Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-06-25 / 26. szám

6. PÁPA ÉS VIDÉKE 1916 junius 11. A nemzetélet nagy szempontjából kell tekinteni a háború minden eseményét. Ha ilyen emelkedett lélekkel nézzük a körülöttünk lezajlott világháborút, csak akkor értjük meg igazán a mai történelmi idó'k nagy szellemét és büszkék leszünk attól a boldog tudattól, hogy oly időben éltünk a földön, amikor a Pál grófok éltek s amikor a magyar dicsőség fénye beragyogta az egész világot. A Botondok, Lehelek, sz. Lászlók, Hunyadiak, Kemények, Dugovicsok, Zrínyiek, Rákócziak, Bem apók és Gábor Áronok dicső névsora most egészül ki, a jelen háború dicső hőseinek nevével. Az, akiről ma emlékezetünk szól, aki most egy éve vérzett el a honért, époly dicső, époly nagy, mint azok, akiknek érdemei már az iskoláskönyvekben vannak felsorolva. A Szahara homokszemei befödhették a szfinkszeket, a tenger hullámai kimoshatnak sziklákat, de a magyar sohasem felejtheti el a világháború magyar hőseit . . . Míg a nemzeti szobor elkészül, míg minden városban, sőt kis faluban kőbe vésik a hősök dicső neveit, míg Pápán emléket állítanak Esterházy Pál grófnak, a hősök hősének, — addig is így, a szürke ólomkatonák fallankszával »emlékének őrzői« óhajtunk lenni és maradni. Ezzel átadják a dicső emlékű grófot városunk és vidékünk hazafias gondolkozású közönségének kegyeletébe. * TÁRCA. Katonanóta. Alkonyat száll a táborra, kegyetlenül hideg a tél; Még a post-ot is bent tartják, belül kerül, aki csak él. Szegény patrul jár egyedül, Feje fölött sraphnel! repül, Kisérgeti régóta már, Egyre pufog, de nem talál... Sirhalom áll az útszélen, a keresztjén katonanév. Patrul-csoport észreveszi, könnyes szemmel melléje lép. Esedezik irgalomért, Az elesett bajtársakért, A sraphnell még mindig ott jár, Egyre pufog, de nem talál .. . „R bakának jól megy dolga..."*) Igen..! Jól megy..., de csak akkor, ha semmi dolga nincs. Szerintem, ha valakinek abszolút nincs dolga, akkor annak sem jól, sem rosszul nem mehet. Az unalom is öl, meg a terhelő munka is. Ámbár az én *) Harctéri levél az orosz front egy nemrég meg csendes helyéről. Részletek a holnapi gyászos évforduló megünnepléséről. Esterházy Jenő gróf úr ő Méltósága már hetekkel ezelőtt rendelkezett az évforduló napján tartandó gyászmisével kapcsolatos részletek felől. Kijelentette, hogy mindent a nagy halott áldott emlékéhez méltó keretben, a legnagyobb gyászpompa kifejtésével óhajt elrendeztetni, s utasította az urad. felügyelőt, hogy a pápai helyőrség, v. hatóság és általában a közönség értesítéséről és meghívásáról időben gondoskodjék. A hitbizomány jelenlegi urának hős rokona iránt táplált mély kegyelete már ezen első évforduló alkalmával is oly meghatóan szép intézkedésekben nyilvánul meg, melyek fényesen bizonyítják a főúr egyéni nemességét és felemelő például szolgálhatnak majd a következő évekre is. Ezek az intézkedések adták meg az impulzust a gyásznap méltó megünneplésére és holnap az egész város és egy nagy vidék lakossága mint egy ember kegyelettel emlékezik meg Esterházy Pál grófról, a dzievietniki hősről. A gróf utasításai alapján az urad. igazgatóság azonnal megtette a kellő intézkedéseket. A felügyelő mindenekelőtt megkérte a pápai plébániahivatalt, hogy junius 26.-án d. e. 9 órakor a pápai plébániatemplomban Esterházy Pál gróf lelkiüdvéért nagy Requiemet szolgáltasson. Hasonlóan intézkedett, hogy a nagygannai sírboltban, továbbá valamennyi kegyúri templomban, így Csóton, Nyákedves infanterist Szabó Jóska barátomnak mindegy. Ha valami nehéz, hát leteszi — ha az unalom lepi meg, levélirásba fog s engem tizenhat oldalas »levelecskékkel« traktál az orosz kriegs-platzról, — míg én néha-néha válaszolok egy-egy néhány soros rózsaszínű tábori lapon. Részéről így érik cselekedetté a nemes boszu. Egy csomó lamentáció után tudatja, hogy egy ilyen kurta tábori lapomat »ebben a percben« kapta meg. — De sietek is válaszolni rá, nehogy azt gondold, hogy elköltöztem a másvilágra! — írja a lelkem Józsikám és hencegve folytatja: — Kedves Barátom! Engem még nem tud úgy eltalálni a muszka, hogy ki ne heverjem. Olyan golyót nem öntöttek a moszkvai vagy tudom is én mely tájon létező municiógyárakban, amelyik engem halálosan tudna találni... Ne mosolyogj! (Szinte gondolja a hamis.) Mit rázod a fejedet? Ez úgy van és — pont! — Jelenleg reservában vagyunk. A közérzet kitűnő . . . Egyéb dolog híján különböző mókákon törjük fejünket, hogy azután vele egymást mulattassuk. De vannak direct erre hivatott embereink is. Van századunknál a többi között egy győri fiú. Foglalkozására nézve kőműves, de többet tologatta a győri színház kulisszáit, mint a téglát, vagy egyéb rádon, Pápateszéren, Szűcsön és Ugodban ugyanazon időben mise tartassék. Az uradalom központi tisztjei és alkalmazottai a pápai, a vidékiek ellenben a tartózkodási helyükhöz közel eső község kegyúri templomában tartandó istentiszteleten fognak résztvenni. Valamennyi uradalmi épületre gyászlobogók tüzendők ki. A felügyelő végül értesítette a gyászistentisztelet megtartásáról és idejéről a város polgármesterét, nemkülönben a pápai m. kir. 7. honvédhuszárezred helyőrségi parancsnokát, s az összes hatóságokat, egyben a pápai honvédhuszár tisztikart a Vilmos-huszá rok tisztikara küldöttségének tiszteletére holnap Esterházy Jenő gróf által adandó díszebédre tisztelettel meghívta. A plébánia. A volt kegyúr, Esterházy Pál gróf hősi halálának holnapi évfordulója alkalmával Kriszt Jenő esperesplébános 9 órakor nagy tu-mbás Requiemet celebrál a pápai plébániatemplomban; a misén a plébániai papságon kívül az összes itthonlevő klerikusok is asszisztálnak. Tekintettel azonban Űrnap nyolcadára, melyen belül naponta a kitett Olt. Szentség előtt tartandó a plébániai mise, e napon kivételesen a fél 8 órai mise alatt lesz kitéve az Olt. Szentség. A templomokon és a plébániaépületen gyászlobogók lesznek kitűzve. Ma a plébániai istentisztelet folyamán, az evangelium felolvasása után a híveknek is ki lesz hirdetve a holnapi Requiem. Az iskolaszék* A pápai r. kath. hitközség iskolaszékének f. é. junius 18.-án tartott ülésén Kriszt Jenő esperesplébános, egymás, az építéshez szükséges anyagot. — Különben pályatévesztett ember, most egy kis csiszolással kitűnő kómikus válna belőle. Foglalkozását eltagadja. Rendesen: karácsonyfa díszítő vagyok! — mutatja be magát. Megtesz mindent, csak dolgozni ne kelljennéki. — Tegnap az egész szakasz kint volt kerítést fonni. A parancs Molnárnak is szólt. De ő hiányzott a »társaságból««. Mihelyt észrevették, keresték: — Molnár, hol van?! — Nem jelentkezett senki, ehelyett a lágyan lengő szellő mély horkolást hozott felénk a futóárok (felülről lefelé számított) harmadik emeletéről. — Az ám! — szólja el magát a kadett — majd én megnézem! Biztosan alszik! — Ugvis volt. Szakaszparancsnokunk leliftel a harmadik emelet egy tágas rekeszébe s látja, hogy a t. karácsonyfadíszítő úr egy barna sátorlapba takaródzva alussza az általa »sohasem próbált nagy munka« álmát. Megrázza és ezután álomhajtó hangon így szók — Molnár! maga nem tudja, hogy dologra kell mennie? A többiek mind künn vannak, dolgoznak és maga ittbenn aluszik? — Arn az megmozdul az ismerős hangra, föltápászkodik s két öklével dörzsöli szemét* végre ránéz ébresztőjére s buta ábrázatot csinálva imigyen szólal meg: