Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-11-21 / 47. szám

1915 november 21. pápa és vidéke. 3. az oratóriumok és operák, melyek az idegalkatra izgatólag nem hatnak, (pl. Freischütz, Fidelio, stb.) De így is három dolgot kell feltételeznünk: Mindenekelőtt legyen az előadás igazán jó. Másodsorban legyen meg a lélek kellő magábavonúltsága. A nyilvános előadótermekben ez utóbbi nem, vagy csak nagyritkán érhető el. Harmadszor — és ez a legfőbb művészet: akár tudatosan, akár tudattalanúl a zene érzelmi tónusait és saját lelkünk hangulatát kell tudnunk egymással szembeállítani. És minthogy ez az a nagy művészet, melyhez nem elég a konvencionális értelemben vett műveltség, hanem lelki finomság is kell hozzá; melyhez nem elég a partitúra, hanem a szívre is számot tart: azért a legtöbb ember a zenében morális hatásokig el sem jut, hanem esztétikai élvezeteknél marad. F.lgondolhatunk-e vájjon morális hatást a legszebb korális-dallamoknál, ha nem járúl hozzá igazi katolikus, keresztény világnézet ? *) Mihelyt a zenei hatás nem ilyen lelkülettel találja magát szemben, az élvezet sem maradhat más, mint csupán esztétikai. Innen van (és ez a zeneokozta esztétikai és morális hatás közti külömbség), hogy olyanok is, kiknek lelke bár nincs eltelve a zenében rejlő magasabb eszméktől (nem a lelkihangulatra gondolunk, hanem — hogy divatos szót használjunk — világnézetre), mégis előkelő eleganciával tudják azt előadni, sőt meg is tudják érteni (ekkor áll elő az esztétikai élvezet), de saját lelkivilágukra alkalmazni nem tudják, következőleg az erkölcsi emelkedettség is elmarad. Ebből önként következik, hogy a zeneművelés nagy elterjedtsége (beleértve a dilettantizmust is) nem annyira etikai szükségletnek, mint inkább az emberek »Schöngeist« hajlamának, vagy mondjuk esztétizáló törek *) Erre épiti szerkesztőnk is a »Kathoükus Kántor« utóbbi számaiban folytatott tanulságos eszmecseréjét. színén sűrűn egymásután bugyborékol a szennyes bányaviz vékony medrébe, onnét a nap heve nyomán, kissé távolabb, elvész a mocsár poshadt enyészetében. Néhány év múlva Vaszyliv már a robbantásokat vezette. Mint felügyelőnek fődolga az volt, hogy az esetleg előforduló és végzetessé vállható szerencsétlenségeknek lehetőleg elejét vegye. Ide pedig üresfejű embert nem állíthat a bánya vezetősége. — A mélyben gyakran kísért a »bányalég« vészes lehelete s ha az dühbe gurul, nincs előle menekülés; — mindent összetör, apróra zúz. A dögletes levegőből itt-ott hangzik ilyenkor a szük torokban az áldozatok utolsó, búcsúsóhajtása, fájdalmas nyögése. A gyilkos gáz, ha gyújt is, se vége, se hossza nincs a robbanásnak, ami tárnáról-tárnára terjedve rombol, éget, dönti halomra a munkásezreknek földbehelyezett bizalmát, reményét, — egy ember vétkes vigyázatlansága folytán. Egy alkalommal a bánya déli részében nagyobb sziklarobbantások folytak. Vaszyliv Gregor tehát e hely közelében tartózkodott. — Felügyelő úr! — hallatszott tompán a nehéz falak között; egy munkás közeledett gyorsan feléje s már jó messziről kiabált — az utolsó robbantásnál megrepedt a folyosó fala s a hasadékon erős vizsugár tódul elő. vésének következménye, no meg annak is, hogy ez az egyetlen művészet, ahol a dilettantizmus is szépen érvényesül. Ez utóbbi körülmény teszi a zenét társadalmilag is fontos művészetté, mely a leghathatósabb összekötő kapocs a »jó társaságok« és szalonok között. Ezek mellett van a zenének tagadhatatlanúl egy másik — ha szabad úgy mondanunk, előnye is, amelynek azonban — s ezt hangsúlyozzuk — semmi etikai vonatkozása sincs. Ez pedig az érzelmi elemekre való az a befolyás, mely az érzelmi képzetek élénkségét idézi elő anélkül, hogy magasabb pszihikai aktus járúlna hozzá. (Gondoljunk csak egy hangulatos keringó're.) Ezek után feltehetjük most már a kérdést: Van-e a zenének etikai hatása? Igenis, van. Csakhogy ez a kijelentés így, apodiktikus hangsúlyozással nem állhat meg, hanem azon tényezőkkel kell azt korlátoznunk, melyekre fentebbi fejtegetésünk folyamán bukkantunk. Mert hiszen, amint láttuk, azokat az etikai hatásokat sem a zene magában véve nem idézi elő az egyénben, sem az egyén zenei képzettsége nem determinálja a zenét azoknak előidézésére, hanem szükség van még más tényezőkre is, mert ellenkező esetben csak esztétikai élvezetről beszélhetünk anélkül azonban, hogy ez a »csak«, melyet az »esztétikai élvezet« elé írtunk, bármiféle minoritást is jelentene. Hiszen a zene elsősorban művészet s mint ilyen, elsősorban esztétikai célokat szolgál. Éppen ezért nem Ítélhetjük el azt az eudaimonizmust sem, mely a zeneművészetben, különösen a zeneművelők osztentációs törekvésében nyilvánul. A zenehistória bizonyítja legjobban, hogy mennyi hasznát látta már ennek a zeneművészet. Ebből az eudaimonizmusból magyarázható a művészetek általános fellendülése is, mely már a XV. században tapasztalható. Tessék megnézni, mert félő, hogy valami baj készül . . . — Okosan csináltad, András. Azonnal ott leszek — már is sietett a jelentést hozó után. Lába alatt szokatlan mennyiségű viz csobogott a levezető csatornában. Gregor rávetette szemét a veszélyes falakra s rögtön. észrevette, hogy itt vizveszély fenyegeti polip-karjaival a munkások életét s a bányát is. Erre figyelmeztette is a dolgozókat. A bányászkalapács, a vaskar leereszkedett a kőre, amelyet még előbb agyarával hasogatott — most nyugszik rajta. Itt volt az ideje, hogy ez történjék, mert a dyr.amiton rajt feküdt a fojtás s csak a kanóc meggyújtása volt hátra. — Amíg a mérnökségtől nem jövök vissza, a robbantásokat folytatni nem szabad — így rendelkezett a felügyelő. Amikor eltávozott, a lappangó gyűlölet kitört ellene. Régi ellenségei csak a kedvező alkalomra vártak. Most szóhoz jutottak: — Mennyi ideig kell nekünk még tétlenül állni, pazarolni az időt e jött-ment fajzat miatt? — így kezdte Dimitró, a felügyelő legnagyobb irigye, majd egy kis szünet után folytatta. — Mi munkánk mennyisége után kapjuk a fizetést. Míg itt állunk, sok csillével Hogy pedig az eudaimonizmusnak jogosúltsága van a zenében, azt egy példával szeretnők igazolni: A templom karzatának rácsa mögött előadott egyházi koncert alapjai önzetlen, tehát erkölcsi motívumokban rejtőznek. Ezzel szemben egy koncert, mely a nyilvános előadóteremben, különféle társadalmi konvenciók keretében hangzik el, eudaimonisztikus alapokon áll. Sokszor az előbbi mögötte áll művészi szempontból az utóbbinak. A zene pedig művészet, ahol az első kérdés mindig a »hogyan?«, nem pedig a »mi?« Végül annak igazolására, hogy az egész kérdés mily nagy mértékben szubjektív értékű, ideiktatjuk a »Schöpfung« c. oratórium nagynevű szerzőjének, Haydn-nak egy barátjához írt sorait, melyekben ezeket mondja: »Ich war nie so fromm, als während der Zeit, als ich an der »Schöpfung« arbeitete. Täglich fiel ich auf die Knie nieder und bat Gott, dass er mir Kraft zur glücklichen Ausführung dieses Werkes verleihen möchte...« Innsbruck. Sebestyén Gusztáv. Boldogok a szegények... Gazdag szegényeknek lehetne nevezni a pápai szegényeket, ha a pápai szegényügy kissé rendezve volna. Gazdagok a szó szoros értelmében ugyan nem lehetnének, de legalább is boldogok és megelégedettek a pápai szegények, mert hála Istennek nálunk sem hiányzik a nemeslelkűség érzése a szívekből, nálunk is elegen vannak, kik erejükhöz mérten bőven juttatnak a szegényeknek. Előljár e tekintetben maga a hivatalos város, az egyes hitfelekezetek pedig tekintélyes összegekkel járulnak ahhoz, hogy szegényeiken segítsenek. küldhetnénk fel szenet, aminek a díjától így elesünk. — Igazad van, Dimitró! Folytassuk a munkát ott, ahol elhagytuk. Nem lesz baj. Az közönséges vadviz. E fajtával minden lépésnél" találkozunk — toldotta meg egy másik. — A viznek erős nyomása van. Én ebből arra következtetek, hogy a szóban forgó szikla mögött nagyobb víztömeg rejtőzik. Magam részéről tanácslom, várjuk meg a mérnököt — ajánlotta társainak Klobnok András, aki egyébként rokonszenvezett felügyelőjével. — Meg is érdemli az az élősdi, hogy pártjára kelj — förmedt rá egy vérszomjas alak, öklét felemelve. — Nem várunk tovább! Gyerünk! Én meggyújtom a zsinórt, ti pedig húzódjatok félre. A bányászok elhagyták az üreget. Egyedül a főizgató, Dimitró maradt vissza ... A kanóc sercegve égett . . . A főmérnök és a felügyelő gyors lépésekben közeledtek. A lámpák gyér világánál egy rohanó test ütközött beléjük s egyensúlyt vesztve a folyosó végén elhangzó durranással egyidőben a sötét alak a földre esett .. . Még egy csattanó durranás rázta