Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-07-04 / 27. szám

1915 július 1!. PÁPA ÉS VIDÉKE. 3. mikor sugárzó arccal és ujjongó üdvözléssel egymás keblére borulhatunk a mennyország boldog otthonában. Fogadja Excellenciád legőszintébb részvétünket és a magas Andrássy grófi család, de mi pápai katholiküsok, meg vagyunk győződve, hogy cserfalomb, virágszirom, hadi kitüntetések, Signum laudis és vaskereszt mind elhomályosulnak gróf Esterházy Pál magyar vértanú hősi díszruhája mellett, amelyet angyalkezek napfényből fontak már neki az égben. Szemeivel keresi az Andrássyakat, bennünket, pápaiakat is, felénk jön, megérinti fájó szivünket: »Vigasztalódjatok, én boldog vagyok! Viszontlátásra!« Magunkat Kegyelmes Uram további megbecsülhetetlen magas kegyeibe ajánlva, vagyok hitközségem nevében a Nagyméltóságú Gróf Urnák legalázatosabb szolgája Kriszt Jenő esperes-plébános, iskolasz. egyh. elnök. Az urad. igazgatóság első intézkedései. Wüest Ferenc, az uravesztett hitbizományi uradalom Pápán első tisztviselője, ki hétfőn az esti gyorsvonattal Budapestre utazott, onnét szerdán távirati uton felkérte Kalmár Károly, pápai urad. számtartót a következő intézkedések megtételére: Pénteken és szombaton (tegnap és tegnapelőtt) az összes kegyúri templomokban tíztől tizenegyig harangozzanak, szombaton 9 órakor pedig mindenütt ünnepélyes gyászmise szolgáltattassék. A teljes uradalmi tiszti- és erdészikar a pápai templomban tartandó misén vegyen részt, a többi alkalmazott a lakhelyén. A gróf utolsó levele. A grófnak utolsó levele jun. 26.-án (halála napján) érkezett Pápára. Ebben Wüest Ferenc felügyelőt megkérte, hogy utasítsa Üst Lajos pápateszéri lovászt, miszerint Guszti nevű lovával azonnal menjen Budapestre, hol a lovat adja át Fanta kapitánynak, ő maga pedig álljon be katonának. A gróf t. i. kedvelt lovászát maga mellé akarta venni tisztiszolgának. Üst még aznap teljesítette a parancsot, közben azonban bekövetkezett a gróf hősi halála. Feladták a tetemet a vasútra. Gróf Esterházy Móric, csákvári földesúr, az elhunytnak unokatestvére Galíciából, ezzel a közelebbi meghatározással »ausser dem Schlachtfelde« vagyis a harctéren kivül csütörtökön este ezt táviratozta Pápára: Gróf Esterházy Pál teteme jun. 30.-án este feladatott, kísérője Fehér József. Vagon száma 10.101, vonatszám 523. A gróf életrajzi adatai. Olvasóközönségünk, bár a hősi halált halt gróf életét ismeri, szívesen fogja venni, ha itt újra leközöljük, hogy gróf Esterházy Pál 1883 július 28.-án született Pápán, atyja gróf Esterházy Móric, anyja Stockau Paula grófnő. Ä Pápa-ugodi hitbizományt 1907-ben vette át. Andrássy Ilona grófnővel házasságra lépett Budapesten 1909 január 25.-én. Meghalt 1915 junius 26.-án. A változott sorrend. Pénteken este ismét újabb intézkedés történt, mely a sorrendben változtatást idézett elő. Wüest felügyelő táviratozott, hogy a szombati Requiem hétfőre halasztassék, a holttest szombaton reggel Pápára érkezik s a nagytemplomban hétfő délutánig fel lesz ravatalozva. A tetem megérkezése. Szombaton a hajnali vonattal megérkezett a drága halott hült teteme. A rendes személyvonat utolsó kocsijában, melyet lekapcsoltak Pápán, dr. Csehszombathy László v. főorvos és Szokoly Ignác v. rendőrkapitány elvégezték a hivatalos teendőket, az agnoszkálást, mire Kriszt Jenő esperes káplánjai segédletével csendben beszentelte a halottat s egyszerű, de megható menetben, melyhez a mindinkább növekvő néptömeg mély csendben csatlakozott, az összes katholikus templomok harangjainak a zúgása mellett a nagytemplom gyászlepellel bevont szentélyébe kisérte, hol díszes ravatalra helyezték. A megállapított sorrend. Hétfőn délelőtt 9 órakor ünnepélyes Requiem (az összes kegyúri templomokban), délután 2 órakor beszentelés és a holttetemnek Nagygannára való szállítása. Kedden délelőtt 10 órakor Nagygannán újra beszentelés, mise és temetés, illetve a sírboltban való elhelyezés. Egyéb intézkedések. Vasárnap a pápai plébániatemplomban tartandó összes misék és litániák a mellékoltárnál tartatnak meg. Minden egyéb részletről majd jövő számunkban referálunk, itt csak annyit még, hogy a hitbizomány gróf Esterházy Jenőre száll. Tengerre magyar! Mialatt harci zászlóink diadalmasan lobognak Gácsország véráztatta földjén, az Adria mellett rémülettől elsápadva lapul meg a hitszegő olasz s angol és franciával egyesült hajóhada nem mer akciót kezdeni azon a vizén, melyet pedig mindenkor olasz tengernek szeretett nevezni. Az Adria kék hullámai alatt osztrák-magyar tengeralattjárók siklanak s állandó rettegésben tartják a hitszegő olasz sokszor megalázott flottáját. Május 4.-én, a hármasszövetség fölmondásakor nem sejtette még Olaszország, hogy az egy nappal előbb történt gorlicei áttörés másfél hónap alatt Lemberg visszafoglalásához vezet s a tengeren most is Tegetthoff szelleme uralkodik. — Minél több tengeralattjárót az Adriára! — hangzik föl a jelszó s bizonyára nincs senki, aki meg ne értené e jelszó fontosságát. Hisz Olaszországról van szó, arról az országról, amely ma leginkább indulatba hozza minden magyar ember szívét. Az ausztriai mozgalomhoz hasonlóan Magyarországon is megindult a gyűjtés, hogy egy tisztára magyar tengeralattjáró építtessék a hazafias közönség áldozatkészségéből. A mozgalmat nálunk gróf Batthyányi Vilmos nyitrai püspök indította meg a napokban s rögtön ezer koronát ajánlott föl az ideálisan szép terv megvalósítására. Követte példáját Zichy Aladár gróf, a néppárt elnöke, ki szintén ezer koronával járult a gyűjtéshez. A magyar tengeralattjáró alapját az Alkotmány (Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28. sz.) kezeli s úgy ő, mint a többi fővárosi lap szerkesztősége készséggel vállalkozott a gyűjtés adminisztrálására. Ezekben a magasztos, dicsőséggel teljes napokban mi is az olvasóközönséghez fordulunk. Tegye magáévá a magyar tengeralattjáró eszméjét s adományaival járuljon hozzá, hogy a szép terv mielőbb megvalósulhasson. Az Adriához nekünk, magyaroknak is van némi közünk. A szeszélyes, kékhaju tenger valamikor magyar leventének volt eljegyezve s birodalmunk ékköve, Fiume, most is ott áll őrt a partokon. A hitszegő olasz ellen ereszszünk a hullámok alá egy magyar tengeralattjárót. Most alkalom van rá, hogy megvalósítsuk a jelszót: Tengerre magyar! Az „Isten áldd meg a magyart" és a „Hol szent Péter sírba téve". Amelynek talaján nőttünk s amelynek röge éltet; amelynek szabadsága volt ami oltalmunk s nagysága ami dicsőségünk; amelynek múltja a mi multunk s jövendője a mi boldogságunk, — az a mi hazánk. Imádságunk érte fohászkodik. Munkánk érte feszül meg. Aggodalmaink az ő sorsán töprengenek. Örömünk az ő diadalától nő. Áldozatunk érte szent kötelességteljesítés. S azért zenghet a harcok idején, egy szebb jövőnk hajnalán, avagy egy dicsőséges múltnak alkonyán a dal: »Isten áldd meg a magyart! . . .« Se dal az Ur oltára előtt imádsággá válik. S az imádság az Ő Szívén himnusszá magasztosul. Mert Ő szentelte meg azt az érzést, mely hívő lélekkel szeretteti meg velünk azt a földet, amelyet Ő adott nekünk. S az a föld, amelynek minden talpalatját vértanúk vére termékenyítette; amelynek emlékei az Egyház nagyságáról beszélnek; melynek szívedobbanása hajtja a mi szíveinkbe is a vért — Krisztus szent vérét; amelynek irányító és tanító szava nevelt