Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-08-22 / 34. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 szeptember 19. 38. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Kathoükus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. B Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Kathoükus Kör. Ideigl. telelös szerkesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Visszhang. Nem hiába kacérkodott a természetességek bálványozásában a természetfölöttiek megvetéséig vakmerősködő modern kultura azzal, hogy állat az ember: vágóhidra is vitte Európa népeit . . . Ezzel azonban a gondolkodók előtt le is járta magát véglegesen. A lelkek ugyan előbb is észlelték, az élet közvetlenségével érezték, hogy azon kultura hatása alatt, amely a szivet az élet személytelen hatalmasságainak, cédaságainak, rothadásainak dobja prédául, belső összhangjuk selyem húrjai lepattagzottak, a szkepszis vizein eveznek és bizonytalanságban révedeznek. Élményük volt, hogy a merően bálványoknak hódoló — minők az érzéki élvezet, pénz, hirnév, tisztelet...—s az ideált fantazmagóriának, képzelődésszülte értéktelen semminek tartó irányzat komoly méreg, tragédia. A nyilvánvalóságig világos volt, hogy az életuntság borzasztó terjedése már a serdülő gyermekek közt is, a bűntények és az öngyilkosságok szaporodása, a börtönök és a tébolydák népesedése a modern anyagias és érzéki irányzatnak tudhatók be, -— mégsem nyilt ki a szemük . . . Nem ébredtek annak tudatára, hogy összhang csak akkor uralkodik bensejükben, ha a súlypont a lélekbe, annak végtelen értékébe esik. Hogy bensejük kuszált, bonyolult világába csak a természetfölötti magus-vesszeje teremthet rendet. Rettentő viharnak kellett támadnia, amely végtére felrázta őket dermettségükbő! és vallásos tetszhalott álmukból. A háború ciklonjának meglegyintésére fölriadtak nemtörődömségük pulya párnáiról. Meghallották méltóságuk, rendeltetésük, értelmi és szívbeli, szóval benső szükségleteik szózatát s lefújták a szivük mélyén élő hitről az elfeledkezések hamvait. Ez az általános tény magasztos vonást jelez az emberiség lelkén: az emberek kioltatlan kivánatát és érzékét az eszmények és természetfölöttiek után durvítani, lefokozni lehet ugyan, de kiölni a lelkekből teljes képtelenség. Az élet komoly perceneteiben felnyílik legtitkosabb bensőnk s az élet mélyeiben csak ugy, valamint lobogó magasságaiban újból a szivek trónusára kerülnek az ideálok. Mi tanúi vagyunk ezen általános magábaszállás hajnali csillagának; tanúi, mint segiti Isten a benne bízókat . . . Bizonyára mindnyájunk lelkében zsongott mára gondolat: e szép jelenséget, a háború emlékét, amelynek lelke bálványokat zuz össze s ideálokat emel a szivek oltárára, valamikép meg kellene örökítenünk 1 És ime, most fülünkbe zendül egy előkelő hang: »a háború .emlékét lehetne-e méltóbb és maradandóbb módon megörökíteni, mint egy kővé vált imában, mint egy templommá vált babérerdőben, amelyet a nemzet szeretete emelne a Magyarok Istenének«?*) *) Magyar Kultura 15 — 16. sz. (Mult számunkban a Tárca rovatban közöltük. A szerk.) TÁRCA

. Egy malom meséiből . . . — Irta: Madarász József. — Töreki, a malomtulajdonos, öreg hársfája alatt ül a padon, számadásokat végez. Előtte, kerek malomkő-asztalon hevernek nyitott üzleti könyvei. Körötte a virágzó hárs •édesen erjengő illatában úszik a lég . . . Végigfutja a tételeket... Az eredmény nem tetszik néki — megismétli a műveletet — majd többször újrakezdi az egészet, még sem bir jóra vergődni vele. — Nem stimmel sehogysem — zördült fel elégedetlenkedve. — Nem jól szedték a vámot talán ? — Ősz fejét sokáig csavargatta sovány nyakán . . . Valami eszébe ötlött. Tenyerével gyengén homlokára ütött, azután rögtön félben hagyta a számolást. Lent a malomban ezalatt szorgalmasan forogtak tengelyükön a szürke, lisztporos kerekek... Az aprók fürgébben; a nagyobbak lomhán, áttételük szerint célirányosan .. A hámzó erős mozgásával elnyomja a többi gépek zaját s mintegy visszhangozza a molnárgazda előbbi gondolatát: megcsalnak, öreg megcsalnak .. . tán a fiad, vagy más, de megcsalnak . . . Az ősz ember nem hallgat rá, gondolatai másutt járnak. Ugy látszik, nem is törődik már a hiánnyal. Igaz, hogy az nem is oly nagy, hogy őtet koldusbotra tudná juttatni. Lehet, hogy az a csekélység valahol nagy szükséget enyhített. Ennek dacára sem engedett a búgó masina s még az előbbihez hozzátette: a fő az, hogy valami mégis történik a hátad mögött. A molnár fia megállította az árulkodó koptatót és csakhamar a fürészmalom gerendái közül tűnik elő, amint fölbuvik a poros veremből, ahová történetesen a gép működése közben a fürészfográgta fapor hull. A munka itt is megindul. A Bitva vize ezek szerint kétféle malmot is hajt. Fortuna asszony szerencseszarujából két éren is folyik a csengő jövödelem a régimódi tulipánosláda rejtett fiókjába. Volt is mindenben bőség a porta körül. Szóval, ha elegendő a viz — sok folyó szeszélyesen számtalanszor elapad — akkor nemcsak az őrlési vám, hanem a szerteheverő fatönkök is kincset jelentettek számukra. A hajtóerő pedig nem hiányzott sohasem. A folyót, ami nagyon messze eredt, sok ér és patakocska bőven táplálta vizével. Ezek közül az utolsó majdnem a malomfejnél ömlött a folyó medrébe. A lankás vidéken megnőtt a zaj, amikor a fürészt mozgató kerékre rákaptak a szíjjak. A fogak beleharaptak a siklón fekvő hatalmas, vastag fatörzsbe. Minden fogás után — mint valami mesebeli szörnyeteg — közelebb-közelebb huzza áldozatát s mintha gyönyörködnék benne, amint szeletekre hullik agyara alatt . . . A fényes napkorong búvóhelye felé kering s utolszor biborszinre festi a tájat, ahol az elégedetlen embert utánzó malom