Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-05-23 / 21. szám

X. évfolyam. Pápa, X915 április 18. 165. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdaság és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a päpa-csöthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. telelös szerkesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Csatorna-utca 8. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A vigasztaló Erő ... — Irta: P. Mattoska J. Libór. — Mikor a napsugárban fürdő Jeruzsálem utcáin végighömpölygött a népáradat és az apostolok gyülekezetében a lélekgazdagodás; mikor a Szentlélek ereje megrendítette a farizeusi házakat és a római praetoriumot; mikor a vigasztaló pünkösdi Erő lángba borította a földet és az emberek millióit vonta az Istenhez; mikor a pogány filozófia összeomlott és a keresztény erkölcs diadalhimnuszokat zengett; mikor a Capitóliumon az isteni Augusztus szobra helyett a kereszt fénylett és a Janus templom ajtaja örökre bezáródott: akkor az emberiség fátyolos szeme lángra lobbant és a fásult, sötét, üres lelkekbe a boldogság, a megnyugvás, az öröm, a megelégedés tartotta bevonulását. És megváltozott a föld színe . . . A háborús Pünkösd úgy lép az ember elé, mint a nyíló falevél, vagy a fakadó virág, melynek bozontos a feje, de ked ves az illata, mosolygós a kelyhe nyilása. Tíz hónapja, hogy várjuk a hajnalhasadást, a kelő tavaszt és a virágzó nyarat; tíz kemény hónapja már, hogy fátyolos a szemünk és zavaros a lelkületünk; aggódó a tekintetünk és nehéz a szívünk, de erős a kitartásunk és fönséges a nyugalmunk. S most mikor elérkeztek a Pünkösd napjai, föllángol a lelkünk tüze és szeretettel, örömmel, készségesen, lelkesen fogadja magáüa a Szentlélek ajándékát: a vigasztaló erőt . . . Ez a mi legszebb és legértékesebb ajándékunk. A karácsony békességet, a húsvét allelujás boldogságot és életet, a pünkösd vigasztalást és erőt hozott nekünk. Sokan úgy fogják fel a bajokat, nélkülözéseket, megpróbáltatásokat, szenvedéseket és fájdalmakat, mint napi keserűségadagokat, melyeket szánkba nyom az élet. A háború tüzes csóvája mindenkit érint és nem tagadjuk, hogy sok nyíló tavaszra gyászfátyolt borít, sok boldog szívre árnyat von, sok tagbaszakadt erőt meggyöngít és sok drága, egészséges, tüzes, fiatal életet kiolt, de az árnyak homályában és a sorvasztó éjszakák sötétjében pásztortűzek lobognak és boldogságról, békéről dalolnak. S bár nagyon érezzük, hogy a mulandóság és enyészet földjén járunk, kavicsokat, bogáncsokat, töviseket taposunk, de ha az égre tekintünk és a pünkösdi Lélek szavait hallgatjuk: Nem méltók a jelenvaló szenvedések a jövendő dicsőséghez, mely bennünk ki fog nyilatkozni, — akkor mosolyra derül ajkunk és elfelejtjük, hogy véres lett a lábnyomunk... A pünkösdi Lélek erős, mint a vihar és csendes, mint a szellő. Szükségünk van erőre, kitartásra. Van fizikai erőnk, de az erkölcsi erő sok dologban megfogyatkozott bennünk. Sok . testvérünk haszonért dolgozik, holott nekünk most eszmékért kell dolgoznunk. Sok testvérünk csak önmagának él, pedig nekünk most sokakért kell élnünk, dolgoznunk, fáradnunk, áldozatot hoznunk s ha szükség van rá, meghalnunk. A pünkösdi vigasztaló Erő oly kincs, mely maga is teremt s nekünk is jól és erőTÁRCA. Bálványok. Imára szól ezüst szavú harang, Atrezgi hangja lelkemet . . . Arcomra száll a fényes napsugár . . . Szívem olyan emelkedett. Mi lelt szívem, hogy oly nagyon dobogsz ? H8 érzeted mily lázba von ? . . . Kiling-kolong . . . Zeng a kicsiny harang, — Már értelek: imádkozom. Oh tesznek így még mások is sokan; Nem oly hitetlen a világ! Bár sok van, aki Istenén kívül, Még valami bálványt imád. S oltár elé borulva, ajkai Susogják Isten szent nevét, De titkon, rejtett gondolatja csak A bálványhoz van közelébb! Hiába mély tudás! még egyre tart A bálványimádás kora. S talán amíg csak élnek emberek, Máskép nem is lesz az soha . . . Csak változik a bálványok neme, A kor, divat, szükség szerint, S ha szaz ledől, porából újra száz Fog állni más helyen megint . . . Van Júdás most is, aki Istenét Harminc pénzen eladni kész, Mert bálvány volt, mindig az is marad, A hitvány jó: — a pénz. Van Hérosztrát', ki égő üszköket. Nem egy, de száz templomra hány; Hogy átok közt utálatos neve Forogjon a hír ajakán . . . Egy bálványom van nekem is, igaz! Hát dobjatok reám követ! Imádom öt ... de azt hiszem, az ég Tán megbocsátja bűnömet. E bün öröklött. Oka nem vagyok . . . A bűnösök: jó ősapám, Meg ök, akiknek életrajzait Véres lapokról olvasám . . . E bálványért szakadt meg annyi szív, És folyt tengernyi vérözön! De állni is fog, bárha védni kell A poklok ellen — vérezön . . . Óh, mert e bálvány .. . mért mondjam nevét ? Mely ajkra annyiszor kerül! . . . Zúg a harang ... én csak imádkozom: »Hazádnak rendületlenül! . . .« Kenézy Csatár. A virrasztó. Irta: Mac Gwynn. — Angolból: Pócza Ferenc. A nap már nyugovóra hajolt, mikor az orvos a beteg szobájából a takaros kis konyhába lépett, ahol Mary egymagában üldögélt. — Mit szól hozzá doktor úr — kérdé aggódva — igazán olyan rosszul van ? — A dolog úgy áll Mary — válaszolta az orvos egy székre telepedve — hogy a maga apja még soha sein lévén beteg, nem is tudja mi az igazi betegség; mikor aztán a legcsekélyebb baja van, akkor elkezd képzelődni s azt hiszi közel a végórája. Biztosíthatom, hogy az egész nem egyéb közönséges hülésnél; a legközönségesebb hülés és semmi ok az aggódásra, Talán ki van merülve egy kicsit az öreg úr, ami hetvenéves embernél utóvégre is érthető, de komoly baj nincs. Néhány nap múlva olyan egészséges lesz, mint a kívánat. Ezt azonban senki se hiteti el vele. Erősen meg van győződve, hogy amit most érez, az a vég kezdete, és nincs hatalom, ami ezt az ideát kiverje a fejéből.