes célt valóban el fogja érni, mutatja az alábbi terv, mely legszebb tanúbizonysága annak, hogy bőkezűsége minden irányban kiterjed és örömet, szeretetet áraszt mindenfelé. December 22-én esle fél 6 órakor várban a sebesült katonák karácsonya. December 23-án este 6 órakor várban a személyzet karácsonya. December 24-én d. e. 10—12-ig a várban 1000 szegénynek megajándékozása. December 24-én d. u. 3 órakor a pápateszéri ovodás gyermekek karácsonya. December 24-én este 6 — 8-ig a szegények melegedő otthonán szegények karácsouya. December 23-én este fél 6 órakor az Ilona hadiárvaház karácsonya. December 26-án d. u. 3 órakor 700 szegény gyermek megajándékozása a szegények melegedő otthonán. Hány szorongó, szenvedő szív fog megenyhülni! Hány ártatlan lélek imája fog e napokban ég felé szállani, hogy e jótékony szívnek fizessen meg jóságáért hosszú élettel, boldogsággal a Mindenható! Nincs gyöngeség most, nincs betegség, S mert velünk van az Istenünk, hiába minden ellenünk! Bátor a szívünk, erős a karunk. S győzünk, mert győzni akarunk! Győzünk: mert magyarok vagyunk! Dr. Vértesy Gyula. Tavasz a télben. — Irta: Szeberényi Gyula. — Elemér a kis kadét elmélázva nézegeti bakáit, amint az erdő fáit egymásután döntögetik. Valami fedezékhez vágják a fatörzseket s ő, mintha megilletődnék a szép, sudár fenyők sorsán, szótlanul bámul egy-egy lezuhanó fára. Az előbb még büszke, egyenes fa dísztelenül elterülve nyúl el élő társai közt. Csonka maradványa mintha síremléke volna. Igen siremlék — ez jutott a kis kadét eszébe. Valahol egyszer látott egy letört síroszlopot s ez akkor nagyon tetszett neki, Ehhez hasonlítanak a lefűrészelt fenyők földben maradt végei. Nem volna-e szebb — elmélkedik tovább, ha a gyalúlt sírkeresztek helyett ilyen csonka fenyőtörzsek jeleznék a hősök sírját, kik innen nem messze nyugszanak ? Vagy ha egyenesen ide, a csendes, illatos erdőbe temetnék az elesetteket? .. . Paradicsommadár, Csak menny szülhet oly szelíd és enyhe fényt, Mi ott szálldos aranyos lepkeként. A szúette jászol ontja, ontja, Ezer lepkeraj fényszárnyát bontja. Ragyog a barlang s benn minden alak, Arany pelyhek csókolják a falat, A kíváncsi fény egy zúgba betér, Hol mélyen alszik sok rút denevér. A fürt legalján két szem kinyílik, Káprázva nézi, mi történik itt. A két szem gazdája vén denevér, Szíve a látványtól vígan zenél, A szív zenéje szívekbe rezdül, Minden kis szemből álom kiperdül S ujjong a vén: »Ni, az Isten fia! Nézzétek, József! Ní, szűz Mária! Előbb fénylett itt egy sereg angyal, Hódollak Neki, zenével, dallal Együgyű pásztorok és köszönték, Barmok rálehelve üdvözölték. Jézuska mindenkire mosolygott, Köszöntsük mi is, olyast gondolok!« Megértik szavát — értelmes éj ez — Mindegyik hálát s aggódást érez: »O, hogyan menjünk, megijed tőlünk, Görbe a karmunk, szennyes a szőrünk, Utál az ember, seprűvel kerget, Ha közel sejdít szörnyed a gyermek.« S busán húzódnak összébb a társak, De az okos vén így szól: »No már csak Köszöntsük mégis. Úgy vettem észre, A ruhát látta, a szívet nézte « És oda rebbent a fürt legbátra, A gyermek fölött suhogott szárnya S mert Jézus nem félt, hát közel repült S alásan a jászol szélére ült. Azonnal ragyog, mint a szivárvány, Topázszín tollak nőnek a vállán, Nyakát övezi bíboros gallér, Zöld pehely mellény (egész gavallér), Csúf karmok helyett szép aranybarna Szárnyakba bújik rút, bőrös karja. Bakáit kevésbé foglalják el ilyen gondolatok. Egykedvűen húzogatják a nagyfogú fűrészeket, csendesen nézegetik a hulló fűrészport. Némelyik erős dohányt szí kurta pipájából, az egyik valami nótát dúdol. Közben, rövid megszakítással a dombok túlsó oldaláról rövid, tompa dörrenés jelzi, hogy az orosz szórakozik. A baka egykedvűen böki oda pipája mellől: — Ühüm, szól már a köhöngető. A kadétnak egyszerre eszébe jut valami. — Fiuk, figyeljetek ide — kiált fáradt mosollyal — mindegyik mond öt női nevet s aki az öt között eltalálja ideálom nevét, tiz cigarettát kap tőlem. Ez kell csak a bakaságnak. Egyszerre előtte áll valamennyi s kiváncsian várja, melyiknek lesz jó spuriusza. Hamar vége van a tréfának. Az egyik már a második szóval eltalálta a kedves nevet. Persze a kadét a többi hármat is kivárja s nevetve adja ki a »nagy« jutalmat, a tiz jobbféle cigarettát, melyért csak úgy hevül a baka szíve. Ők ugyan nem is sejtik, melyik a keresett név, de nekik ez már mellékes. Elemér meg nem is akarja féltett titkát elárulni. Pedig de szeretné, ha nemcsak szíve belsejében s ajka suttogásában