Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-09-03 / 36. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1916 szeptember 3. nek látszó belsejében keresnek menedéket. Napok óta száguldanak Pápán át az Erdélyből kilakoltatott véreinkkel telt vonatok és valóságos siralom ránézni a nyitott kocsikban összezsúfolva, ázvafázva, dideregve, éhezve és sirva átvonuló menekültekre. A pápai vasút állomás általános tiszteletnek örvendő főnöke — mint akinek hivatalból volt alkalma legelébb észrevenni ezt az égbekiáltó siralmas helyzetet, melybe a menekülők saját hibájukon kívül sodortattak, Udvardy Miklós, máv. főellenőr hívta fel először a jótékonyság gyakorlásában edzett hölgyeink figyelmét ezekre a nyomorult embertársainkra és csak természetes, hogy urinőink azonnal széles mozgalmat indítottak oly irányban, hogy az átvonuló, s nemsokára direkte Pápára irányított menekülőket legalább a legszükségesebbekkel elláthassák. Hogy ezt ugy tehessék, mint szivük sugalja, s mint az emberbaráti kötelesség mindnyájunk részéről, ahhoz az egész társadalom együttes akciójára van szükség. Nem szeretnők magunkat félreértetni, de követendő példaként kénytelenek vagyunk felállítani azt a lázas segítőmunkát, melyet a legutóbbi napokban izraelita polgártársaink kifejtettek, amikor a galíciai zsidók felsegélyezéséről volt szó. A pápai zsidóság — mint egy szál ember talpon volt és — dicséretükre legyen mondva kezdeményezőiknek, — minden segélyezési formában excelláltak a hitsorsosok. De elvégre is nem zsidóról, vagy keresztényről, nem osztrák vagy magyar alattvalóról, hanem egyszerűen embertársainkról van most szó. A katholikus Egyház épp a mai evangéliumban állítja elénk az irgalmas szamaritánust — követendő példának. »Vade, et tu fac similiter« (Menj és te is hasonlóképen cselekedjél) mondja az Ur Jézus. Ne menjünk tehát el könyörtelenül a szegény erdélyiek nyomorúsága mellett, karoljuk fel jószivü hölgyeink mentőakcióját, adjuk oda mindazt, amit bár mi is nehezen, de mégis csak nélkülözni tudunk s tegyük magunkat érdemessé arra, hogy a történetírók annak idején rólunk is az elismerés hangján emlékezhessenek meg. A gyűjtés ugy pénz, mint természetbeni adományokban már napok óta folyik. Mayer Istvánná és Vaszary Gyuláné úrnők fáradhatatlanul buzgólkodnak a nemes ügy sikere érdekében és máris a rövid időhöz arányítva fényes eredmény koronázza serénységüket. Nemcsak a felebaráti szeretet kötelező voltát hirdető Ur Jézus szava, hanem az ehhez hasonlóan szent tan, a hazaszeretet diktálja ezt nekünk. »Százados ur, alázatosan jelentein, az orosz gyalogság sűrű öt-hat soros vonalban húzódik a túlsó dombon lefelé kb. 1500 lépésre tőlünk.« »Minden bejöttek ?•« Kérdé százados ur, ki legnagyobb gonddal vigyáz mindig embereire. »Nem százados ur» feleié a tizedes. Még 5 emberem kint van, nem tudnak az ágyú és fegyver tüz miatt bejönni, nekem is 3 helyen átvitte köpenyemet a golyó. Mi lesz azokkal? töprengtünk hirtelen, de nem volt sok idő a gondolkodásra, hisz az ellenség mindig közelebb és közelebb jött. Érces hangit parancsok hangzottak el, százados ur adta ki rendelkezéseit és személyesen is ki-kinézett az állásból, hogy hol jönnek az oroszok. »Csak türelemmel fiuk, majd ha közelebb lesznek, mondogatta egyre.« De arra vigyázzatok, ne lövöldözzetek potyára, mert 200 drb. töltény van fejenként, adta ki tovább utasitásait. És csak nyugodtan tüzeljetek. A fiuk tehát vártak. Ugy álltak ott, mintha onnan nőttek volna ki, még elhúzni sem lehetett volna őket. Tüzéreink természetesen nem maradtak tétlenül eddig, hanem alaposan tüz alá vették őket. Ahova oda vágott a gránát, ott egy rés támadt a rajvonalon, de azért nem igen engedték zavartatni magukat, pedig láttuk, hogy tüzérségünk munkája irtózatos volt. Láttuk, nagy veszteséget szenvedtek, de azért hamarosan fennt lesznek az előttünk kb. 600 lépésre huzodó másik dombon, akkor pedig a mj munkánk is kezdetét veszi. Egy-két pillanat, már is kiabálnak a jobb szárnyon. — Százados ur, százados ur! — No mi az fiaim ? — Előttünk felértek a dombra, de most lefeküdtek, hogy hason csússzanak le a mélyedésbe, jelenti a szakaszvezető. — Tüzelni, irányzék 600, kiabál a százados ur és maga is puskát ragad, jaj annak az orosznak, kit célba vesz, majdnem minden lövése biztos. A nyugalom meglepő. Tüzérségünk már a tartalékot lövi, mi pedig jól célzott lövésekkel az előttünk levőket, Zizegve repülnek a golyók, mint a darazsak ugy zugnak, a levegőben időnkint a gépfegyver, hol jobbról, hol balról kattogni kezd. Nyugodtan célozni fiuk, oktatja a bakákat százados ur és oda megy a kis erdőszélre balról, honnan a kilátás kitűnő. S tényleg semmi izgalom, semmi kapkodás, ilyenkor látszik meg mi a fegyelem. A hadiárvák segélyezése. Veszprém vármegye árvaszéke a háború első hónapjaiban mozgalmat indított az iránt, hogy a háború következtében árvaságra jutott »hadiárvák« sorsát a vármegye közönsége karolja fel. Több izben fordult kérelemmel a vármegyei árvaszék a vármegye közönségéhez, mely agitáció két évi eredménye a következő: A hadiárvák javára adakoztak: Dr. Óvári Ferenc orszgy. képviselő két izben 120—120 koronát, a Veszprémi Takarékpénztár két izben 240—240 K-t, a Veszprémmegyei Takarékpénztár két izben 120—120 K-t gróf Festetich Pál v. b. t. t. egy izben 100, egy izben 200 K-t, egy magát megnevezni nem akaró veszprémi kanonok 1000 K-t, báró Hornig Károly bíboros veszprémi püspök 300 K-t Gaszner József kardosréti 50 K-t, Tótvázsony község 30 K-t, Balatonvidéki Takarékpénztár 100 K-t, Rosos István kanonok 120 K-t a pápai ref. leányegyesület 200 K-t Schlesinger Rezső 10 K-t Szalóky Tamás 20 K-t, Tapolcafő község 30 K-t, Engel Ernő 50 K-t, tüskevári vadásztársaság 10 K-t, Zircvidéki Takarékpénztár 50 K-t, Pápai Takarékpénztár 20 K-t, Szentgáli Takarékpénztár 4'50 K-t összesen 325450 koronát. Ezenkívül az enyingi r. kath. ifjúság kizárólag az enyingi hadi árváknak felekezeti különbség nélkül való segélyezésére 356 22 K-t, s az enyingi kaszinó és a cs. és kir. 11-ik számú tarack ezred Enyingen állomásozó pótütegének tisztikara és egyévi önkéntesei az enyingi hadi árvák javára 1000 K-t adományoztak. Jótevőkként jelentkeztek: gróf Esterházy Pál és neje Andrássy Ilona grófnő pápai, G. Borsos Sándor birtokos csajági, Juhász József birtokos küngösi, Zarjeszky Viktor plébános fokszabadi, Hajós Géza máv. pályafelvigyázó dunavecsei, Gancler Károly birtokos csetényi, Simon József birtokos csetényi, özv. Hittner — Jobbra húzódnak, kiabálnak balról, mig a közép azt veszi észre, hogy balra is mennek. Tehát már nincs rend, felbomlott a fegyelem oda át, adják örömmel tovább a bakák és a lehetőségig fokozzák a tüzelést, hogy a zavar teljes legyen. Jól van fiuk, derekasan viselkedtek, szól dicsérőleg a százados ur, már a tartalék is fut vissza. Tüzérségünk úgynevezett »zárótüzzel« árasztja el őket, hogy megakadályozza a visszamenekülést Pár percig nem leltet látni semmit. Rettenetes füst és por felhő támad az ágyúzás nyomán, szinte bömbölnek az ágyuk, ugy, hogy a beszédet is alig lehet hallani. A fiuk már abbahagyták a tüzelést az ágyúzás is fokozatosan lassabb és lassabb lesz, mig végre teljes csend lep el mindent. De milyen halotti csend. A lőrésnél azonban mindenki ott áll és figyel. Néhány muszkának sikerült egész akadályainkig eljutni, azokat figyelik erősen, vájjon mit fognak csinálni? — Nem szabad lőni, hangzik hírtelen a parancs az erdő szélről, hol százados ur még mindig messze látón figyeli az oroszokat. Megadják magukat. S tényleg a jobb szárnyon közeledik puska nélkül, felemelt kezekkel az első orosz.