Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-06-13 / 24. szám

194. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1915 július 11. modern nőnevelés szabályait nem az abstrakt elveken nyugovó neveléstan, hanem a konkrét gyakorlati alapokra helyezett mindennapi élet szabja meg. Mély tisztelet és hódolat, hála és elismerés illeti meg mindnyájunk részéről, irgalmas nővéreink mindenikét külön-külön és valamennyit együttesen azért a körültekintő bölcs előrelátásért, amellyel előirt szigorú szabályzataik épségben megőrzését, dogmáiknak a legfegyelmezettebb módon való betartását a gyakorlati élet hitelveivel oly szépen, oly mindeneket kielégítően és megnyugtatóan egyeztetik össze. A hétfői záróünnepély is ezen közérzések jegyében játszódott le. Hallottunk ügyes zongorajátékot 2, 4, majd 6 kézre, citerát is zongorakísérettel, pompás szólóéneket, szavalatot. Gyönyörű volt »A magyar nóta« c. melodráma, mely nagy hatást keltett, de fénypontját képezte az ünnepélynek a daljáték, melynek szövegét és zenéjét Szentgyörgyi Sándor egyházi karnagy irta. A szöveg szellemes, a zene kellemes, mind a kettő rávall Szentgyörgyire. Címe : »A vizsga«. Szövegét ismerik olvasóink lapunkból, akik zenéjét nem ismerik, iparkodjanak megismerkedni vele, megérdemli. No meg, akik előadását nem látták, azok alaposan bánhatják, mert ilyen bájos, elejétől végig énekes és mégis minden izében kerekded és összevágó előadásban nem mindig gyönyörködhetünk. Az énekes dialógok gördülékenyek, és kedvesen simán lefolyók, az összénekes részek egységesek és harinónikusak voltak. Szentgyörgyi barátomnak gratulálok szellemi termékéhez, de kétszeresen gratulálok előadó ensemblejához. Ha mindazokat külön akarnók megdicsérni, akik kitűntek, — katalógust kellene olvasnom, mert mindenik szereplő jelesen megállta helyét, pompásan énekelte a maga részét és elragadóan játszotta szerepét. A jól megérdemelt elismerés és dicséret mellett sajnos kifogásolni valót is találtam, még pedig, már csak megmondom úgy amint érzem, — bennünk, közönségben. Mert hellyel-közzel egy-egy zeneszám alatt olyan csevegést, társalgást vittünk véghez, ki fél-, ki egész hangosan, fesztelenül, mintha magunk lettünk volna és előttünk nem egy kedves, idegesen a taktusra ügyelni kénytelen gyermek kívánta volna megmutatni tudását. Az ilyesmi még gyakorlott zenészt is ki tud hozni a sodrából — no meg — köztünk mondva — a vendégjoggal való egy kis visszaélést is jelent. —y -a. A beteg katonák Űrnapján. A nap tőle megszokott gyengédséggel ébresztgeti hajnali álmukból a hűs kristályharmat gyöngyeiben fürdő virágokat, az Úr kormányozta természet ártatlan neveltjeit. Ezek a hamarosan szomjassá változó sugarak elől ijedten szívják magukba a reájuk tapadó üde életvizet . . . A kórház ablakait feltárja valaki s köszöntve rohan be a friss levegő szárnyán a kert bódító rózsaillata . . . — Ma »Ürnap« van. Be szép minden, mintha a végtelen Uralkodó minden parányi kis teremtménye, alkotása hódolatát sietne bemutatni ezen az ünnepen — hallatszik egy korán ébredő áhítatos hangja a szobából. — Templomba megyünk — felel rá egy másik fáradtan, mintha a legnagyobb harci viadalból került volna nemrég nyugvó helyére. Egy-kettő és talpon terem, aki csak lábait birja használni és szép rendben indulnak. Az otthonmaradók bicegő szomorú csoportja a kapuig kiséri őket, azután még sokáig néznek utána a menetnek s visszafordulnak a fájdalomcsillapító légkörbe . . . A hatalmas ércharangok zúgva temetik a köznapi gondolatokat hanghullámsirba és ünneplőbe öltöztetik az emberi agyat, helyet csinálva a Mindenhatót dicsérő akaratnak: — Szent vagy, szent, szent... — hangzik ezrek ajkáról a processió éneke . . . Szól a harsona, egy kevés időre elnémulnak az ajkak — a gyógyuló katonák imádkozva térdelnek hosszú sorban — s mintha disztüz roppanna minden világtáj felöl — messze a határon ... Amint elmentek hazulról, úgy indulnak vissza a népes, lármás utcákon haladva lassan . .. — Przemysl újra a miénk — süvít végig az öröm kiáltása és a szenvedő hősök arcán a ború derűre válik . .. ... A váratlan kellemes hírt a rózsalombos kórházi kertben meglepetten szájrólszájra adják s az elégtételt kapott harcos önérzetes visszhangja viszi a szobákba az ennek nyomán származó vidámságot a halódók viaszsárga arcára . . . A máskor nyomasztó aggódásnak ma helyét sem lehet lelni. Ég az öröm tüze mindenütt a szemekben. Nemrég, ha valahol felcsendülő zene szakadozott akkordjait hozta a szellő a merengő vitézek közé, a szomorú hangulat még mélyebb barázdákat húzott tenyereikbe hajtott orcáikra. Amit nem szerettek, ma nehezen várják, óhajtják hallani . . . A rövid ideig viruló növényszépségek nehéz vággyal várják a naplementét, amikor szirmaikat lezárhatják és álmodoznak azokról a titkos gyönyörökről, amiket emberi ész nem érthet meg — egészen a liervadásig. A vén tujafák hűs árnyéka egybe olvad a boruló alkonyattal. A zöld oszlopszerű fa végigdacolva a nappalt a rekkenő hősugarakkal, szintén nyugodni tér... Az utolsókat zizegi rostos lombjain, ami úgy hangzik, mint az álomba merülő lény csendes lélekzetvétele... A leszállt félhomályban andalító hangok suhannak át. Lassan, lopva törnek elő, de amikor láthatatlan lenge testüket idegen hangok kapják derékon, azokat csalogatják, légvonalban táncolva indulnak vissza forrásukhoz s a felvidult katonák dudorászva, dalolva követik őket... Az ismerős nagy kert túlsó oldalán keringő fekete lapról picike gyémánttű lopja fel a rejtett ütemeket, amik az Eufon titkos méhében megújhodva, erővel röppennek a néma enyészetbe . . . A tarka tömeg körülfonja testével a gépet. Van ott gyalogos, tüzér, huszár. Mindenik fegyvernem más helyütt, más módon harcolt nemrég, még csak napokkal előbb s amikor a katonabanda jól ismert hangjait varázsolja elő a fura masina, emlékeik szárnyán visszaszállnak oda, ahol legjobban folyt a vér: — Hogy is volt ott Bialánál, főszakács úr ? — Övé az automata hangszer, ki ezredével ott védett egy fontos pozíciót a kozák hordákkal szemben, most pedig a kórházi menázsi-főzést dirigálja — a 76 osok büszkék is arra a napra, de I. A. szakácsmester nem felel a kérdésre, hanem magyar népdalos lemezt tesz a forgó lapra s a kis fényes tücske már most más érzést, emlékezést lop a hallgató szívekbe . . . Most újra mindenik otthonába, falujába vágy... Itt-ott hangos sóhaj szakad fel; — hej, mikor volt az . . . soká lesz ... A kasza,, fagereblye csak az asszonyok kezén forog a pipacsos, tarka virágos réten az idén is, — mi meg még ott járunk, ahol a halál vágja a rendet ... A honunk védelmében . . . — A jó Isten meg fog segíteni bennünket, haza kerülhetünk, jó éjszakát bajtársak — ezzel otthagyja a még sóhajtozó, mélyen gondolkodó, elmerült társait egy tüzér, mire azok is feleszmélnek s a lehangoló emlékezések elől menekülve, elszélednek, kiki helye felé . . . Amíg szobáikba nem értek, a »Hullámzó Balaton tetején...« lágy, elhaló hangjai kínozták vágyakozó szivüket, melyek azonban rejtelmes utakon mégis elröppentek a hűs szőke habokba — honvágyakat csillapítani . .. Az Eufon elnémul, a sötétben elveszik az úrnapi kép; fent az égboltozaton számtalan, milliónyi csillag világít ... A beteg katonák szívében csak egyedül a reménység sugara szórja elmosódó, halványzöld fényét... lassacskán valamennyien álomba merülnek... Csertői. IRODALOM. Magyar Kultúra. Társadalmi és tudományos folyóirat. (Megjelen havonként kétszer: 5.-én és 20.-án, legalább 3 ívnyi terjedelemben). A keresztény nemzeti kultúrát szorgalmazó, öntudatos és cselekedni kész katholicizmus orgánuma. Több tagból álló szerkesztőbizottság szerkeszti, melynek nevében a szerkesztésért Bangha Béla S. J. felelős. Előfizetési ára: egész évre 12 K, félévre 6 K. negyedévre 3 K ; tiz példány egy címre rendelve: egész évre 8 K, félévre 4 K, negyedévre 2 K. Egyes szám ára 70 fillér. Megrendelhető: Budapest, VIII., Horánszky-utca 20. szám. Mária-Kongregáció. Hitbuzgalmi képes havi folyóirat. Szerkeszti Bangha Béla S. J. (Megjelen havonként egyszer). Előfizetési árar tömegesen rendelve (20 példány) egy évfolyam 1 korona, külön rendelve 2 korona. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, VIII.,. Mária-u. 25. — Legújabb száma most jelent meg változatos és igen érdekes tartalommal. Szent Ferenc Hirnöke. Szent Ferenc harmadik rendjének lapja a katholikus valláserkölcsi és társadalmi élet ápolására. — Szerkeszti és kiadja: Tréfán Leonárd Ferencrendi áldozópap Kolozsvár. — Mutatványszámot ingyen küld a kiadóhivatal.