Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-12-25 / 52. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 szeptember 25. 39. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperesi kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdcnos: A Pápai Katholikus Kör. A szerKes2tésért felelős : Szentgyörg-yi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A megértő lelkek karácsonya. Az emberiség a bűnbeesés után végzetes tévedések és szakadatlan szenvedések szörnyű éjszakájában botorkált. Fürkészve az igazságot, kutatva a lelkében csirázó és életre csendülő legfőbb kérdéseknek, életet, betöltést szomjúhozó rejtélyeknek oly megoldását, amely előkelő lényével harmonizálna, a leglehetetlenebb vélemények, szemfényvesztések, bölcseleti rendszerek útvesztőjébe került; minden lépésnél még beljebb tévedt, minden fordulónál még jobban elszédült. Érezte, hogy a bölcselet ellentmondó rendszerei az igazság utáni szomját nem csillapítják, nemes valójának meg nem felelnek, lelki szükségleteit képtelenek kielégíteni; tisztára szavak puffogtatásai. Idővel azon szomorú sejtés derengett föl tudatában, hogy minden hasztalan, a titkok oldásábani legizzadságosabb erőlködése is fata morgana, hiu és kába törekvés: minden embert okoskodás merő önárnyékelkergetésnek marad. Benső világa mélyének legmélyén egyre fokozóbb mértékben érezte, hogy elvesztette a boldog élet mellőzhetetlen elemét s ábrándozott róla, közben vészkiáltások reszkettették meg az erkölcsi világra boruló éjszakát . . . S minél közelebb jutott az idők teljességéhez, az igazság és erkölcs: épség után epedő szívek annál élénkebben dobogtak; annál sűrűbben mutatták meg a felsőrendű lángelmék gondolataival, a nagy eszmék görgetésében s a szép élet művészetében a nagystilúség tipusainaK érzelmeivei, az Isten után szomjúhozó szívek vérének vértanú hullásával izzó vágyukat az erkölcsi szépség, a lelkiség után. S amikor már annyit szenvedtek az elmék, annyit könnyeztek a szívek, hogy teljesen megbizonyosodtak arról, hogy csak felülről jöhet szabadító, mindent megoldó világosság, egy kopár, hideg barlangban, csillagos, nesztelen éjfélben megtörtént a már a paradicsomban történt isteni ígéretnek csodás teljesülése. Isten maga lett emberré, s mint mester és szabadító szállt le a földi bolygóra; leszállt nesztelenül, mint a fehér hónak hulló pelyhe tél közepén. Mihelyt megjelent, az álmából fölrezzent földön kezdetét vette az az óriási méretű erkölcsi újjászületés, mely az emberiséget a haladás magaslataira vezette. Valamint a delejvas megérzi az északi fényt, a napnak villamos kitöréseit, úgy érezték meg a megértő lelkek, hogy a betlehemi eszmék nekik valók teljesen. Törekedtek is őket tetté érlelni magukban, mire eleven szenvedélyes viszonyba léptek a szeretet izzó tüzével és a szerelem szenvedélyével kapcsolódtak a transcandencia valóságához, Istenhez, s minden reményt, álmot felülmúló elragadtatás, meg öröm csemlí tette meg egész nemes valójukat. Ujjongtak a boldogságtól, reszkettek a gyönyörtől a világfölényesség és az önuralom szimfóniáiban. TÁRCA. Itthon ülni. De szomorú most itthon ülni, békén, nyugodtan a szobában s élvezni, hogy tányéron étel és innivaló a pohárban. Szomorú: már nyugodtan élni s ágyba vágyni, álomba dűlni. Olvasni, írni, sétálgatni s máról holnapra tervet szőni. Szomorú egyáltalán élni, mikor mindnyájan halni készek: az éhes, szomjas ifjú hősök, álmatlanúl az űrök álmot álmodni kész, deli vitézek. De szomorú most vénnek lenni s napok lassú telését várni s nem odakinnt lázas csatákban szint öldöklések mámorában, világtörténetet csinálni. Vértesy Gyula. í^aráesony a festőmüvészetben. I. A szavaknak néha csodálatos melódiájuk van. Lehet ez onnét, mert alakjuk szerint olyan kellemes hangzásuak és lehet onnét is, mert tartalmuk rezegted meg a lélek húrjait. A karácsony szó mély, üde melódiája ez utóbbiban gyökerezik. Jelenti lelkünk legkellemesebb és legtartósabb emlékeit; jelenti ifjuságunk hajnalát, kiragyogó fénypontjait, jelenti életünk legharmonikusabb élményeit. Az egyház ünnepeivel kapcsolja össze legszembetűnőbben saját mysztikus életét az egyén életével; és a karácsonyban ez az összekapcsolódás oly tökéletes, hogy még hideglelkű emberek is megmelegednek a karácsonyfa hangulatától. Az egyház éles pszychologiai érzéke nyilvánul meg ebben; a hit mysztériumait így viszi át az életbe, így ad nekik jelentőséget, mindig visszatérő fontosságot az egyén életében. A legmélyebb titkok- átlépnek ez uton azok felfogásába, gyakorlati életébe, akik spekulativ uton e .titkokhoz alig akarnának és alig tudnának közeledni. Az ünnep azonban eloszlatja ezt a nehézséget; odalép az ember elé és szeme elé tárja a titkok valóságát; bemutatja a titkok, a hitélet e központi tényeinek létét, ha nem is tünteti el titokjellegüket; úgy állítja elénk e lényeket, mint gyakorlati életünk elemeit, állandó szabályozóit. Bemutatja, hogy a titkok — életértékek. Mivel az ünnep ez uton a mysztériumot átviszi az életbe, átviszi egyúttal az élet ideális kifejezésébe — a művészetbe is. II. A karácsony mysztériuma nehéz problémák elé állítja a művészt. Ezen problémák közt legcsekélyebbek a tisztán természetes problémák: az éjszaka, a sötétségbe belelopódzó fény, a színtelen, sivár környezet festőileg érdekes megoldása. Ezeket a feladatokat Correggio, Rembrandt, Murillo, Guido Reni bravúrosan oldották meg a szent éjt ábrázoló képeikben. Legsikerültebben talán Correggio, akinek ragyogó festőtechni-