Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-04-25 / 17. szám

X. évfolyam. Pápa, X915 április 18. 25 . szám. PAPA ES VIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katholikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Ideigl. telelös szerkesztő: Szentgyörgyi Sándor Szerkesztőség: Főtér 10. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Mikor győzünk? A szerajevói gyilkos merénylet lángba borította egész Európát. A merénylő Szerbia, a felbujtó Oroszország volt. A háború tűzlángja már nyolc hónap óta nyaldossa a békeszerető polgárok millióinak házát, kertjét, szőlőjét, szántóföldjét s nincs, aki útjában megállítsa. Isten kalapjának, a földnek bokrétáját Magyarországot is tépdesi az orosz horda, s csak a Kárpátok sziklatömege s még inkább a nemzet fiainak hősiessége az, ami e hordát törekvésében megakasztja. A magyarság új vérkeresztsége a jelen világküzdelemben biztosítja Magyarországnak ismét egy ezredéven át leendő fennmaradását. E vérkeresztséghez a csaták szinterén a küzdők vérözöne, az elhagyott otthonokban pedig a gyászbaborult özvegyek, anyák és gyermekek fájdalma tapad, amelyre gyógyírt és enyhületet egyedül az Istenben való mélységes hit s áldozatos szeretet, valamint a nemzet egy boldogabb jövőjének elkövetkezése iránti bizalom adhat. Erős a hitünk, nagy a bizodalmunk, hogy győzni fogunk, mert az igazságnak győznie kell. Tápláljon azonban bennünket bármily mértékben is a jobb jövőbe helyezett bizodalmunk, gyarló emberek lévén minden bölcselkedés ellenére is csak egyet óhajtunk, csak egy után epedünk, a: Béke után. Győzelem is, béke is kell nekünk, mert nem képzelhető győzelem béke nélkül s nem a béke győzelem nélkül. Győzelem reményével mentek az európai nemzetek a nagy világküzdelembe; de most, mikor látják, hogy legfeljebb viszonylagos győzelemre számíthatnak: a béke szava hallatszik, a béke hangja csendül meg mindenfelé, nagy államférfiak s az egyszerű nép ajkain, az újságok fehér hasábjain s szinte szenzációként terjed a hire, hogy a pápa a béke megteremtéséről beszél, tervez és cselekszik. A pápa — mondják széltében — az egyedüli, aki tekintélyének latbavetésével s Amerika támogatásával a nekidühödt nemzetek között békét teremthet. A győzelem is, a béke is meglesz, s hogy mikor, csak idő kérdése. S reánk, kik igaz ügyért harcoltunk, mindkettő csak megnyugtató lehet. Ellenségeink viszont, kiknek a területszerzés, a féltékenység és hatalomvágy a kizárólagos céljuk, sohasem jutnak azon előnyökhöz, melyeket igaztalan úton s igaztalan eszközökkel akarnak kicsikarni. S jóllehet még messze van az idő, midőn az örök béke napja virrad fel a harcra mindenkor kész emberiség felett, az ideiglenes béke, melyet elértünk, meghozza számunkra ama feltételeket, amelyek nemzetünk anyagi és erkölcsi megerősödését egy hatalmas lépéssel előbbre viszik. Anyagi és erkölcsi megerősödés — mennyi akadálya van ennek! Fent és lent egyaránt. A posztócsalók, a papircipőkészítők, az uzsorások csak kismiskák azokhoz képest, akik, mint a nemzet nagyjai fénylő csillagokként kell, hogy ragyogjanak a népmilliók felett, s hatalmi vágyaik folytán a szabadság, a haladás útjába éppen ők gördítenek akadályokat. TÁRCA. Katona versek. Üzenet a leányomnak. Ha látok valahol szöszke leánykákat, Eszembe jutsz mindig, édes, kicsi lányom; Zokogásra érzek a szivemben vágyat, Ha e kicsikéket felkacagni látom. Hallom-e még egyszer a te nevetésed, Körüllovagolva az asztalt, a széket, Szilaj paripádra, édes apukádra, Fogsz-e még kiáltni: >Gy! te, gyí te, sárga«! Édes kicsi lányom, el ne feledd soha, Kinézz az ablakon, ha katonák mennek; Ami virágod van, azt mind csak szórd oda, »Tisztelem apukát« kiáltsd oda mindnek. A te üzeneted elhozzák ők nékem, Találkozom velük véres csatatéren, Nekik is van otthon olyan kicsi lányuk . . . Ami virágod van, szórd csak oda rájuk. S ha elfogy a virág, katonák se mennek, S a nap fénytelenül, felhők mögött bujkál, És könnyeit látod fáradt férfi férfi-szemnek, Anyukának, édes, sok-sok puszit adjál; És aztán sírjatok, van ok akkor rája, Elveszett, vérbefult magyarok hazája; Kidőlt tán valahol a te paripád is, Sirasd meg, sirasd meg édes apukád is. De ha szól a zene, lobogók lobognak, Emberek zajongva, ölelkezve járnak, Tárd ki mindkét szárnyát a mi ablakunknak, Szálljon be szelleme a szent szabadságnak; Édes anyukádat csókos szájjal kérjed, Virágokat, sokat vásároljon néked, Mert a paripádat fel kell virágoznod . . . Hej! Hogy lovacskázunk ... Ki lesz akkor boldog ? Ne bántsd a magyart! Pattog a puska, robban a bomba, Bömböl az ágyú, szüntelen ontja Égbe süvöltő srapnelok árját, Freccsen a föld is, szórja a gránát. Reszket a föld is, reszket az ég is, Messze határba fut a vad onnan, Törtet előre a baka mégis, Mig van erője s a szíve dobban. Pattog a puska, robban a bomba, Gigászi hősök hullnak a porba, Srapnel a népet rendre kaszálja, Vérbe piroslik a patak árja. A csatamének fúva rohannak, Nyalka huszárok kardja kiperdül, Akit az érint, haj! de jaj annak, Mint kit a villám sújt agyon, eldűl. Nincs a világnak nemzete, népe, Mely a magyarnak állhat elébe, Puska ha roppan, bomba ha robban, Ágyudörejtől föld szíve dobban, Hirdeti fennen, égbe kiáltva, Hős eleinknek büszke igéjét: »Jaj, ki e népet megveti, bántja, Földre leszálló hős Csaba népét«! Kis Pál. Hazavágyás. Popovicson most is fehér a talaj, Népfölkelő nézdegéli, nincs-e baj. Fegyverével segíteni akar rajt, Szorgalmasan figyelgeti, hall-e zajt. Táboroz a hadtáp-honvéd a hegyen, Gondolatja kis családjához megyen. Elmerengve nézi a tábortüzet, A szeméből forró könnyet törülget. Dunántúli kis hajlékban a család Emlegeti estélenként az apát.