Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-08-15 / 33. szám

1915 augusztus 29. pápa és vidéke. 3. egész országból, annak minden törvényhatóságától 18.-án a király elé, hogy a nemzet gratulációját átadja neki. Hatalmas terv. Pompás módozat. Amily rendkívüli az idők folyása. Amily soha nem tapasztalt a nemzet királyához való ragaszkodása; amily közvetlen és bizodalmas most az érintkezés a kettő között: olyan legyen az ünneplés alakja is. A felséges Ur és az egész uralkodó család ebben a háborúban meggyőződhetett s tudjuk, hogy valósággal meg is győződött arról, hogy a magyarság nem csupán hazánkban nemzetfenntartó tényező, hanem az egész magyar és osztrák birodalomban az az elem, melyen az uralkodó hatalma a legbiztosabban nyugoszik; az a pillér, amelyre a legnehezebb körülmények között is támaszkodhatik. Annyi kiontott piros meleg vér; annyi kinban, szenvedésben s hallatlan erőkifejtésben meghozott áldozat; a nagy szabadságharcokban megedzett annyi vitézség tesz erről bizonyságot! Csoda-e, ha az a jóságos uralkodó is meggyőződött erről?! Csoda-e, ha ennek kifejezést is adott! S csoda-e, ha ennek a kölcsönös megértésnek és becsülésnek az lett az eredménye, hogy a nemzet királyát mégjobban megszerette. Hozzá való hűségében megerősödött s ennek nagyszerű módon óhajt kifejezést adni! Most, amikor erre alkalom kínálkozik a felség születésnapján. Veszprém vármegye küldöttei minket is képviselnek majd a király előtt. gény, szép hazára, vele volt és megoltalmazta Istennek a jobbja. A Szentlélek szárnyán hozzánk szállt a béke. Vérrel itatott földből babérerdő nőtt ki. Mert a nemzet lelkében erős volt a szeretet, amely hazájához fűzte, erős volt a hit, amely Isten oltalmára érdemessé telte. És időtlen-időkig hirdetné a templom homlokzatán Szent István mondása »Ha Isten velünk, ki ellenünk«, a nemzetnek évezredes erejét és hitét. Azt, amely a nemzetnek nagyságát jelenti és győzelmét igéri. * * * Száll a szó, . . . száll a gondolat, a nemzeti fogadalmi templomnak nagy és szent eszméje, e nagy és szent időkben, minden magyar ember lelkébe. Ne űzzék el az eszme galambszárnyát. És a szó ébressze fel az egész nemzetnek visszhangját.*) *) A Nemzeti Fogadalmi Templom eszméjének megvalósítására előkészítő-bizottság alakult a bíboros hercegprímás védnöksége és özv. gróf Károlyi Gyuláné, özv. gróf Serényi Istvánné és gróf Batthyány Tivadarné elnöklete alatt. A bizottság társadalmi életünk számos előkelőségének nevével ellátott felhívást bocsát. Itt ki. Érdeklődők jelentkezéseit e elmen kérjük: »Nemzeti Fogadalmi Templom előkészítőbizottsága, Budapest, IV., Ferenciek-tere 7., Kath Népszövetség helyiségei« vagy pedig a Magyar Kultúra szerkesztőségénél (Budapest, VIII., Horánszkyutca 20.). A fenti címre intézendők a hozzájárulások vagy fogadalmi nyilatkozatok is. Mondják el Őfelségének, a királynak, hogy személye szent előttünk. Hogy bizunk benne, szeretjük, ragaszkodunk hozzá, mert tudjuk, hogy javunkat akarja s a nyugodt nemzeti élet napjait nekünk tőle telhetőleg minél előbb visszaadja. Kiáltsák ott a komoly és hivatalos alkalomkor a mi nevünkbén is: éljen a király! Mátrai Guidó. Szent István. Magyarország széles határain mindenütt jólétre találunk. Mezőinken kövér nyájak legelnek; földjeinken időnként mindenféle zöld vetemény virul, vagy az érett gabona arany kalászai hullámzanak; hegyeink szőllővesszeje a legjobb bort bőven adja; az ipar összeölelkezett a természettel s az emberiség javára egymást kölcsönösen dajkálják. Ezt a mi szép hazánkat » most akarják kiirtani De az Isten, a jó Isten nem engedi«. Magyarország egy évi háború után is fennáll sziklaszilárdan. Ezt nemcsak halljuk, hanem érezzük is, mert esszük kenyerét, rajta pihentetjük fáradt erőnket, tiszteljük felkent királyát, élvezzük törvényeink oltalmát. — Szivünk megdobban, ha hazánkat emlegetik. Úgy szeretnők, ha boldogság ölelné karjaiba, a szerencse mosolyogna hegyeire-völgyeire, az áldott béke szállna községeire, s benne az emberek nyugodt elmével, csendes szívvel viselhetnék életük sorát. Volt Magyarországnak egy nagy embere, ki hazájának szerelmében megőrült; egyik lelkesült órájában hazájának jövőt jósolt: nagyszerűt, életerőset, virágzót. Prófétai lélek beszélt belőle és a valóság kezd megfelelni a biztatásnak. Belül életerősnek, — kivűl hatalmasnak bizonyultunk. Szent István király emléke újul fel hálás lelkünkben, mikor örömmel látjuk, hogy ezen komoly nehéz napokban kezd mindig nagyobb becsülésben részesülni azon alap, melyre nemzetének boldog jövőjét lerakta első szent királyunk. Leszállította harckedvelő népét a ló hátáról, odaállította a vérrel szerzett föld mellé, hogy kiküzdje abból kenyerét, behozott mesterek által meghonosította az ipart, hogy szükségleteinket ne a szomszédok fedezzék, megtanította népét, hogy az országok boldogsága nem a fegyverek hegyén terem meg, hanem népének erkölcsében, törvényeinek célszerűségében, s végre — ami legfőbb, Isten kezében van. Pogány őseink lelkében lakó nemes érzelmek köszörűletlen gyémántját csiszolni kellett, hogy a magyar természete beleilleszkedjék a békés népek keretébe. Édes magyarjait odasegítette a keresztény hit keresztkútjához, odavezette Jézus Krisztus keresztjéhez; felgyújtotta az elmékben a hit világát, a szivekben elöntötte Isten szent kegyelmét. Az ő vezetésével berendezkedett Magyarország, de oly erős alapon, hogy minden vihart kiállt. — Az egyház kezet fogott a világi hatalommal és e két tényező működése alatt Magyarország kánaán földje lett: kalács volt kenyere, boldog volt népe, irigyeltté vált hírneve. Igyekezett magyar népe szivében az isteni hitet megszilárdítani, az volt minden óhajtása, hogy a boldogságot, melyet a hit neki szerzett, minden magyarnak örökségül hagyhassa. — Önnönmagán mutatta meg, hogyan kell egy kereszténynek élni. Ő volt az erkölcsi példaképe, s példájának óriási hatása okozta, hogy a magyar a keresztény vallást gyakorlatba vette, s a gyakorlat által megszerette. Szent István életének irányítója, tetteinek főrugója az erős, tevékeny, keresztény katholikus hit. Ezen hit, melyet első apostoli királyunk annyi áldozattal és fáradsággal a magyar földön meghonosított, kezdett maholnap már-már kiveszni, de az Isten, — a jó Isten nem engedte. Ezen borzalmas, nehéz időkben a magyar az ő Istenéhez fordúlt, előkerült az ódonságok rongyos ládájából a régi magyarok meggyőződéses hite, — s átragyog immár a szent István idejebeli fényes multunk a jelenbe. Napirenden volt eddig a sopánkodás, hogy régi dicsőségünk éji homályban késik, — fekete kenyérből sem jut elég, — a boldogság meg most már csak mesebeszéd. Nem úgy van! Nem veszünk! Nem pusztulunk! Mint oldott kéve — nem hull szét nemzetünk. Erkölcsi erő tartotta fenn nemzetünket eddig, az tartja fenn ezután is. Szent István napján vigye minden magyar imádságát a haza oltárára, hogy a jó Isten hozzon szebb jövőt hazánkra, áldja meg felkent királyunkat, adja vezéreinknek a Szentlélek Úr Isten hét ajándékát, adja minden magyarnak a győzelmes nagy harcok után a béke mindent növelő és gyógyító áldását. Maár János. = Városi segély az óvónak. Keniberg Mária magánóvodájának a segélyezésére a v. tanács 600 K készpénzt, 20 mm szenet és 1 öl fát szándékozik fordítani és megbízta a fó'számvevó't, hogy az 1916. évi költségvetésbe e tételeket állítsa be.