Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-09-05 / 36. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 szeptember 19. 38. szám. PÁPA ES VIDÉK Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi betilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. telelös szerKesztö: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Kapunyitáskor, Az eddigieknél hosszabb szünidő után újra megnyiltak az iskolák kapui. Élettől, erőtől duzzadó, vidám diáksereg gyűlt össze arra a fáradságos, nehézségekkel járó munkára, melynek akkor sem szabad szünetelnie, mikor vérhullás közben életerők, energiák roppannak össze, sőt talán ekkor legkevésbbé. A kialvó erőket pótolni kell, pótolni minél előbb, mert a kulturmunka terén a megállapodás is hanyatlás. Ez a gondolat, ez a nemes felfogás nyitotta meg az idén is az iskolák bezárt kapuit, még pedig a rendes időben. Nehézségek, akadályok az idén is vannak, mint az elmúlt esztendőben. Akárhány iskola termeiben sebesültek, a hazáért életüket kockára tevő katonák várják a gyógyulást s ha el is hagyja valamelyik meggyógyultan a művelődés, nevelés csarnokát, új rajokat küld helyébe a sebeket ontó, véres csatatér. Nem baj! A nevelés és oktatás nagy munkája — bár a helyi körülmények elősegítik a célt, — nem a helytől, hanem az irányító, segítő erőktől várja sikerét; s ezek az erők, bár számban megfogyatkoztak, sokkal intenzívebben hatnak most, mikor szinte kétannyi kötelesség szakad a munkabíró vállakra; hiszen ott van a példa, hős katonáink példája, akik mindenüket, még legfőbb javukat is kockára tették a boldogabb jövő reményében. A munka sem fog simán folyni. Az apa, a testvér, a közeli rokon valahol távol, ki tudja, melyik határon éli most a napjait; talán nincs is már az élők között, mikor kuszált sorain az itthonmaradottak örvendeznek. Az érettük való aggodalom hat a gyermeklélekre is, izgalomban telnek napjai s bizony nehéz munka vár az oktatóra, a nevelőre, kinek ezer akadályon át lehet csak a rábizott lélekhez férnie. Mit sem tesz! Annál édesebb a siker, minél nagyobb férfi-erőt igényel; az élet forgataga a mostani időkben ezerszámra ontja a példákat, melyeken a kötelességteljesítés, a buzgó vallásosság és lángoló hazaszeretet fényei tündöklenek; csak rájuk kell mutatni és a példa vonz: a gyermeklélek önkéntelenül is föltárul, hogy befogadja a feléje hulló magvakat. A régi világ hősein is tudtunk lelkesedni, hisz' a vitézség, az önfeláldozás tisztelet tárgya mindenkor és mindenütt. Ó mennyivel könnyebb lett most a helyzet, mikor letűnt századok bajnokai támadtak újra, mikor itt élnek, itt járnak közöttünk azok, kik a daliás idők leventéit oly élethíven mintázták. Igen! Itt élnek közöttünk, élnek szerte az országban s a gyermek, az unoka példájukon lelkesül. Nincs tehát leküzdhetetlen nehézség s ha akadályra talál is a kulturmunka, a megfeszített erő legyűri azt. De mégis van egy! Az iskolának, ennek a szerető édesanyának nemcsak az életbe kilépő fiait hivta a haza. Nem! A kisebbeket is kérte, akiknek a lelkén még a véső dolgozott, akiknek úgy elkelt volna még az anyai szeretet melege. Ezeket most hiába várja vissza. Csak a vágyó lelkét, csak a gondolatát küldheti utánuk azzal TÁRCA. Csutak úr. Az első nadrág sem szakadt el, Amelyet édesanyja vett, De férfi már a kis legényke, S örvendez néki módfelett. A nénjének már most sem enged, Elpattan oly hamar a húr, — Parancsot oszt a környezetnek Csutak úr. Kezét nagy hetykén hátra téve Járkál a keskeny udvaron, Eltársalog a felnőttekkel, Ha nyílik rája alkalom. Kerülni senkinek se tudna, Ha útját állják, lángra gyúl, — Kegyetlenebb a házi úrnál Csutak úr. Az alvó, nagy hajas babára, Amellyel nénje játszogat, Reá se néz, de egyre kérdez: Mikor kapok hát én lovat ? A tajtpipát dugják előle, Miatta mindent összetúr, — Erős dohányos lesz idővel Csutak úr. A jobb vállán már ott a puska, Az oldalát meg kard veri, Muszkára, szerbre szörnyű mérges S a — kis cicának ront neki; Ez meg bizony megugrik onnan, Amint vág, jobbra-balra szúr, — S a harc után büszkén pihen meg Csutak úr. De jaj, ha botlik üldözéskor, Hogy' szerteszáll a röpke hír! Egész ház népe egybetódul, S kicsinyke nénje véle sír; Feledve könnyen férfi-voltát A könnye zápor-módra hull, — Csak biztatásra vág a köre A karddal irgalmatlanul . . . Tomor Árkád. A számadó-gulyás. — Irta: Szarka Valér. — Szivárványországban madárdalos helyen, suttogó lombok közt csergő patak partján állt egy tündérkastély. A kastély oldala, mind a négy oldala kék selyemből készült. I Az ablakkeretek hármas napsugárból s egy kis szőke tündér aranyszín hajának kettős fonalából. Csöppke ablakai piciny tündérkeblek lágy lehelletéből. — Mint e tündérkastélyt ostromoló gnómok fekete rajától elsötétült minden s a selyem falakat fekete hágcsókkal tarkázva mint mászták, fekete kastély lett az előbb még kékből: úgy a derült égnek tündérkék selymét is feketébe vonták a haragvó felhők. Elfogták a napot s kalodába csukták. Hiába a szélnek elszánt kis csapata, nem bomlik a felhők tömött zárt sora. S a nagy villámkévék nem tudják átszelni a fekete fátyolt. — S ezalatt a földön minden élő remeg. Az állatok félénk fejjel összebújnak és csak néha-néha egy-egy dördüléskor hallatnak bús hangot. —- De hát hol a bojtár, ki máskor kurjantott a viharban egyet ? .. . Éd's apját temeti, amiként meghagyta, amint óhajtotta a hűvös domb mellé, hol apja nyugoszik, hol ő is született és ahol meg is halt, mint az uraságnak számadó gulyása.