Pápa és Vidéke, 10. évfolyam 1-52. sz. (1915)

1915-04-11 / 15. szám

2. PÁPA ÉS VIDÉKE. 1915 április 11. játékokat, lámpákat, dísztárgyakat, sta­niolt, üveg- és pipakupakokat, ón és ólom tartányokat és mindezeknek tör­melékeit — vagyis mindazokat a tár­gyakat, amelyek kizárólag vörösrézből, sárgarézből, bronzból, nikkelből, ón- és ólomból vagy ezen fémek felhasználásával készültek — már most gyűjtse össze, hogy azokat a jelzett célra — a későb­ben megjelölendő gyűjtő helyekre — a közrebocsátandó ily irányú felhivás után — haladéktalanul és díjtalanul be­szolgáltathassa. Meg vagyunk győződve, hogy a nagyfontosságú cél nem szorul bővebb megokolásra és Hazafias Közönségünk ismét készséggel teendi adományait a Haza oltárára, — annál is inkább, mert a cél fontosságától eltekintve egyúttal jótékonyságot is fog gyakorolni, mert a begyülendő fémeket a Hadvezetőség a becsár 50%-ában megfizeti és ezt az összeget az Orsz. Hadsegélyző Bizottság rendelkezésére fogja bocsátani; e Bizott­ság pedig ezen összegből első sorban a háborúban elesett vagy rokkanttá vált katonáknak azokat a hozzátartozóit fogja segélyezni, akiknek sem állami segélyre, sem katonai ellátásra törvényes igényük nincsen, — másod sorban pedig a rok­kant és megvakult katonákat. Budapest, 1915» március havában. Az Országos Hadsegélyző Bizottság nevében: Simontsits s. k. ügy v.-alelnök. Sebesültjeink ápolása. A világháború kellő közepén va­gyunk. A sok szenvedésből, a fájdalmak tengerözönéből nekünk magyaroknak is ugyancsak bőven kijut. Egy nagy kór­ház most Magyarország, amelyben apá­ink, testvéreink és fiaink százezrei fe­küsznek s várják a jó ápolónők gondos tekintetét, puha kézérintését, szerető részvétét. Az orvosi rendelet pontos betar­tása egyik része a betegápolásnak. Hogy mikor adandó be a gyógyszer a betegnek, mikor és hogyan kenjék őt be, mely időközökben kapjon boroga­tást, stb.; mindezt az orvos rendeli, lelkiismeretes végrehajtásáért pedig az ápolónő a felelős. Megesik azonban, hogy ilyen s hasonló rendelet kiadása­kor az orvos — már akarva vagy nem akarva — téved. Ellenszenves például néki, ha egy 40°-os lázban fekvő beteg mellett éjjel-nappal állandó őrizet van; a láz megszűntével pedig vagy nem gondoskodik a beteget jobban tápláló eledelről, vagy nincs gondja reá, hogy ezirányú rendelete végre is hajtassék. A látogatók mindezt tapasztalva, na­gyobb érdeklődéssel, fokozottabb rész­véttel fordulnak a beteg felé, akit külön­féle ennivalóval szinte mértéken felül elhalmoznak, ami aztán inkább hátrá­nyos, mint előnyös a betegre nézve. A még gyenge szervezet ugyanis az erősebb táplálást korántsem birja meg, sőt a már múló lázat ismét életre kelti, vagy a lappangó lázat jelentékenyen felfokozza. A jó ápolónő feladata, hogy egyrészt az orvosnak a beteggel szem­ben akár feledékenységből, akár nem­törődömségből elkövetett hibáit jóvá tegye, másrészt a beteglátogató közön­ség túlzó jóindulatából származó ada­kozókészségét kellő tapintattal irányítsa, helyes mederbe terelje. De van még más feladata is a jó betegápolónőnek. Azon kötelesség mély átérzése tudniillik, amellyel lelkiismere­tének sugallata szerint önmeggyőződé­séből kifolyólag tartozik a betegnek. A tisztaság és jó levegő már az. egészséges emberre nézve is elenged­hetetlen követelmény s legfőbb szükség­let, annyival inkább az tehát a betegre nézve, aki körülményei miatt nem hoz­hatja magát tisztába s nem mehet ki szobájából a friss levegőre. Az ápolónő tehát minél gyakrabban szellőzteti a betegszobát, vigyáz azonban, hogy a friss levegőnek a szobába történő be­bocsátásakor léghuzam semmiképen se érje a beteget. Hányszor kell leemelni a beteget az ágyról s oda visszahelyezni, hányszor feje alatt a vánkost megigazítani, hány­szor egy korty vizzel megkínálni, csak az tudja, aki sokszor időzött s fogla­latoskodott egy-egy súlyosabb beteg mellett. Pedig ez még nem minden. Csak néhány halvány vonása azon szinte számtalan teendőnek, mellyel a jó ápolónő a betegje körül kell, hogy el­foglalva legyen. S mindez külső, a betegnek csu­pán testi egészségét visszaadni akaró kötelességteljesítés, ami magában véve még korántsem elégséges. A betegápolás ugyanis igazi művészet, melyben az ápolónő lelke nyilatkozik meg. Az oly ápolónőben azért, akinek lelke nincs megihletve az Isten és felebaráti szeretet szellemétől, a betegápolás művészetének tökéletes megnyilatkozását hiában ke­egyéni halhatatlanságot nem szerzi meg sem annak, akinek érdekében dolgozik, se a mü vésznek. Lehet a művész neve ragyogó, va­lódi halhatatlanságot a legfényesebb művész­munka is csak akkor szerez neki, ha művét az ember valódi végső céljára irányítja. És ezért lehetséges, hogy a reneszánsz legfénye­sebb képviselői nem tudták az egyéni hal­hatatlanságot elérni, míg a középkor az a magáról megfeledkező művésze, aki az ulmi dóm 160 méter magas tornyára ép oly mű­vészi odaadással készítette a keresztrózsát, mint hogy ha oltárt állított volna a dómba, igazán halhatatlan lett. II. Miksa császár fényes síremléket akart magának állítani. Meg is tervezte az egészet. Érc szarkofágon térdelő helyzetben maradjon örökké népe szeme előtt; a szarkofágon 24 relief és 32 szobor, 100 kisebb kép hirdesse örökké nagyságát. A szarkofág körül 40 álló szobor mutassa be Habsburg őseit. Kereste a művészt, aki tervét megvalósítja. 1502-ben megbízza Sesselschreiber müncheni festőt a tervek elkészítésével, az álló szobrok alakí­tásával és öntésével. Sesselschreiber képtelen volt a feladat megvalósítására. Tizenhat évi munka után is alig tudott valamit felmutatni. A császár 1518-ban elbocsátja szolgálatából. Sietni akar a művel; a szqrgalmas Godel Istvánt és Sartor Lőrincet fogadja szolgálatába. A legkitűnőbb nürnbergi ércöntöt szeretné megnyerni. A hagyomány szerint Vischer Péter volt ez, aki Sz. Sebaldus ereklyetartóján mutatta be művészi tehetségét. Miksa sír­emlékére ő készítette a két legkitűnőbb szobrot: Arthurét és Theodorichét. Azonban már 1519-ben Miksa meghal; az egész munka megakadt. Csak 1548-ban veszi fel Ferdinánd király újra a terv kivi­telét feladatai közé. Arnberg Kristóf augs­burgi festő kiegészíti a tervet, az öntést az innsbrucki Lüffler vállalja magára. Azonban a terv mindig nagyobb egyszerűsítésre szorul; a szarkofág márványból készül el és a díszí­tésre szolgáló reliefek is; csak a császár és ősei szobra ércből. A reliefmnnkákat Ferdi­nánd a kölni Abel testvérekre bízza; csalódik bennük. A munkát végre is Colins Sándor fejezi be. Colins Mechelnben született (1526; y 1612); tanulmányait Itáliában végezte; de ezután állandóan német fejedelmek szolgá­latában állott. Formatökélye az olasz meste­rek tanulmányozásából származik; ez a leg­nagyobb ereje; rendesen mások rajzai után készítette szobrászműveit. Miksa császár sír­emlékének márványdomborműveiben is Abel Floriannak rajzai után indúl; az utolsó két reliefrajzát sógora, Neupauer Pál készítette el. Végre is elkészült a nagyszerű síremlék, ha nem is úgy, ahogy Miksa gondolta. 1572 ben állították fel az innsbrucki Ferences templom­ban, mely egyúttal az udvar temploma is. Miksa császár ugyan nincs itt eltemetve, de síremléke is eléggé bizonyítja a Habsburgok hagyományos ragaszkodását Tyrolhoz. — A síremlék két részből áll; a szarkofág az egyik, remek reneszánsz ráccsal bekerítve; a szarko­fágon oldalt 24 márványdombormü; rajta Miksa császár és a négy sarkalatos erény ércszobra; a másik rész: Miksa ősei, 28 élet­nagyságú álló szobor a szarkofág körül. 111. Miksa császár síremléke ércbeöntött és márványba vésett panegyris. Nem olyan síremlék, mint a legtöbb a középkorban; az elhunyt alakja kőbevésve, felirattal, minden pompamutogatás nélkül; de nem is olyan mint Michelangelo síremlékei: titáni gondo­latoknak megtestesítései, ahol az elhunyt épen csak az alkalmat szolgáltatta a művész­nek, hogy voltaképen magának állítson em­léket lelkének ilyetén kivetítésével. Miksa síremléke dicsőítő beszéd; meg­ragad minden eszközt, hogy az uralkodó nagyságát kidomborítsa. Az első eszköz az elhunyt őseinek bemutatása; a szarkofág körül sorban állnak a család képviselői és olyanok is, akik csak rokonságban vagy

Next

/
Thumbnails
Contents