Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-07-04 / 27. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE 1915 augusztus 2. Gróf Esterházy Pál, fraknói iffróf, galántliai báró, Pápa-Egodról nevezett hitbizoíiiánr örökös ura, cs. és kir. kamarás, torcndiliázi tag, Pápa város képviselőtestületének virllis tagja, a Pápai Casino elnöke, a pápai r. k. hitközség; világ;! elnöke, a pápai belvárosi és felsővárosi kath. körök díszclnöke, es. és kir. t. huszárkapitány, a Signum laudls és a vaskereszt birtokosa stb. 1883-X915. A mi nagy gyászunk Lapunk vezérhelyén már szóltunk ugyan a mi nagy gyászunkról, mely Esterházy Pál gróf hősi halálával bennünket ért, de itt újra visszatérünk rá, hogy a részletekről is tájékoztassuk olvasóinkat. Ámbár a katasztrófa már junius 26.-án történt, az első hír erről csak 28.-án, hétfőn délben érkezett Pápára. Az cisö hír. Az első hírt Kriszl esperes kapta, utána az uradalmi igazgatóság. Mindkét híradás Bpestről jött, hiteles forrásból. Mégis alig akartuk hinni. A bizonytalanság. Ebben a bizonytalanságban eltelt egy-két óra, míg végre az uradalmi igazgatóság kérdésére újabb, határozott híradás érkezett, amire az uradalmi felügyelő rögtön Budapestre utazott. A gyászlobogók. Miután a gróf haláláról érkezett első hír épp aznap jutott el Pápára, melyen a szerajevói merénylet évfordulója címén a város legtöbb középületén fekete zászlók voltak kitűzve, az uradalmi házakon egymásután megjelenő gyászlobogók nem keltettek volna nagyobb feltűnést, ellenben mikor Kriszt Jenő esperesplébános intézkedésére a nagy halott nagy őse által épített monumentális nagytemplom két tornyára is kitűzzék a hosszan lengő gyászjelvényeket s a két torony közti (Szt. István vértanú) szoborról is hatalmas fekete drapéria födte el a széles fal egy részét, a piacon megfordulók figyelme csakhamar felkeltődött s alig egy-két órán belül már a város minden utcájá'ban tudták a nagy gyász okát. A templomban. Még hétfőn este a 6 órai litánián, melyen véletlenül még a szokottnál is számosabban voltak jelen a hivők, Kriszt Jenő esperesplébános, aki az ájtatosságot tartotta, rövid, de a szívekbe markoló szavakkal közölte a gyászhírt híveivel. A hatalmas termetű, erős idegszervezetű esperes hangja megcsuklott, mikor az elhunyt kegyúr áldott jó szívét említette, mely megszűnt dobogni. Meghatottság vett rajta erőt, midőn látta, hogy a hivők, a gyenge nők éppúgy, mint az erős férfiak egymásután emelik orcájukhoz kendőjüket, hogy a fájdalom és részvét első, őszinte könnyeit kitöröljék szemükből. Ez ájtatosságon imádkoztak is a hős lelkiüdvéért — közösen Jézus Szentséges Szívének oltáránál kitett legméltóságosabb Oltáriszentség előtt. Ájtatosság után megkondult a nagyharang. Először egymagában 3 hoészú pulzusban hirdette a nagy gyászt, majd pedig a többi haranggal együtt egy jó negyedórán át kongott végig a városon s alig volt ház s alig volt család, melyben ekkor másról beszéltek volna, mint a fiatal, népszerű főúr korai, tragikus haláláról. Kriszt Jenő esperesplébános másnap, Péter-Pál ünnepén, a szószékről, prédikációjába fonva Pál gróf hősi halálát, újra kihirdette a kegyúr elvesztét s híveinek buzgó imáiba ajánlotta a főúr áldott lelkét. Aznap délelőtt 'Ál2 órakor ismét megkondultak a város összes harangjai. A lapok. Időközben a fővárosi lapok is megemlékeztek gróf Esterházy Pál hősi haláláról. Először röviden, fenntartással és azzal közölték a gyászhírt, hogy hivatalosan még nincsen megerősítve, majd bátrabban, részletesebben. Szépen emlékezett meg a nemes gróf vitézségéről kedden este Pápára érkezett Az Est, melynek egy-kettőre elkeltek összes példányai. Az Uj Lap, az Alkotmány s a többi napilapok napról-napra írtak a szomorú esetről. Egyet örökítsünk meg mi is. Az Alkotmány szerdai száma: ( Gróf Esterházy Pál halála.) Gróf Esterházy Pál cs. és kir. kamarás, a magyar arisztokrácia egyik általánosan ismert és népszerű tagja — mint tegnapi számunkban már röviden jelentettük — a galíciai harctéren elesett. Báró Podmaniczky Béla 7. huszárezredben főhadnagy tudatta gróf Andrássy Gyulával a szomorú hirt, hogy gróf Esterházy Pál junius hó 26-án Dziewietniki község mellett roham közben hősi halált hait. A gróf a főváros főúri társaságában sürün szerepelt és kedvelt egyéniség volt. Esterházy Pál az ország egyik legnagyobb mágnás-uradalmának, a pápai Esterházy-majorátusnak volt az örököse. Érzésben és gondolkodásban testestüllelkestül lelkes magyar volt és a háborúban, mint a 7-ik huszárezred főhadnagya, kezdettől fogva résztvett és vitézségével, bátor és bravúros vállalkozásaival nem egyszer kitüntette magát s már régebben megkapta ugy a Signum laudist, mint a vaskeresztet. Tiszttársai, valamint katonái őszintán szerették' a hős arisztokratát, akinek halála két főúri családot borit gyászba: az Esterházy- és az Andrássy családokat. Gróf Esterházy Pálnak ugyanis Andrássy Ilona grófnő, néhai gróf Andrássy Tivadar leánya volt a felesége s igy veje volt gróf Andrássy Gyulának, a felesége mostoha- atyjának. A hősi halált halt arisztokrata elhunyta őszinte részvétet keit mindenütt a fővárosban, ahol a vitéz grófot általánosan ismerték és szerették. A részvét. Midőn így már bizonyossá vált a szomorú hír, megindult az őszinte részvét külső megnyilvánulásának az áradata. A különböző körök, egyesületek, a város, egyesek egész halmazát a részvéttáviratoknak és részvétfeliratoknak intézték a gyászbaborult főúri családhoz. Sok volna mindezeket itt leközölni. Egyet, melyet a r. k. hitközségi elnök intézett Andrássy Gyula grófhoz, leközlünk: Nagyméltóságú Gróf llr! .Meghalt Grólkegyúrunk sírja felett a győzelmi zászló leng és bár halhatatlanná tette magát és az utókor tisztelni fogja a hős emlékezetét, de a pápai öregtemplom nagy harangja naponkint fél óráig mélabúsan gyászos hangjával azt búgja, hogy árvák lettünk, különösen mi, pápai katholikusok, midőn a kötelesség mezején választott hősi halál két igen előkelő, fényes Főúri családnak címerét tette homályossá, vonta be fátyollal: áldott jószivü angyali grófnénk imádkozott, remegett hitvese jóvoltáért, de boldogult grófkegyúrunk az Esterházy grófokat jellemző hithűséggel, vérével pecsételte meg katholicitását, mert ez a háború a keresztény hit diadaláért is folyik. Meg nem tántorodott Ö a háborúnak kimondhatatlan szenvedései, az idegeket megbénító ágyúdörgés, a süketítő robbanások, a fegyverek ijesztő villanása a sebesült és eltorzult holttestek között, hanem csodás elszántsággal ment előre, míg szivének utolsó csepp nemes vérét ki nem ontotta a szomjas harcmezőre. Siratjuk mi őt pápai katholikusok; siratja, gyászolja mindenki, aki örülni, lelkesedni tud a hősiességért és hevülni a magyarságért és az Esterházy, Andrássy főúri, grófi családok gyásza egybekulcsolódik, mint két imádkozó kéz, de azért vigasztalódjék Kegyelmes Uram, mert Esterházy Pál gróf tényleg él, ő nem szakadt el tőlünk, mert ha esténként elnézem a csillagok milliárdjait, a mosolygó mennybolt fölött ezerszer ragyogóbb pompában terül el az élő csillagok mennyországa, a sz. vértanuk tábora, az isteni Báránynak trónja körül, köztük a mi megdicsőült hősünk is. Ez vigasztal bennünket is, hogy ütni fog a viszontlátás órája,