Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-07-25 / 30. szám

X. évfolyam. Pápa, 1915 július ix. 28 . szám. Szépirodalmi, közg-azdasági és társadalmi hetilap. A papai Katholikus Kör es a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. K. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. felelős szerkesztő: Szentgryörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Üdv az új grófnak! Esterházy Jenő, Fraknói Gróf, Galánthai Báró, Pápa és Ugod örökös Ura, üdvözlünk! Üdvözlünk nemcsak a köteles tisztelettel, hanem szívünk egész melegével! Birtokosa vagy a fényes névnek, örököse a dicső mult minden ragyogó emlékének! Üdv Neked! ifji Gróf Esterházy Jenő. Lapunk f. é. július 11.-i számában Az új hitbizományos üdvözlése címmel megírtuk, hogy Kriszt Jenő esperes a pápai r. k. hitközség nevében üdvözölte gróf Esterházy Jenőt, a pápai plébánia új kegyurát. A gróf, mint az Bécsben, július 15.-én kelt és az espereshez intézett leveléből kitűnik, szívesen fogadta az üdvözlést és megköszönte azt. TÁRCA. A rókamája. Falusi történet. — Irta: Madarász József. — — Borcsa! A legény az élősövény-kerítés mellett állt. — Borcsa! A második halk szólításra a gyümölcsösben szorgoskodó leány megrezzent s hátrafordult: — Ki az ? Mit akar ? — Kérdezte erős hangon. — Én vagyok lelkem, a szomszéd Mátyás .. . Borcsa lehajtotta fejét s bánatos hangon beszélt. — Menj Matyi dolgod után. Menj, mert apám észre találja venni, hogy veled beszélek, ismét jaj nekem . . . — Elmegyek. Jó. De újítsd meg fogadalmadat, amit szerelmünk hajnalán oly sokBár alkalmunk volt a levelet, már csak a ránk vonatkozó rész miatt is, betekinteni, addig, míg azt az esperes a r. k. hitközségi elöljárósággal, az iskolaszékkel, mint a pápai r. k. hitközség képviseletével nem közölheti, szószerint a nyilvánosság elé vinni nem akarjuk, de kijelentjük, hogy a tartalma méltán töltheti el örömmel a pápai r. k. hitközség, de általában Pápa város polgárságának minden egyes tagját. A nemes gróf nemcsak szívesen fogadta az üdvözlést, hanem, miután nagy kegyelettel, mely nekünk is, kik oly igazi, őszinte ragaszkodással csüngtünk rajta, oly jól esik, megemlékezett a mi nagy hősünkről, Pál grófról, kijelentette, hogy Pápa városát, ifjúsága napjai helyét mindig szives emlékében tartotta és a hitbizomány örököseként a várossal szemben és a közjó érdekében mindent el fog követni, amit Pápának csak javára tehet. Üdvözli a hitközséget. Örül annak, hogy a pápai r. k. hitközséget fejlődni, gyarapodni látja. szor suttogott lázas ajkad. Szeretlek és nem feledlek el, a sírba is követlek . . . — Hagyd el, ne ébressz fájdalmat szívemben . . . Nem rajtam múlik Ígéretem, Én az vagyok, aki voltam. Szüleim azt mondják, nagyon rátarti vagy, s csak csalogatsz engem — a falu beszéli — mást akarsz feleségül ... Én tudom, hogy nem úgy van. — Kevély nem vagyok. Nincs okom rá, hogy az legyek. A falu nyelve rágalmaz s erre adta apád Ítéletét . . . Hozzád jöttem, szerezz nyugalmat hánykódó szívemnek . . . Mond, ha meggyőzöm apádat a dolgok ellenkezőjéről, feleségem leszel-e? — Tégy úgy! Mióta megkereszteltek, Borcsa a nevem s halálig azt viselem. Bízhatsz ... De most már menj közelemből, mert lépteket hallok az udvarfelől közeledni. A leány folytatta elhagyott munkáját a szilvafa alatt. A sövény túloldalán susogó, hamar muló zörgés támadt, amint a sűrű galyat elhajlítja útjából a legény, azután egy-két Igen kedvesek levelének ama sorai, melyekben rólunk, a Pápa és Vidékéről emlékezik meg. Ennek létezéséről eddig nem tudván, kellemesen lepte meg a lapnak 10 éves múltja, nívós volta, katholikus iránya és azonnal előfizetői sorába lépett. Mindezeket és még egyebeket is a legválasztékosabb irállyal és a legudvariasabb kedvességgel írta meg, úgy, hogy az olvasót rögtön áthatja az az érzés, hogy az új grófban ismét egy nemesen gondolkodó, jószívű, áldott lelkű, erős katholikus érzelmű, igaz magyar hazafit nyertünk, kinek most még a jövő titkát képező tetteitől máris a legjobbakat remélhetjük. Nagy fájdalmunkra, mely Pál gróf bár hősi, mégis oly korai halálával osztályrészünk lett, enyhítő balzsamként hatnak a gróf nyájas sorai. Örömünkben pedig, mely ugyan még nem lehet teljes, mert hiszen még élénk emlékünkben van a nagygannai sírbolt, mely csak nemrég nyílt meg, hogy azután egy nekünk oly drága kinreccsenés, olyan, mint amikor valaki száraz rőzsére lép és csend üt tanyát. Valahol a Bakonyban — ahol a napfény elé ernyőként borúi a lombos erdő — egy mély vágású völgyben fekszik a falu. Istenfélő nép lakik benne. De a babonának egy bizonyos faja meghúzódott körükben is, mint nagyon sok helyen. Érthető, hogy nagy találgatásokra adott így okot az az esemény, ami Sárándi gazda udvarán játszódott le annak idején. Nem birtak nyitjára jönni a dolognak. Hertelendi Albert, a szomszédban lakik. Ennek fia Mátyás, jóval túllépte a huszonhat évet. Fiatal éveit a falutól távol töltötte, a modern gazdálkodás titkainak tanulásában. Szóval a legelső gazda fia, nemrég került haza, amikor ismeretséget kötött egy másik tehetősebb gazda egyetlen leányával, Borosával, akit nem engedtek feleségül hozzá. A szerelmeseknek nagyon fájt ez a sikertelenség, de nem hagytak fel a reménynyel, hogy majd sikerül az apa kemény szí-