Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-10-17 / 42. szám

4. PÁPA ÉS VIDÉKE 1915 október 17. De a bilincs lehullott s a Lengyel Nemzet ezer sebtől vérezve még, de reménykedve kiált igazságért a világhoz. És mi magyarok, velük együtt emeljük fel kérő szavunkat. A lengyelek és a mi érdemeinkért. Az igazság nevében küzdjük végig a nagy harcot; ez igazság intézze el sorsát Lengyelországnak is. Szivünk együtt dobban a övéikkel. A két nemzet kéz a kézben áll: szabadságot kérve Lengyelország számára! Magunkról. A Pápa és Vidéke szellemi és anyagi irányítására szervezett lapfelügyelőbizottság mult szerdán este Kalmár Károly elnöklete alatt ülést tartott, melyről a következőket közölhetjük: Jelen voltak az elnökön és lapunk szerkesztőjén, mint bizottsági jegyzőn kivül dr. Bereczk Gyula, Kriszt' Jenő, Lengyel Zénó, Martonfalvay Elek, Mátrai Guido, Mátz József, Soós Pál, dr. Teli Anasztáz és Tomor Árkád. A bizottság a legutóbbi ülés óta Pápáról elhelyezett dr. Niszler Teodóznak, ki éveken át szorgalmas, buzgó tagja volt a bizottságnak és értékes munkatársa a lapnak, önzetlen fáradozásáért jegyzőkönyvi köszönetet szavazott s a távozása folytán megüresedett bizottsági taghelyet Süle Gáborral töltötte be. A bizottság határozott az év végén lejáró lapszerződés megújítása dolgában. Több tárgy elintézése után tudomásul vette a Kath. Sajtóegyesületnek lapunk támogatására vonatkozó leiratát és köszönettel fogadta Esterházy Jenő grófnak a lap támogatására vonatkozó kegyes elhatározását, nemkülönben lapunk nívójára vonatkozó elismerő nyilatkozatát. A Pápán tartott sajtóvasárnap eredményéről szóló bejelentések után a szerkesztő bejelentette az időközi változásokat a cserepéldányok körül, a munkatársak működését, az előfizetők számának a gyarapodását és hasonló, a lap úgy szellemi, mint anyagi fejlődését elősegítő eseményeket, végül azt, hogy a pápai espereskerületi papság lapunkat hivatalos közlönyévé választotta. Végül elhatározta a bizottság, hogy a munkatársakat az eddiginél nagyobb tevékenységre kéri fel s egyben tervbe vette, hogy a lapfeiügyelőbizottságot legközelebb újra szervezi, illetve alkalmas tollforgató egyénekkel kibővíti. Ezzel a gyűlés véget ért. = A csóti kerületi papság Pápán tartandó Koronája alkalmából jövő kedden 8 órakor lesz a Veni Sancte a bencés templomban, mely után a belvárosi Katholikus Körben kezdődik a gyűlés. Mozi-képek. ' i. Színhely: a városi husszék. Idő: reggel, ép akkor, amikor megnyiiik az Ígéret földje, azaz pardon — a husmérő bódé első két ajtaja. Napsugárra éhes levegő tapad a vásárló ki zönség arcára, akik megrohanják az árusítót ... A vadgesztenye és az ákácfa lombjai búsan lóggatják fejüket és elkeseredett sárgasággal szórják levelüket a fonynyasztó drágaságban leledző földre . . . — Kérek egy fél fontot a tokájából! — sipít élesen egy asszony. — Énnekem pedig egy kilót adjon! — kér egy másik még élesebben. A harmadik dupláz, a negyedik tripláz, mig végre nagyra nő a zaj — és lesz belőle bábeli zűrzavar, olyan, hogy egy becsületes mondatot megérteni nem lehet. — Nézze meg az ember, még kise' engednek — egy szerencsés, aki már tudott szerezni zsirszalonnát, szabadulni akar a tömeg közül, ami nagy nehezen sikerül is és boldog mosollyal megy útjára. A bódé szájához szerencse kell, hogy ellehessen jutni, de keservesebb visszajönni onnan; a nagy tolongásban — mint héringek állanak egymás mellett a vásárlók. Ezalatt lassan — dehogy is lassan, gyorsan elfogy a kevés kis készlet s amikor a magas torony órája a tizfelé döcög — volt, nincs. Minden elfogyott, csak az aszszonyok bánatos méreggel telt keserű kifakadásainak özöne árasztja él a husszék környékét: — Persze az uraknak van, csak a szegénynek nincs! — Először mértek egy fontot, félfontot, később, amire ránk került volna a sor, már nincs semmi! — Ez nein is eljárás — dörgött közbe az álldogáló atyafi — az urak dolga gon doskodni arról, hogy legyen elegendő hús és zsír ... A szegény emberrel nem törődnek . . . Sok, sok haso.nló és nem hasonló' megjegyzések röpködtek a levegőben, mialatt egy öreg asszony elvitte az utolsó darab hurkát is, azután a kimérő, pont tiz órakor egyéb munka hiányában a mizériás boltot becsukta. II. Sötétség. Este van. A városra boruló homályban egy utcafordulónál asszonyok állanak a bezárt hentesbolt előtt. Az üzlet egész nap aludt; a leeresztett redőnyök álmosan ásítanak a leskelődő asszonyokra most is. E színhelyhez közel hirtelen kivilágosodik egy ablak s a zsir-éhes lények oda sietnek. A szunyoghálós ablakot a kíváncsiak ellepik, ahol — mert mögötte hentesműhely rejtőzik — folyik a munka. — Nicsak — csudálkozik az egyik és összecsapja kezeit — mennyi itt a zsir és még se nyitják ki a boltot . . . A zsir pedig alszik a redőnyökkel egy időben egészen a megbarnulásig s ilyen szinevesztett állapotban faggyuszagot lövell ki magából. — Szegény uramnak szeretnék valamit sütni, de már két hete, hogy nem jutok egy deka zsírhoz. Pedig jól esne, tudom, neki egy kis falat hazai, ott, kint a lövészárokban — mondja siró hangon egy fiatal aszszony a másiknak. — Bizony nem jól van — hagyja rá készséggel a többi — drága minden, azután meg nem is lehet kapni . . . Múlik az idő. Az ácsorgók megunják a várást és elindulnak másfelé, ahol talán felnyílik az ajtó és vehetnek is valamit . . . III. Gyümölcspiac. Az őszi nap erősen süt az égről: a könnyen rothadó terménynek a szaga járja át a szökőkút dísztelen környékét. Az egyik eladó gyümölcsöt hoz, a másik üres kosárral távozik. Meglehetős élénk a forgalom. A kirendelt rendőr szép kötelességtudással vizsgálja a mérlegeket, hitelesek e vagy nem és hogy \Talaki nem tartja-e magasabbra a maximális árnál portékáját. Valaki fitymálja a szőlőt: Hitvány! És még 70 fillérre meri tartani? — ennyi a maximális ára ? — ugyan miért nem osztályozzák hivatalosan is a szőlőt? Ez még csak másodosztályú sem lehet. Alig felel meg az értéke 50 fillérnek. — Mindent a legmagasabb árért akarnak eladni! De hogy is szabályoznák jobban az árakat?! — Ha már hust sem ehetünk, miért együnk gyümölcsöt ? Már vegetáriánus sem lehet az ember, mert meg kell, hogy elégedjünk azzal, hogy van árszabályozás, ami tartóoszlopról fehéren vigyorog reánk — a gyümölcsárusokra fenyegetőleg néz — de azok azért mégis diszkréten hetvenkét fillérért adják a szőlőt . . . IV. Gabonapiac. Csak a szellő röpköd a tágas téren, mivel sehogy sem tud benépesülni. Mint valami forgószél, hol itt, hol amott csapódik csomóba a nép, de egyhelyen sem marad sokáig, hanem kocsitól-kocsiig kavarog. — Bácsi! itt a foglaló két zsákra! — Itt is egyre ... itt négyre, a másik megint nyomja a falusi gazda markába a pénzt s igy megy össze-visszaságban, hat zsák burgonyát lefoglalnak vagy húszan is. Nagy a keveredés, lármáznak, könyörögnek, mig végre a foglaló nagy része visszaadódik, a kocsiról lekerülnek a zsákok s új tulajdonosuk megelégedetten sodrodik el a piacról, mig akinek nem került, tovább vár türelmesen. A távolban feltűnik egy jól megrakott kocsi. Egy kereskedő elfogja az uton s a lovathajtó gazda fülébe súg valamit, amire az biccent és látszólagos nyugalommal a piachoz hajt ... A vásárlók őt is körülfogják, íaggatják, hogy és mint adja a kukoricát és a burgonyát. Nem mennek vele semmire! Egy-két zsákkal elad — a többire azt mondja: el van már adva . . ! Felzúg a piaci nép: Persze! már valahol megegyezett a kereskedővel, akihez majd elviszi és az többet ád érte a maximális árnál! — Igazán én szerencsétlen vagyok — sóhajt fel egy asszony, aki nem bir vásárlani, nem tud burgonyához jutni, bárhogy is ügyeskedik — már két hét óta nem volt kolompér a házamban . . .