Pápa és Vidéke, 11. évfolyam 1-52. sz. (1916)

1916-06-18 / 25. szám

XI. évfolyam. Pápa, 1916 junius 18. 25. szám. PAPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör es a oaoa-csóthi esDeresi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. A szersesztésért felelős : Szentg^örgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A szenvedés és a háború. Mióta a világ áll, a szenvedés egy nagy, sőt legnagyobb problémája az emberiségnek. Hellasz napsütötte mezőin, hol a víg és könnyű kedélyű görögök laknak, egészen a Gangeszig, hol vigasztalan és tompa hangokon beszélik az indusok nyelvét, az egész világon kitör a panasz az emberek ajkairól: »Súlyos iga terheli Ádám gyermekeit!« Mindenféle változatban, ezer alakban lép föl a szenvedés. Azokra nézve, kik nem hisznek Istenben, e probléma megfejtése lehetetlen s ha a hitetlenség által adott megfejtést elfogadnók, ez bizonyára a kétségbeesésbe hajtana bennünket. A hit a világon való szenvedést a bűnnel köti össze. E nézőpont alapján nem nehéz az egyeseket érő szenvedések közt eligazodni; ha azonban egy oly borzasztóan rémes tünetnél, mint a háború, a szenvedések és rettenetes megpróbáltatások nagyságát vesszük tekintetbe, akkor nagyon nehézzé válik a szenvedés problémájának a megfejtése. Szorosabban és az érzékekre nézve érezhető hatás szerint vizsgálva, a háborúban a szenvedés az egyes embereket, vagy egyesek által a családokat éri a szenvedés. Az ugyanazon sorstól sújtottak szenvedését az egyesekkel tulajdonképen a részvétük, ragaszkodásuk, szeretetük érezteti. És az Istenben való bizalomhoz, — melyet békés időben mindenkinek ápolnia kell, kiket baj ér, — annál inkább kell ragaszkodni, mivel a háborúban nagyon sokan szenvednek. A büntetés és megpróbáltatás elve itt is érvényes. Nem nehéz ezek után megérteni, hogy a háborúnak, mint a bűnök jóvátételét célzó életjavulásnak kell feltűnnie. Igaz, hogy ez a háború pusztító emberi szenvedélyeket szabadit föl, de az is igaz, hogy ép ez a nagy világháború az emberek jórészét az örök erkölcsi igazságok kikötőjébe sodorta s így életjavulásukat előmozdította. »A háború rettentő keze óriási keresztet rajzolt a borús égboltozatra. Milliók és milliók fordítják könnyes szemüket a megváltás és vigasztalás szent jele felé. Az ajkak imára nyílnak, a lelkek Krisztust keresik. A hitnek elnémult harangja újra kong. Az országok templomokká változtak, ahol térdre borúi a kevély és mellét veri a megátalkodott«. A vallással együtt föltámadt az erkölcs is; mert hiszen csak az állja meg helyét az ellenség előtt, az néz szembe bátran a halállal, akinek a szíve erős, aki érzi, hogy vannak magasabb, szentebb érdekek, mint az önző egyéniek. A háború tehát megpróbáltatás, melynek az egyének és a népek erkölcsi javulását kell előidéznie: »Az áldozatból foly az áldás!« Nem mondjuk-e a harctéren való halált hősi halálnak ? és vájjon nem az édesíti-e meg azoknak fájdalmát, kik a fiúnak, testvérnek, apának, vagy férjnek elvesztését siratják, hogy tudják: ez a halál a hazáért, ezért a nagy értékű jóért történt, melyet a népek közössége joggal a földi javak legnagyobbikának becsül? Nem látjuk-e azokban, kik a harctéren elesnek, helyetteseinket, kik vérük hullásával és életük feláldozásával megmentenek minket azoktól a rettenetes szenvedésektől, melyek reánk szakadnának, ha országunk az ellenség kezébe esnék ? És épen azért a küzdelemben elesett harcosoknem oly férfiaknak tünnek-e föl előttünk, kik minket itthon levőket nagy áldozatra lelkesítenek ? A szeretetben mindig van valami helyettesítő, vagyis mikor egyik ember a másik javáért cselekszik. A katonák életének feláldozása bizonyítéka e hű lelkek szeretetének; mert a reánk zúdúló szenvedéstől életük feláldozásával mentenek meg bennünket. És valamint az Istenember helyettesítő elégtétele az ő kereszthalálában, mint a szeretetáldozat legnagyobbika, az első keresztényeket a legnagyobb áldozatra, a vértanúhalálra bírta és serkentette: úgy a véres háború egy egész népben fölkelti az áldozatkészséget és ezzel együtt azt is, amelyben az erény igazi erőssége van. A háború minden vallásos lélekben ezt a gondolatot kelti: Lásd, ha testvéreid a földi hazáért ily áldozatot hoznak, vájjon lelked belső érzéseiben nem vagy-e te . is hajlandó hasonló áldozatra az égi hazáért ? A szenvedéseket akkor értjük meg igazán, ha a cél szempontjából szemléljük, melyet azáltal a Gondviselés el akar érni. Minél magasabb és minél nemesebb az elérendő cél, annál inkább kibékülünk a szenvedésekkel. Fenségesebb cél azonban nem lehet az embereknek Istenhez való közelebb hozásánál, a vallásos élet föllendítésénél és az erkölcsök megjavításánál. Hisz ezek a főbb pontjai az isteni Mester tervének, melynek félelmetesen komoly, de egyúttal végtelenül szeretetteljes és felfoghatatlanúl magasztos csomópontja Krisztusnak az emberi nem megjavítását és megváltását célzó áldozati halálban van. Ha olvassuk a csatatéren elesett fiúnak, apának, vagy férjnek haláláról szóló jelentéseket, egyikben sem találunk a borzasztóság ellen zúdúló panaszokat, hanem inkább a büszke öröm egy nemét, hogy valakinek ily hőse volt, habár vele együtt a legszentebb reményeket és a jövőre való legfényesebb kilátásokat is eltemette. Az a gondolat, hogy a hazáért halt meg, megbékít még a legnagyobb áldozattal is. A háború borzalmaira kibékítő fényt vet e gondolat: Mindazok, kik alázatos lélekkel Isten akaratján megnyugodva magukra vállalták a háború súlyos szenvedéseit, a legborzasztó ágyúdörgés is próféta