Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-08-29 / 35. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 szeptember 19. 38. szám. APA ES Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A papai Katholikus Kör es a paoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. teielös szerKesztö: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A bűvös forrás. A boldogság napsugaraiban, a szabados élet mámorörömeinek édenkertjében játszva siklunk át az embert és az emberiséget legmélyebben érdeklő és érintő kérdéseken, az emberiség sorsának és rendeltetésének szfinx-talányán. Stoikus megnyugvással heverészünk a hitetlenség, szatanizmus, gyakorlati anyagelviség gyáva párnáján. A legnagyobb, örök problémák számunkra úgyszólva nem létezők. A természettudomány, a fejlődés . . . csodavarázsló szekrényéből kiröppenő jelszavakkal mindent megoldunk. Tévedéseink esetleges véletlenei sem vonnak árnyékot örömeink fölé. De ha a fájdalomnak a villamos vezetéke lelkűnkön átizzik, főleg ha a halál végzete mered felénk kikerülhetetlen kényszer borzongásával, a rendeltetésüuk felőli bizonyosság szükséglete legott parancsolólag kezd érvényesülni. A lélek, a halhatatlanság örök kérdései kezdenek bensőnk kráterében forrongani. Értelmünk, még inkább szivünk zokogva sír a borzasztó talányok megoldásáért. És mivel a Tudomány a problémákat, az örök kérdéseket nem oldja meg, a metafizika meg különböző föltevésekben romantizal, mindazok, kiket a bizonytalanság megnyugvásának oázisszomja gyötör, feleletért ahhoz a bűvös forráshoz menekülnek, mely a kereszt tövében fakad . . . Alázatosan nekifeküsznek a forrrás göröngyös földjén, isznak a forrásból és — látnak, értenek . . . A mennyiségtani és természettudományok ugyanis az embert csak külsőleg, fölszínesen érdeklő és érintő igazságokat tárnak föl. Nem fürkészik, mert nem is fürkészhetik az átkutathatatlan metafizikai titkok mélyeit. Miért is az ember sokrétű és bonyolult problémájáról, az emberiség sorsáról és rendeltetéséről való kérdéseinkre nem adnak feleletet. S minthogy a legfőbb kérdésekben nem dönthetnek, a külső dolgok, tünemények ismerete erkölcsi tudatlanságban hagy, a megpróbáltatás idején vigasztaló erőt nem nyújthat. Még az anyagmechanizmus teljes felfedezése sem nyújthatna csepp vigasztaló erőt sem. Ezen tudományok csak az értelmet fejlesztik ki, a szív titokzatos vágyaira, sejtéseire nincs napsugaruk; nem tudnak beléje összhangot, boldogságot varázsolni. Pedig hát semmis akár az egész mindenség megismerése, meghódítása is, ha szivünkben hiányzik az összhang, az életöröm tavasznapfénye: mert csak a harmóniában és örömben kiszőtt szív az igazi élet. Szivünket kell elsőben igazi erőbe, az összhangzatos szépség pompájába öltöztetnünk; beléje fényt, boldogságot teremtenünk. De a bölcselet képtelensége e téren szintén nyilvánvaló. Ennek ellentmondó rendszerei sem boldogíthatnak... Erre csak az a tudomány, az az erő hivatott, mely Annak keresztje tövéből csörgedezik, Aki a bizonyosság napfényes világa, a létezés és megértés TÁRCA. fl kis Jézuska ing nélkül. A kis fiam már gagyogat, Kiáltoz, játszik, fut, verekszik, Mosolyog, s bámul nagyokat, Ez, vagy amaz ha tetszik. Karon hintázni, ölben ülni, A nagyapa térdén csücsülni, Lovazni — hajrá! — kocsijába; S belekapni apja hajába Mindezt fölöttébb szereti, De a fürdő — nem kell neki Van is ilyenkor sűrű sikongás, Hős rugkapálás, könnyetontás, A száj is reszket, az arc is kékül, Hájas két kis kar az ingecskébűl Míg nagy nehezen kikerül, Szóval a dolog sikerül . . . Az anyja, persze, ezalatt Ami csak az eszéig ér, Az égen, földön, föld alatt: Mindent neki ígér . . . Hintalovat, szép hámosat, Székecskét, tulipánosat, El az aranyház se marad, S belé gyémántból madarat... Csípős hegyű ezüst vesszőt is, Amitől félhet, ki ha rosz . . . Karácsonyfát, fehér pihét, Mit a Jézuska hoz . . . S mintha csak hatna az ígéret, Apad a könny, lohad a méreg, S mint felhők tüntén a szivárvány, Mosoly bomlik a gyermek száján ... Egy ilyen förgeteg után Beszélt hozzá az anyja egyszer. Mind meg sem is értette tán, De nézte anyját a kis ember... Madonna képe a falon, A kis Jézuska csupaszon, Édes kis meztelen testével Ol a karján . . . . s tekintetével Az istenanya beragyogja . . . Kis fiamnak az anyja mondja: »Kis fiókám, ha jó leszel ma, Kicsi kocsin megyünk ki, pába ... (Mintha tudná, nevet a selyma, S kezével inti: pába... pába...) »Hol a kis Jézus ott, a képen ? Tedd a kezecskéd össze, szépen ... Ugy... S ints neki most csókot is...« (Cupog a száj, megvan az is...) Szegény Jézuska... inget reája Nem varhatott, lásd, a mamukája ... Fázik szegényke... Lám, neked van ... Neked mindig jó meleged van... Nézd, nézd szegénykét kicsi kincsem ... Szegény Jézuska... inge sincsen... Az én fiam néz mereven Hol az anyjára, hol a képre... Szemén kigyúl az értelem ... És — ha tudna, szólna, beszélne ... Kedveskés ümmögése jelzi, Hogy amit hallott, megszívlelé, Fogja kis ingét két kis kezével És nyújtja édes ügyetlenséggel A szegény kis Jézuska felé . . . P. Jánossy Béla.