Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-12-05 / 49. szám

1915 december 5. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. körülményeiről sok mindent hallhat az ember napról-napra, de biztos útmutatásra mégsem találhat. Aki azonban Gruber Hermann-nak a Magyar Kultúrában megjelent mélyenjáró tanulmányát olvasta, az tisztán láthatja, hogy ezt a háborút, mely a magyar nemzetre is annyi vér, élet és egyéb áldozatot ró, a francia és olasz szabadkőmivesek készítették elő, provokálták és táplálják ntind a mai napig. A szabadkőművesség jótékony intézmény — mondják a naiv lelkek, a tudatlan emberek; de, ha belátnának a malterosok titkos kártyáiba, úgy előbb a hárompontosok titkos szövetségét mondanák megszüntetendőnek, hogy a háború mielőbb véget érjen. Nem kevésbbé érdekes a »Pajzs és kard« c. rovat, amely rövid, aktuális cikkeket tartalmaz. Ezek a rövid, de velős cikkek nem egy, a kath. világnézet ellen irányítani szokott rohamot fognak fel s osztják az acélos csapásokat oda, ahová azok a szükség szerint irányítandók. A szépirodalmi részben csupa művészettel kidolgozott tárcák olvashatók, olyanok, melyekből az emberi lélek szól hozzánk, amelyek mind az igazság, szépség, az erkölcsi jó szolgálatában állanak. Mily nagy szükség van a szépirodalom nemes értelemben vett kultiválására, mutatja a nagy rombolás, mit a Nyugat szelleme a lelkekben mindezideig végbevitt s mutatja azon harc, mely a »Dunántúli« vezérlete mellett Nyugatnak a nemzetet megrontó törekvéseivel szembeszáll. Szabadjon remélnünk, hogy a nagy harcból az igaz ügy kerül ki győzedelmesen. A »Napló« cikkeinek s apró feljegyzéseinek javarészét Burján Károly írja, aki szellemesen s utólérhetetlen művészettel ostorozza az emberi gyarlóságot és gonoszságot, akinek pengéje bár éles és metsző, mégis mindenkor finom és előkelő. A Magyar Kultúra tudományos és társadalmi lap lévén, azt mindenki — politikai felfogás különbözősége ellenére is — olvashatja; a művelt katholikusnak olvasnia kétszeres kötelessége. E kötelesség elmulasztása pótolhatatlan veszteség volna a kath. értelmiségre, végeredményében pedig az egész katholicizmusra. s. P. "I" Bermüller Alajos 1849-1915. Bár szorosan véve nem volt már pápai, mégis mindig büszkén vallottuk magunkénak Bermüller Alajost, az egyszerű kereskedőből lett takarékpénztári elnökigazgatót még akkor is, mikor Pápáról Budapestre tette át állandó lakhelyét és mint fővárosi magánzó csak egy-két napra látogatott el évente Pápára; s épp ezért általános részvétet keltett városszerte a nov. 26.-án Budapesten bekövetkezett halálának hire. Az elhunyt, kinek földi maradványait Budapestről Pápára szállították, hogy itt a kálváriái temetőben levő családi sírboltban helyezzék örök nyugalomra, kereskedői családból származott. Atyja, Bermüller József a Griffsarkán levő, mai Osvald János-féle füszerkereskedésnek volt a tulajdonosa és a kereskedőit választotta életpályául Alajos is, aki még atyja életében át is vette és vezette is az üzletet, melynek igen nagy forgalmat tudott szerezni. Az atyjától öröklött finom kereskedői szellem, melyet üzletébe bevitt, boltjának népszerűséget, magának pedig tekintélyes vagyont hozott. Mindkettővel kitűnően tudott bánni és tapintatával, érzékével azt fokozni. beteg e, hiszen öregségben, gyöngeségben hagytam, mikor útra keltem . . . Áldja meg az Isten, édesanyám, lelkem . . .< Az öreg asszony lehunyta a szemeit s gyönyörrel itta a kis lap minden sorát. Az arca szinte belepirult, mire az olvasás véget ért. Ekkor aztán azon ürügyön, hogy nem jól hallott mindent, még kétszer fel kellett neki olvasni a rövidke híradást. Közbe-közbe az ajka is mozgott, mintha utána mondta volna az olvasó papnak a fia küldötte üzenetet. Aztán halkan megszólalt: — Olvassa föl a másikat is. Szeretném hallani . . . A pap tekintete a másik lapra esett. Idegen irás volt, de ide szólt. Szemével átfutotta a sorokat. Rövid néhány sor volt: »Kedves Tóthné asszony! A fia kért meg, hogy ha elesik, írjam meg az édesanyjának. Rohamra mentünk, egy golyó fejbe találta; el is temettük már. Adjon az Úristen erőt a lelkének! Varga János, szakaszvezető.« A pap az ablak felé nézett, hogy megindulását elrejtse. Mikor vissza fordult, szeme az asszony kérdő arcával találkozott. — Jó asszony! csak egy-két szó van e másik lapon. Talán néhány órával később Irta a fia, mint azt a másikat. Nincs is benne semmi új, csak annyi, hogy — jól van, jól érzi magát . . . Az asszony boldog mosollyal hallgatta a plébános szavait, ki sietve eltávozott, nehogy elárulja arcával a másik lap tartalmát. Majd holnap, talán egy-két hét múlva megmondja néki, amikor nem jönnek már a rózsaszínű kis lapok, amikor a szegény aszszony lelke nem roskad már össze a fájdalom alatt. Most megölné a fájó hír, de szive sem volna, ha ártatlan boldogságát kegyetlen kézzel összetépné, megrontaná . . . * Másnap, a mise végeztével újra betért a pap a beteghez. Most a lakók állták körül a különben elhagyatott ágyat. Az öreg asszony ott feküdt most is, de a szeme nem fordult a belépő felé, amikor az ajtó kinyílt. A pap közelebb lépett hozzá. A takarón ott feküdtek a kis rózsaszínű lapok, amint az asszony még egyszer, utoljára kirakta őket. Ott volt szélről a legutolsó is, mely a halálhírt hozta . . . Jaj, talán valaki elolvasta néki és megölte vele! ... A pap a halott arcára nézett. Boldog nyugodtság, megelégedettség tükröződött le onnan. Mintha a szelíd vonások azt mondták volna: Hivott az Úr; mennem kell, de szívesen megyek, hisz* a fiam jól van, jól érzi magát. . . Tomor Árkád. Még kereskedő korában a Pápai Takarékpénztár, mely már akkor is (de még ma is) a város legrégibb, legnagyobb pénzintézete volt, 1881-ben megválasztotta igazgatóságának tagjává, mely minőségben 1888-ig, míg t. i. alelnökké nem választották, igen sok szép tanújelét adta annak, hogy a pénzügynek kiváló mestere és ismerője. Befolyása mindig nagyobbodott, s így a Pápai Takarékpénztár lassú, fokozatos, de biztos emelkedése mintegy Bermüller Alajos nevéhez kapcsolódik. Már mint alelnök, mely tisztségét lS99-ig viselte, egész életét a takarékpénztárnak kívánta szentelni, és hogy ezt könnyebben tehesse, a jóforgalmu üzletet átadta Osvald Jánosnak, volt üzletvezetőjének és prokuristájának. Tevékenysége csak emelkedett, midőn 1899-ben elnöke lett az akkor már félszázados jubileumához közeledő és messze vidéken igen nagy tekintélynek örvendő Pápai Takarékpénztárnak. Részvényesekkel, tisztviselőkkel, felekkel egyaránt udvariasan bánt el, — nem csoda tehát, hogy mindenki nagyrabecsülte őt. Nyolc évi elnöksége alatt a Pápai Takarékpénztár annyira megalapozta jövőjét, hogy szinte játszva, nevetve állta ki annak idején azt a bizonyos ostromot, melyet véletlen vagy rosszakarat szült-e, de mely alatt akárhány vidéki takarékpénztár összeroppant volna. Bermüller Alajos (állítólag családja kívánságára) végre Budapestre költözött. Házait eladta, a pénzintézet elnökségéről lemondott s családjával együtt itthagyta Pápát. Budapesten tartózkodása idejéről nem sokat tudunk. Ugylátszik inkább szűkebb családi körben töltötte el napjait. Halála, melyet aránylag hosszas szenvedés előzött meg, 66 éves korában következett be és özvegyet, 2 gyermeket, vőt és unokát borított gyászba. Holtteste mult szerdán reggel érkezett meg Pápára, hol a kálváriái templomban lett felravatalozva. A Pápai Takarékpénztár épületére kitűzték a gyászlobogót, jeléül annak, hogy nemcsak egyszerű részvényesnek tekinti volt vezérét, hanem olyannak, kihez a hála és tisztelet kötelékei fűzik még mai napig. Miután pedig Bermüller városunkban társadalmi téren is nevezetes szerepet töltött be és áldozatkészségével, jótékonyságával, valamint a közügyekben való részvételével tág körben szerzett népszerűséget, nemcsak egyedül a takarékpénztár, hanem az egész város is igaz részvéttel emlékezhetett meg a halottról, kit városszerte csak Bermüller Lujzinak ismertek és neveztek ugyan, de mindig nagy tisztelettel emlegettek. A temetési szertartást e hó 2.-án d. u. 3 órakor Kriszt Jenő esperes végezte segédlettel. A tanítóképezdei dalárda gyászéneke után a holttestet elhelyezték a családi sírboltba. Másnap, pénteken reggel 9 órakor a plébániai templomban ünnepélyes gyászmise volt az elhunytnak lelkiüdvéért. Áldás, béke lengjen porai felett!