Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-23 / 21. szám

2. sen akaró, teremtő, fakasztó lelket ád. Erre van szükségünk. Erősen kell fogni a kardot is, különben mit sem használ pengéje. Erősen kell elviselnem a csapást, hősi lélekkel kell hordanom a gyászt, heroikusan kell megbirkóznom a saját egyéni, különleges, aprólékos vágyaimmal, szenvedélyeimmel, szellemi és erkölcsi ferdeségeimmel. »Magános fa vagyok, melyre villám szakadt, melyet vihar tördel, de legalább szabad levegővel élhet«. Mi is viharban állunk, villámok csapásait szenvedjük s megfogyva bár, de törve nem, szolgáljuk a hazát. Nem nézünk a múltra, hanem az elkövetkezendő boldogságra, melyet nekünk kell kiépítenünk. Ilyen meggyőződéssel, ilyen programmal bátran hiszem, hogy a magyar nem vész el, hanem élni fog, mert élnie kell! Testvéreim, énekeljünk erről az embereknek! Mit csinál a háborúban az Isten? — Irta: Siposs Ágoston. — A néphit azt tartja, hogy az olyan teremben, hol egy lármás társaság hirtelen elhallgat, hol senki se beszél, hanem mindenki csak érez és gondol, — angyal megy keresztül a jelenlevők között. Nekem úgy tetszik, hogy mióta az ágyúk beszélnek, nagy hallgatás szállta meg az embereket. Mindenki csak gondol, érez, könyüt hullat, s mindezt némán, hallgatagon. Mindenki csak nézni tud, nézni fölfelé az égre! Mary megkönnyebbülten sóhajtott. — Örülök, hogy nincs baj — mondá — ma délután igazán megijesztett. — No azt meghiszem — nevetett a doktor — betegünk igen ért hozzá, hogy fölfújja a dolgot. Különben rendeltem neki porokat. Adjon be belőlük minden két órában egyet, ameddig tartanak. Aztán, ha én magának volnék Mary, mindent ráhagynék. Ha gyönyörűségét találja abban a gondolatban, hogy ő halálos beteg, hát hadd legyen meg a kedve. Nem tart soká, arról jótállok. Ezzel vette a kalapját és jó éjt kivánt. Nemsokára kocsirobogás jelezte, hogy eltávozott. Ugyanakkor a beteg szobájából panaszos hang hallott ki: — Mary, hol vagy ? Mary besietett a szobába. Magasra vetett ágyban pihent a beteg, egy jól megtermett alak; csak a szemei voltak aprók és szúrós nézéssel tapadtak a leányra. — Mit mondott a doktor — kérdezte kurtán. — Azt mondta, hogy egy-két nap alatt egészen helyreállasz atyám. — Nem ezt mondta — ellenkezett az öreg — vagy ha ezt mondta, téged is be akar csapni. Hogy én egy-két nap alatt helyreálljak, arról szó sincs. Nemsokára eltemetsz leányom. Ülj le. Mary leült az ágy sarkára. PÁPA ÉS. VIDÉKE Pedig úgy szeretne beszélni, de gondolatait, viharzó érzelmeit, nem tudja szavakba öltöztetve kimondani. A legegyszerűbb ember is tudja, hogy nagy időket élünk, nagy dolgok történnek a világon. Felséges sejtelem uralja lelkét. Érzi, hogy míg a távolban az ágyúk dörögnek, addig abban a nagy csendben, mely az ő, és az emberek millióinak lelkében támadt — átmegy Isten a világon! Úgy van. Most az Isten járja a világot. Igaz, hogy békében is itt jár közöttünk, de akkor észrevétlenül, nesztelenül jár . .. Mikor a hajnal derengni kezd, — átmegy a világon az Isten . .. Mikor tavasszal a föld méhéből előbújik az első virágszál, — átmegy a világon az Isten ... Mikor az erdő mélyén megszólal a madárdal, — átmegy a világon az Isten . . . Mikor a földben a búza csirázni kezd, mikor szárba szökik s a fejét hányja; mikor suhogva belevág a földniives kaszája; mikor a mezőn felhangzik az aratók danája, — átmegy a világon az Isten . . . Mikor vetéseinkre eső és harmat alakjában hull az áldás, — átmegy a világon az Isten . . . Mikor a cikázó villám nyomában megrendül az ég és a velejáró vihar megtisztítja a levegőt, — átmegy a világon az Isten ... Mikor a gyárakban, műhelyekben, iskolákban és mezőn megkezdődik a munka, — átmegy a világon az Isten ... Mikor a vetések puha, téli takarója, a hópehely hullni Vezd és a természet aludni tér, — átmegy a világon az Isten . .. Mikor az édei anyák csipkés, szallagos babaruhát csinálnak; mikor csecsemő születik: mikor friss sírt ásnak; mikor a görönygyök hullanak a koporsóra, átmegy a világon az Isten ... — Beteg ember vagyok Mary — panaszkodott tovább, — régóta érzem ezt a nyavalyát, még a nyáron kezdődött. Nem sokáig leszek már nyűg a nyakadon. — Oh atyáin, hogy mondhatsz ilyet — ellenkezett a leánya. — Nem sokáig leszek már terhedre — ismételte, és valami melegség volt hangjában; láthatóan jól esett neki, hogy disputálhat valakivel. — Tudom én, amit tudok, ez az én utolsó betegségem. — Dehogy, meglásd atyám, holnap már egészen jól érzed magadat. — Nem én. Beteg ember vagyok, borzasztó beteg. Soha se leszek én már jobban. — Persze a doktor, az bizik, mert ez a mestersége, de engem nem tesz lóvá. Nyelvem alá dugta azt az üvegcsövet, épen mint Rance Moulton-nak és Rance Moulton is meghalt. Nem tudom, meddig leszek eszemen, azért most megmondom, hogy a végrendeletem a cédrusfaszekrényben van. — Mit vacsorázol atyám — terelte a szót másfelé Mary. — Nincs semmi étvágyam, hanem ha egy kis herbatét csinálsz, nem bánom. De előbb menj át Cephas Blake-hez, mondd neki, kéretem, jöjjön el virrasztónak. — Miért, hiszen ha virrasztóra van szükséged, itt vagyok én. — Szó sincs róla, nem akarom elvenni 1915 május 23. Mikor vasár- és ünnepnap az Úr házába hívnak a harangok, — átmegy a világon az Isten ... Mikor egy lélek magába száll és elhatározza, hogy új életbe kezd, — átmegy a világon az Isten .. . De ismétlem: békében nesztelenül, észrevétlenül jár közöttünk az Isten. Azonban csak azért így, mert már megszoktuk. Most észrevehetően megy át Isten a világon. Mindenfelé látjuk a lába nyomát. Szíveket tipor lépteivel, mert puhítani akarja őket. Büszke, gőgös fejeken tapos, mert megalázni akarja őket. Könny és vér bugyog fel léptei alatt, de azért csak hadd járjon közöttünk az Isten, hiszen az emberek úgyis azt hitték, azt hirdették már, hogy nincs Isten! . .. Nagy időket élünk .. . Míg kint dörögnek az ágyúk, bent, a lelkek mélyén, Isten járja a világot! Mit csinál a háborúban az Isten ? Missiót tait. Missiót úgyszólván az egész világon. Ez a missió ott kezdődött, mikor a német császár a háborút kihirdetvén, népeit és katonáit a templomba küldötte imádkozni. Minket nem küldött senki. Mégis, mihelyt a mozgósítás kezdetét vette, tömegesen siettünk az Úr oltárai elé. Hívott bennünket az Isten és mi hallgattunk reá. Békében is szól hozzánk: a lelkiismeret szava, a pap ajka és sorsunk intézése által. Ezeknek a szavát nem hallgattuk meg. Lelkiismeretünket elnémítottuk. A papokat, — mint hajdan a bárkán dolgozó és Istennek eljövendő büntetését hirdető Noét az ő kortársai, — kinevettük és a vallástalanságról, hazafiatlanságról, antimilitarizmusról csacsogó, aranyhegyeket Ígérgető népámítókra hallgattunk. A rendes eszközök többé nem használtak, tehát rendkívüliekhez kellett nyúlni. Isten most maga éjjeli nyugalmadat; elég vesződséged van velem nappal. Csak eredj, hívd el Cephast. Szeretem, ha lesz velem valaki, inert valószínű, az éjjel rosszabbul leszek, különben is minden két órában port kell bevennem. — De talán nem is lesz szükség virrasztóra — véleményezte Mary — lehet, hogy vacsora után elálmosodol és szépen elalszol. — Nem hiszem, hogy az éjjel lehunyjam a szememet. Elhivod Cephast, aztán punktum. Hallottam, igen jó virrasztó. így történt, hogy két órával ezután megjelent Cephas Blake, akit Mary bekésztetett atyja szobájába. Cephas egyidős volt a beteggel, de kisded termetű és mozgékony. — Jó estét Eben — köszöntötte a beteget és lábujjhegyen közeledett az ágyhoz. — Igazán sajnálom, hogy így megártott ez a komisz idő. Fogalmam se volt róla, hogy beteg vagy. Mary-tól tudtam meg most, hogy át volt nálam. — Foglalj helyet — biztatta a ház ura a vendéget, és mikor amaz kényelmesen elhelyezkedett az ágy mellett, folytatta — beteg ember vagyok Cephas, érzem, hogy eljutottam életem végéhez. — No én nem így fognám föl a dolgot a te helyedben — próbálkozott Cephas a vigasztalással, de a másik félbeszakította. — Könnyű azt mondani, hogy nem így fognád föl a dolgot, de ha szemtől-szembe