Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-02-14 / 7. szám

2. PÁPA ES VIDÉKE. 1915 február 14. így lett az apró olasz és német versengő államokból egységes, erős szocietás. így lett a küzdő Ausztriából, Magyarországból és Németországból, így Japánból és Oroszországból egy erős szövetség. A XIX. század sok kicsiny állam gyilkosa volt. Ezeknek vissza kell adni létüket és biztosítani szabadságukat. Ezt várjuk a háborútól, hogy nem lesz bomlasztó hatása, hanem egységesítő hatása lesz. Egy nemzetközi szolidaritásnak készíti elő a talajt. Ez a háború legyőzi a háborút és az örök béke nem lesz többé álom, hanem közelebb lép a valósághoz. Mi magyarok Kelet és Nyugat határán részt veszünk e feladat megoldásában és a béke idején is nemcsak védőbástyái leszünk nyugatnak, hanem a magyar géniusz lesz az összekötő kapocs Nyugat és Kelet között. Maeterlinck rámutat az ember előtt a méhek életére. A kasban 50—60 ezer méh dolgozik nem magáért, hanem a jövő nemzedékért. — Minket is a jövő szeretete lelkesít áldozatokra. Ez a szeretet mindent elvisel, mindent legyőz és ez az egész nemzetnek biztosítja a nagy jövőt. A Feldsuperior látogatása. Mult kedden estétől kezdve szerda estéig előkelő vendége volt városunknak: itt járt köztünk a tábori püspök helyettese, Gross József cs. és k. tábori főpap (k. u. k. Feldsuperior). Az ezredesi rangban s már a férfikor »Z. 1915 1/5. A sarajevói külső erődítmények egyik előre tolt állásában a Sz. felé vezető országút mentén épült deszkabarakk szellős tiszti bódéjában ülök a rozoga asztalnál, írom ezt a levelet, de néha abbahagyom, hogy egy-egy nedves fenyődarabot vessek a velem versenyt füstölő bádogkályha gyomrába. Ezt a müveletet szerződésünk értelmében a tisztiszolgám őméltóságának kellene végezni, de mivel késő éjszaka van, a jó fiu nyugovóra tért, mert a nagy henyélésben kimerült. Hogy hárman füstöljünk, mellém és a kályha mellé csatlakozott egy viharvert petróleumlámpa is. Ez valamikor egy szerb házban volt a szalon disze, de most váruraságomban előléptettem hadilámpává. Szóval itt tanyázom az országút mentén. Asztal is van, lámpa is van, de még mosdótál is. Hát ilyen fene nagy úr is már régen voltam. Most én vagyok Sarajevó szeme. Legalább a tábornok úr igy mondta tegnapelőtt. Na szebb szemet is választhatott volna a városnak. Ostrom esetén, tehát engemet, a szemet kellene kiütni ellenségeinknek, hogy az uton tovább jussanak. Aztán az »utolsó delén túl levő nyájasarcu főpap, kit lilaszinü papi övéről s az azon levő, a tábori lelkészt jelző aranyrojtról hamarosan fel lehetett ismerni, jártában-keltében az egész városban élénk érdeklődés és tisztelet tárgya volt. Hivatalos utja hozta városunkba. Székhelye Pozsony lévén, az ottani s a hadtest keretébe tartozó helyőrségek kath. katonáinak a lelkiszükségletei fölött való őrködés a tiszte. Most, hogy az ő kerületét a sebesült katonák egész tábora tartja megszállva, hivatalos dolga is megkétszereződött, de tán megtizszeresedett, s miután Pápán is van néhányszáz hive, e hó 9-én városunkba érkezett s a bencések rendházában szállt meg. Másnap, lO.-éri már a kora délelőtti órákban megkezdette kőrútját a pápai katonai kórházakban. Minden érdekelte, mindent megtekintett, s e mellett állandóan - kérdéseket tett fel, különösen a sebesült katonák lelki ügyeit illetőleg, információkat szerzett magának, hogy a katonai kisegítőlelkipásztorkodás, az ő hivatalos nyelvén SubsidiarSeelsorge nálunk hogyan áll? Értesülvén pedig arról, hogy Pápán nemcsak a plébániai papság, hanem a szerzetesrendek áldozárai is milyen dicsérendő buzgalommal látják el a szegény harcosok lelki dolgait, és úgy a gyóntatásban, mint pedig a misézésben a legnagyobb készséggel ajánlják fel szolgálataikat, — értesülvén végre arról, hogy a katonai parancsnokságtól az espereshez érkezett ama felszólításra, hogy a katonai lelkészek eme helyettesítéseért inily összegű tiszteletdíjra tartanak igényt, az a válasz ment, hogy ezt díjtalanul és tisztán hazafiasságból kivánják végezni, a legnagyobb elismerés hangján köszönte meg mindezt s kijelentette, hogy erről a nemes dologról felsőbb helyen is jelentést fog tenni. A főpap, kinek kíséretében voltak az itteni katonai kórházparancsnokság főbb tisztjei, továbbá Krisst Jenő esperes, a becsepp vérig«, mondta a kis öreg, miközben a két sonkás zsemlyéjét megosztotta velem. Büszke vagyok, hogy érdemesnek tartottak erre a nehéz pozícióra. Erődparancsnoki méltóságomban sajnálattal gondolok a szegény pécsi dohánygyári tisztviselőkre, akik az évi és negyedévi zárlatban vívnak nagy csatát a számokkal. Az a sok fene kimutatás rosszabb a srapncllnél, de még a gránátnál is. De ezt el kellene hallgatnom, mert még majd nem fogadnak vissza, ha ép bőrrel kerülök haza az utcai vízesések szeles városába«. Egy másik levelében így ir: »Reggel öt órakor kopogtatott be hozzám szőke szobaleányom (tisztiszolgám) és aranytálcán hozta be mélyen tisztelt aligazgató úr levelét. Sietve lerúgtam magamról örömömben selyempaplantakarómat, kiugrottam hálótermem közepére (lövészárok) és bele sem néztem velencei álló tükrömbe, hanem úgy amint voltam egész pongyolában (t. i. teljes felszerelésben) olvastam, jobban mondva faltam kedves sorait . .. stbi. tegek közötti kőrútjában minden nemzetiségbeli katonával annak anyanyelvén beszélgetett, ami tekintve azt, hogy itt bizony van jelenleg 8 — 10-féle anyanyelvű katonánk, csak amellett bizonyít, hogy sok nyelven beszél jó maga is. Hivatalos kőrútjába tartozónak tekintette azt is, hogy látogatást tegyen Gyurátz Ferencnél, mint a Vöröskereszt elnökénél, továbbá a zárdában, hogy személyesen fejezze ki köszönetét mindazért a sok jóért, melyet nemes lelkek a szerencsétlen betegek érdekében tettek. Délben a plébánián volt ebéden, az esti gyorsvonattal azután továób utazott Celldömölkre, honnét másnap Keszthelyre, s úgy tovább utazott nagy kerületének többi katonai fiókkórházainak a látogatására. Távozása után értesültünk, hogy az előkelő vendég látogatása a sebesült katonákra is igen jó hatású befolyással volt s különösen azok, kikkel nyájasan, lelkipásztorhoz méltóan elbeszélgetett, nem tudják eleget dicsérni szeretetreméltóságát és jószívűségét, mely minden szavából kicsendült. Ha a Feldsuperior kőrútja mindenütt ily lelki örömet fakaszt, amiben nincs okunk kételkedni, akkor a látogatás valóságos apostolkodás. Alispánválasztás. Mindnagyobb hullámokat ver már a Veszprémvármegye megüresedett alispáni székének betöltése körül megindult mozgalom. Anélkül, hogy bármelyik jelölt mellett állást foglalnánk s a szerkesztőségünkbe közvetlenül érkezett vagy pedig megyebizottsági tagok által beküldött meghívók és körlevelek ismertetésén kivül egyebet tennénk, mégis Harmadik levél »Z. 1915 1/8. Talán nem késik el levelem, melyben felkérem, hogy e hó 15.-én szíveskedjék lakásomat felmondani. Két ok késztet erre. Az egyik az, hogy már lehullottak azok a bizonyos zöld lombok a fákról, de még a háborúnak nincs vége; a másik pedig az, hogy én már olyan edzett vagyok, miszerint a lakást elnélkülözöm, ha hazakerülök is. Egyszerűen fogom a pokrócomat és hálózsákomat és felmegyek lakni a Mecsek hegyre. Igaz, hogy ott majd nélkülözöm a Mauser furulyázását és a Schneider-Creusot-féle harmonium megszokott melódiáit, de majd kárpótolnak érte a fülemilék, melyek a tavaszi lombhajtásokon himbálva csattogják el szivük szerelmi dalait. Még egy kérésem van, szíveskedjék aligazgató úr a február havi fizetésemből is 10%-ot a Vöröskeresztnek elküldeni«. Megtettem. Unokaöcsém Sehl. 0. honvédfőhadnagy így irt: »Századommal élek vagy halok, 100 méternyire van lőárkunk az oroszokétól; talán egy óra múlva rohamra megyünk