Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-21 / 47. szám

pápa és vidéke. 1915 november 21. A jelenleg uralkodó XV. Benedek pápa kiváló diplomáciai tudásának s ügyességének az eredménye, hogy oly országokkal, mint Anglia és Hollandia, a régóta megszakadt összeköttetést megteremtette. Mily jótékony, általánosan elismerésre méltó tevékenységet fejtett ki a pápa a háború folyamán, kivált a hadifoglyok és a rokkantak kicserélése körül, ismeretes. Utóbb pedig, mint halljuk, egy minden részről elfogadható i közös indítványt dolgoz ki, melyet azután Wilson amerikai elnökkel együtt a háborút viselő nagyhatalmak elé terjeszt. Azért általános népszerűségnek örvend az a gondolat, hogy a pápa tekintélye, kijelentése s állásfoglalása legyen az irányadó mindama kérdésekre nézve, melyek a nemzetközi jogok biztosságát és szilárdságát megóvni s fentartani hivatvák. Bármily nagy legyen is azonban a pápa tekintélye és erkölcsi befolyása, elkerülhetlenül szükséges, hogy világi uralma is, valamely formában, ha a legkisebb területen is, visszaállíttassák, mert erkölcsi hatalmát ezúton érvényesítheti csak a maga teljességében. A pápa szabadsága és függetlensége nemzetközi érdek. Itt az ideje, hogy a római kérdés végre-valahára rendeztessék, de úgy, hogy ebből a rendezésből az Egyház jogai csorbítatlanul kerüljenek ki. Ez lesz egyúttal a legbiztosabb védelem a hitszegő olaszok orvtámadása ellen. Ezeknek nagy része a talaj terméketlensége miatt nem gyakorolhatta foglalkozását, azért a legközelebbi városkában kerestek és találtak más megélhetési forrást. Nagyrészük tehát mint napszámos örömmel fogadta a bányanyitás hirét. Így — gondolták — nem kell lakóhelyüktől nagyon messze távozniok. Reménykedve néztek a titkos jövő elé. A reményt szívükben az ősi anyaföld méhe táplálta. Staslankó kis falucska. Egyik a három közül, amelyek a kőszén-ér fölött helyezkednek. Mély csönd honol fölötte; a szétszórt házikók szalmafödelei szinte emelkedni látszanak a hold sugaraiban . . . ... A virradatban tova szálló sápadt fénysávban, a fűben harmatcsöppök tündökölnek. Most válik még csak igazán láthatóvá a gyorsan fejlődő széntelep a hegyoldalon, ahol az aknanyílások és gépházak a többi épülettel együtt emelkednek. A faluban lakik az öreg Vaszylivné a fiával. Az első reggeli sugárra felkelnek és rendes napi teendőik után néznek. Ma azonban ez csak a házi elmaradhatatlan munkákra vonatkozik, mert vasárnap van. — Anyám! — szólt Gregor — a város kissé távol van s nekem is kedvem volna bányamunkásnak menni, hogy közeledben A pápa szabadsága és függetlensége mellett a külföldön és itthon — elfogulatlan protestáns körökben is — nyíltan beszélnek. A temesvári Kath. Kör mozgalmat indított ez ügyben, amely mozgalgmhoz újabban a pozsonyi Katholikus Szövetség díszközgyűlés keretében csatlakozott. Tegyük meg mi, pápai katholikusok is a magunkét. A Kath. Kör közel megtartandó közgyűlésének legyen a legkimagaslóbb pontja: a pápa szabadságának és függetlenségének egyhangú, ünnepélyes követelése. s. P. Zene és morál. Az összes művészetek között a legjobban elterjedt mindenesetre a zene. Széltébenhosszában nagy etikai értékeket is tulajdonítanak neki. Ennek a következménye az, hogy a legtöbb muzsikus erős meggyőző déssel vallja, hogy művészete a szó legnemesebb értelmében s túlnyomóan morális hatásokat hoz létre akkor, amikor oly normák szabályozzák, melyek ut sic szintén morálisak. Ezen rövid kis elmélkedés célja vizsgálat tárgyává tenni azr, hogy mennyiben jogosult ez a felfogás, más szóval: van-e a zenének morális hatása s ha igen, milyen körülmények között nyilvánul az meg? Szükségesnek tartjuk előrebocsátani, hogy akkor, amikor a zene morális hatásairól beszélünk, élesen distingválni akarjuk azt a zene esztétikai értékeitől, melyek kvalitatíve is, pszihológiai értelemben is merőben elütnek a zene úgynevezett »morális értékeitől«. De még ez utóbbiakat sem úgy értelmezzük, mint ahogy azokkal a morálfilozófia foglalkozik. Mikor a zene morális hatásáról beszélehessek állandóan. A nagy távolság miatt most hetenként csak egyszer jöhetek haza — vasárnapra. A bányából pedig naponként és a kereset is jobbnak mutatkozik. A beszélgetés alatt istentiszteletre készülődnek . . . — Édes fiam, nincs kifogásom ellene. Ha terved szerint — bizton tudod-e? — megbirsz felelni a nehéz munkának, menj és kérj helyet. De ne felejtsd, hogy a falubeliek még most is idegen tolakodóknak tekintenek bennünket s nem jó szívvel néznék ottani megjelenésedet. Csupán irigységből gáncsolóid lehetnek. — Ezideig, úgy tudom, a hiányzó munkaalkalom okozta ezt, de ez esetben nem áll, mert a bánya mélye meghozza az áldásos békét, az engesztelődést — beszélt a fiú hévvel. — Nem kételkedem szavaidban. Ugy legyen, amint mondod. Én imádkozni fogok, hogy terved sikerüljön. — Ha a templomból kijövünk, elmegyek a telepre, anyám. . . . Gregor megjelent a felvételi irodában s az igazgatónak megtetszett nyilt tekintete, amelyből a jóság és a becsületesség sugárzott ki. Azonnal felvette őt. lünk, azzal nem akarunk mást mondani, mint hogy azok, akik a zenének akár aktív, akár csupán élvező ku! ti válói, nemesebben cselekszenek, nemesebben gondolkoznak, mint mások; hogy embertársaikhoz való vonatkozásukat magasabb látószögből nézik, mint azok, akik akár a tudatos, akár a tudattalan eudaimonizmus hatása alatt állnak. Hogy a gyakorlati életben mennyire válnak be a fentebbiekben felállított princípiumok, hogy mennyiben lehet szó a zene morális tisztító erejéről: ennek a vizsgálása közelebbi célunk. Gondoljuk el, hogy egy tehetséges, nemesen gondolkodó férfi, vagy egy szellemileg fenkölt nő (nem a szalónszentimental izmustól gyötört, úgynevezett »femme supérieure«-t értjük!) erős szenvedélyektől indíttatva, bensőleg meghasonlott a lesújtó külső valóság és az ezzel szembenálló, de jogosult nemesebb, világnézete következtében. Az ilyen kedélyre és lelkiállapotra Mozart, Beethoven szimfóniái és kvartettjei, sőt Haydn szeretetreméltó, mozgalmas dallamképzései sem fognak megnyugtatólag hatni. Itt nem érvényesíthetjük a »similia similibus« elvét, sőt a spinozai elvhez kell fordulnunk, melynélfogva az ilyen kedélyt, mely belső emóciókkal küzd, más kvalitású, de hasonló intenzitású ható okokkal kell foglalkoztatnunk. Az ilyen, bensejében vívódó lélekre tehát nem fogunk egy szintén nyugtalanul változatos muzsikával megnyugtatólag hatni; az ilyen muzsika nem fogja a nyugtalan kedélyhangulatot megtisztítani, nem fogja felemelni s minthogy a lelki emelkedettség első feltétele az altruizmusnak, ez pedig főfeltétele az igazi morálnak : az ilyen muzsika nem is váltja ki az ilyen lélekből azt a morális érzületet, melyet a fenti princípiumokban jeleztünk. Más, nyugodtabb tónusú zenéhez kellene tehát fordúlnunk. Ilyenek volnának azok Barátunk tehát bányász lett. Hétfőn reggel, amikor a csengő a munka kezdetét jelezte, »jószerencsét« kiáltva, a leszálló kasban állva, ereszkedett a mélybe . . . Az anya sejtelme igaznak bizonyult. A falubéli munkások nagyon ferde szemmel néztek rá. Később azonban látszólag megbékültek vele, ha kerülték is társaságát. Ez az állapot nem tartott sokáig. Vaszyliv lelkiismeretes, jó munkát végzett. Szorgalma nem ismert határt, Ez meg is hozta gyümölcsét. A bányaigazgatóság csakhamar megtette előmunkásnak. Nem kis boszuságára történt kinevezése azoknak, akik faluba jöttükkor ellenségeikké lettek. Ámbár nem rajtuk mult az, hisz a kis házikót rokonuktól örökölték. S hogy olyan házban lakhassanak, amelyet magukénak mondhatnak, költöztek a kis helységbe messze vidékről. A sok kéz munkája alatt a bánya mindjobban bővült s a főtáróból már számtalan mellékfolyosó nyilt oldalt a mélység gyomrába. Ezekből a lefektetett keskeny vágányokon megrakodva futnak a »csillék«, a felvonógép felé, amely azután napvilágra hozza a feketén ragyogó kincset. A sziklafalba vájt külön helyiségben a villamos motor működik. Ez a vizszívó-gépet hozza és tartja állandó munkában. A föld