Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-06-13 / 24. szám

194. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1915 július 11. modern nőnevelés szabályait nem az abstrakt elveken nyugovó neveléstan, hanem a kon­krét gyakorlati alapokra helyezett minden­napi élet szabja meg. Mély tisztelet és hódolat, hála és el­ismerés illeti meg mindnyájunk részéről, irgalmas nővéreink mindenikét külön-külön és valamennyit együttesen azért a körül­tekintő bölcs előrelátásért, amellyel előirt szigorú szabályzataik épségben megőrzését, dogmáiknak a legfegyelmezettebb módon való betartását a gyakorlati élet hitelveivel oly szépen, oly mindeneket kielégítően és meg­nyugtatóan egyeztetik össze. A hétfői záróünnepély is ezen köz­érzések jegyében játszódott le. Hallottunk ügyes zongorajátékot 2, 4, majd 6 kézre, citerát is zongorakísérettel, pompás szóló­éneket, szavalatot. Gyönyörű volt »A magyar nóta« c. melodráma, mely nagy hatást keltett, de fénypontját képezte az ünnepélynek a dal­játék, melynek szövegét és zenéjét Szent­györgyi Sándor egyházi karnagy irta. A szö­veg szellemes, a zene kellemes, mind a kettő rávall Szentgyörgyire. Címe : »A vizsga«. Szövegét ismerik olvasóink lapunkból, akik zenéjét nem ismerik, iparkodjanak megismer­kedni vele, megérdemli. No meg, akik elő­adását nem látták, azok alaposan bánhatják, mert ilyen bájos, elejétől végig énekes és mégis minden izében kerekded és összevágó előadásban nem mindig gyönyörködhetünk. Az énekes dialógok gördülékenyek, és ked­vesen simán lefolyók, az összénekes részek egységesek és harinónikusak voltak. Szent­györgyi barátomnak gratulálok szellemi ter­mékéhez, de kétszeresen gratulálok előadó ensemblejához. Ha mindazokat külön akar­nók megdicsérni, akik kitűntek, — katalógust kellene olvasnom, mert mindenik szereplő jelesen megállta helyét, pompásan énekelte a maga részét és elragadóan játszotta sze­repét. A jól megérdemelt elismerés és dicsé­ret mellett sajnos kifogásolni valót is talál­tam, még pedig, már csak megmondom úgy amint érzem, — bennünk, közönségben. Mert hellyel-közzel egy-egy zeneszám alatt olyan csevegést, társalgást vittünk véghez, ki fél-, ki egész hangosan, fesztelenül, mintha magunk lettünk volna és előttünk nem egy kedves, idegesen a taktusra ügyelni kénytelen gyer­mek kívánta volna megmutatni tudását. Az ilyesmi még gyakorlott zenészt is ki tud hozni a sodrából — no meg — köztünk mondva — a vendégjoggal való egy kis visszaélést is jelent. —y -a. A beteg katonák Űrnapján. A nap tőle megszokott gyengédséggel ébresztgeti hajnali álmukból a hűs kristály­harmat gyöngyeiben fürdő virágokat, az Úr kormányozta természet ártatlan neveltjeit. Ezek a hamarosan szomjassá változó sugarak elől ijedten szívják magukba a reájuk tapadó üde életvizet . . . A kórház ablakait feltárja valaki s kö­szöntve rohan be a friss levegő szárnyán a kert bódító rózsaillata . . . — Ma »Ürnap« van. Be szép minden, mintha a végtelen Uralkodó minden parányi kis teremtménye, alkotása hódolatát sietne bemutatni ezen az ünnepen — hallatszik egy korán ébredő áhítatos hangja a szobából. — Templomba megyünk — felel rá egy másik fáradtan, mintha a legnagyobb harci viadalból került volna nemrég nyugvó helyére. Egy-kettő és talpon terem, aki csak lábait birja használni és szép rendben indul­nak. Az otthonmaradók bicegő szomorú cso­portja a kapuig kiséri őket, azután még so­káig néznek utána a menetnek s visszafor­dulnak a fájdalomcsillapító légkörbe . . . A hatalmas ércharangok zúgva temetik a köznapi gondolatokat hanghullámsirba és ünneplőbe öltöztetik az emberi agyat, helyet csinálva a Mindenhatót dicsérő akaratnak: — Szent vagy, szent, szent... — hangzik ezrek ajkáról a processió éneke . . . Szól a harsona, egy kevés időre elnémulnak az aj­kak — a gyógyuló katonák imádkozva tér­delnek hosszú sorban — s mintha disztüz roppanna minden világtáj felöl — messze a határon ... Amint elmentek hazulról, úgy indulnak vissza a népes, lármás utcákon haladva las­san . .. — Przemysl újra a miénk — süvít vé­gig az öröm kiáltása és a szenvedő hősök arcán a ború derűre válik . .. ... A váratlan kellemes hírt a rózsa­lombos kórházi kertben meglepetten szájról­szájra adják s az elégtételt kapott harcos önérzetes visszhangja viszi a szobákba az ennek nyomán származó vidámságot a haló­dók viaszsárga arcára . . . A máskor nyomasztó aggódásnak ma helyét sem lehet lelni. Ég az öröm tüze mindenütt a szemekben. Nemrég, ha valahol felcsendülő zene szakadozott akkordjait hozta a szellő a me­rengő vitézek közé, a szomorú hangulat még mélyebb barázdákat húzott tenyereikbe haj­tott orcáikra. Amit nem szerettek, ma nehe­zen várják, óhajtják hallani . . . A rövid ideig viruló növényszépségek nehéz vággyal várják a naplementét, amikor szirmaikat lezárhatják és álmodoznak azokról a titkos gyönyörökről, amiket emberi ész nem érthet meg — egészen a liervadásig. A vén tujafák hűs árnyéka egybe olvad a boruló alkonyattal. A zöld oszlopszerű fa végigdacolva a nappalt a rekkenő hősuga­rakkal, szintén nyugodni tér... Az utolsókat zizegi rostos lombjain, ami úgy hangzik, mint az álomba merülő lény csendes lélekzetvétele... A leszállt félhomályban andalító han­gok suhannak át. Lassan, lopva törnek elő, de amikor láthatatlan lenge testüket idegen hangok kapják derékon, azokat csalogatják, légvonalban táncolva indulnak vissza forrá­sukhoz s a felvidult katonák dudorászva, dalolva követik őket... Az ismerős nagy kert túlsó oldalán keringő fekete lapról picike gyémánttű lopja fel a rejtett ütemeket, amik az Eufon titkos méhében megújhodva, erővel röppennek a néma enyészetbe . . . A tarka tömeg körülfonja testével a gépet. Van ott gyalogos, tüzér, huszár. Min­denik fegyvernem más helyütt, más módon harcolt nemrég, még csak napokkal előbb s amikor a katonabanda jól ismert hangjait varázsolja elő a fura masina, emlékeik szár­nyán visszaszállnak oda, ahol legjobban folyt a vér: — Hogy is volt ott Bialánál, főszakács úr ? — Övé az automata hangszer, ki ezre­dével ott védett egy fontos pozíciót a kozák hordákkal szemben, most pedig a kórházi menázsi-főzést dirigálja — a 76 osok büsz­kék is arra a napra, de I. A. szakácsmester nem felel a kérdésre, hanem magyar nép­dalos lemezt tesz a forgó lapra s a kis fé­nyes tücske már most más érzést, emlékezést lop a hallgató szívekbe . . . Most újra mindenik otthonába, falujába vágy... Itt-ott hangos sóhaj szakad fel; — hej, mikor volt az . . . soká lesz ... A kasza,, fagereblye csak az asszonyok kezén forog a pipacsos, tarka virágos réten az idén is, — mi meg még ott járunk, ahol a halál vágja a rendet ... A honunk védelmében . . . — A jó Isten meg fog segíteni bennün­ket, haza kerülhetünk, jó éjszakát bajtársak — ezzel otthagyja a még sóhajtozó, mélyen gondolkodó, elmerült társait egy tüzér, mire azok is feleszmélnek s a lehangoló emléke­zések elől menekülve, elszélednek, kiki helye felé . . . Amíg szobáikba nem értek, a »Hul­lámzó Balaton tetején...« lágy, elhaló hang­jai kínozták vágyakozó szivüket, melyek azonban rejtelmes utakon mégis elröppentek a hűs szőke habokba — honvágyakat csilla­pítani . .. Az Eufon elnémul, a sötétben elveszik az úrnapi kép; fent az égboltozaton szám­talan, milliónyi csillag világít ... A beteg katonák szívében csak egyedül a reménység sugara szórja elmosódó, halványzöld fényét... lassacskán valamennyien álomba merülnek... Csertői. IRODALOM. Magyar Kultúra. Társadalmi és tudo­mányos folyóirat. (Megjelen havonként két­szer: 5.-én és 20.-án, legalább 3 ívnyi terje­delemben). A keresztény nemzeti kultúrát szorgalmazó, öntudatos és cselekedni kész katholicizmus orgánuma. Több tagból álló szerkesztőbizottság szerkeszti, melynek nevé­ben a szerkesztésért Bangha Béla S. J. felelős. Előfizetési ára: egész évre 12 K, félévre 6 K. negyedévre 3 K ; tiz példány egy címre ren­delve: egész évre 8 K, félévre 4 K, negyed­évre 2 K. Egyes szám ára 70 fillér. Meg­rendelhető: Budapest, VIII., Horánszky-utca 20. szám. Mária-Kongregáció. Hitbuzgalmi képes havi folyóirat. Szerkeszti Bangha Béla S. J. (Megjelen havonként egyszer). Előfizetési árar tömegesen rendelve (20 példány) egy év­folyam 1 korona, külön rendelve 2 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.,. Mária-u. 25. — Legújabb száma most jelent meg változatos és igen érdekes tartalommal. Szent Ferenc Hirnöke. Szent Ferenc harmadik rendjének lapja a katholikus val­láserkölcsi és társadalmi élet ápolására. — Szerkeszti és kiadja: Tréfán Leonárd Ferenc­rendi áldozópap Kolozsvár. — Mutatványszá­mot ingyen küld a kiadóhivatal.

Next

/
Thumbnails
Contents