Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)
1914-03-22 / 12. szám
IX. évfolyam. Pápa, 1914« március 22. 12. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Kecskés Lajos. Szerkesztőség :*Árpád-utca 9. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Emberek — dolgok. Most midőn a vármegye képviselőtestülete — élén Szűcs Zoltánokkal, Szász Károlyokkal — oly impozáns többséggel kelt védelmére egy erkölcsi lételében halálosan megtámadott kat. iskolának: a pápai irgalmas nővérek intézetének; nem lesz érdektelen emlékeznünk a régiekről: Pápa előkelőségeinek a múlt ősz nov. 11-én, .a városi közgyűlésen, ez ügyben tanúsított állásfoglalásáról, még pedig a Pápai Hirlap beszámolója alapján. E lapnak szerkesztője, ki maga is nevelő ember s oly hatalmas, országraszóló intézmény élén áll, mint a pápai ref. nőnevelő-intézet, helyi megszemlélés alapján úgy írt lapjában — még az említett közgyűlés előtt, hogy »feltétlenül szanálandónak tartja a helyzetet« azaz szükségesnek látja a bordélyháznak Korona-utcába nem vitelét. De álljon itt a referáda: »A képviselőtestület 1913 november 11-én, kedden délután nem kevesebb, mint öt óra hosszat tartó közgyűlést tartott, melyen mintegy 70 városatya_vett részt. Azt hihetné az ember, hogy ez idő alatt legalább egy tucat ügyet intéztek el, holott csak éppen az ötödik ügyig jutottak el. Határozni azonban már ebben sem határoztak, ami annál inkább sajnálatos, mert amint arról dr. Kende Ádám okfejtéséből mindenki meggyőződést szerezhetett, a nyilvános házak ügye tulajdonképen a tanács hatáskörébe tartozik, a tanácsnak pedig nem kell egyebet tennie, mint a képviselőtestület juniusi határozatának egész terjedelmében érvényt szerezni s akkor az ügy közmegnyugvásra megoldást nyer«. »Ez eléggé ismert ügyben az állandó vál. azt a javaslatot terjesztette elő, hogy mivel a juniusi áthelyezési határozat a Korona-utcára nem szólt, az egyik irhásközi ház Korona-utcára néző része úgy alakítandó át, hogy a Korona-utcára se ablaka, se ajtaja ne legyen. Varga Rezső nincs megelégedve e megoldási móddal. A jelenlegi elhelyezés a Korona-utcát és a Bástya-utcát is tönkreteszi. Javaslatot tesz, hogy a város az összes irhás-közi illető házakat vegye meg, értékesítse s a nyilvános házakat oda helyezze, hol a város fejlődése holt pontra jutott. Gyurátz Ferenc szól a zárda, templom, iskola közelségéről s hangoztatja a magasztos elvet, hogy a gyermeket nemcsak szeretni, de tisztelni is kell, pártolja Varga javaslatát. Dr. Kende Ádám a törvényből és a vármegyei idevágó szabályrendeletből kimutatja, hogy ez ügy elintézése a v. tanács hatáskörébe tartozik, az adja meg a jogot, jelöli meg a helyet, a képviselőtestület csak a számról határoz. Nekünk nem kell mást tennünk, csupán a múltkori határozathoz ragaszkodnunk, melyen az egyik vállalkozó túl akarta tenni magát, amit úgy lehet megakadályozni, hogy a tanács az engedélyt tőle megvonja. Baldauf Gusztáv hangsúlyozza, hogy a Korona-utcára nem volt joga a vállalkozónak építkezni. Dr. Fehér Dezső szerint nem jogi szempontból, de magasabb erkölcsi szempontból kell kezelni az ügyet s ily értelemben sem a Bástyára torkolló részen, sem a Koronautcán nyilvános ház nem lehet. Javasolja, hogy a korona-utcai részét a szóbanlevő háznak vegye meg a város, hogy ez még lakásul se szolgálhasson a vállalkozónak. Dr. Saáry Tibor szerint a juniusi határozatban az egész város megnyugodott, ha most az egyik vállalkozó ki akarta játszani a várost, ennek lássa ő a kárát, de belőle a városnak költsége ne származzék. Dr. Kőrös Endre a képviselőtestület becsületbeli kötelességének tartja, hogy a Korona-utcát, melyen át internátusi leányok sétára járnak, megvédje. Ez mindenkinek annyira kötelessége, mintha saját leányairól TARCA. flz én lelkem. Mély csönd tanyája lett a lelkem Az első téli vihar óta, Bohó nagy álmok temetője, Föl-fölsiró vágy ringatója. Fénylő fehérség lett a lelkem Az első téli hóesésre, Egy-egy madár ha szállt fölötte, De durva lábnyom egy sem érte. A hold lovagja lett a lelkem Az első téli éjjel óta, Hiába hívta reszketően A csillagoknak milliója. Zordon hidegség lett a lelkem Az első bántó téli fagyra, Ha lappangott is szikra benne, Egy dermedett kéz eltakarta . . . S ma nóta csendül csengve-bongva, Tüzek gyúlnak ki, nem havaz! Valami titkos sejtelem kél: A télre itt a várt tavasz . . . Tomor Árkád. Hol fészkelnek a fecskék? Nagyvárosi kávéház ablakánál találkoztam utoljára szomorú barátommal. Jó néhány év telt el füredi találkozásunk óta. S az a néhány év őt bizony nagyon megviselte. Mintha mindig jobban égették volna lelkét a porba hullott és meg nem csókolt kenyérhez hasonló titkai. Arca sápadtabb lett. Vékony kezein az erek kékebbek, erősebbek. Melle még jobban behorpadt. Pedig nem züllött. Belső kór emésztette. Nem akarta borba fojtani bánatát. De a cigányzenéért élt-halt. Bús, szomorú magyar nótákért. O maga nem mondta volna el ezeket. Jóval később másoktól hallottam. Most sem ismert meg azonnal. Mint mindig, befelé nézett. Én melléje telepedtem. Szemembe tekintett, de újra lehunyta bánatos szemeit. Egy csésze fekete kávé és cigaretták állottak előtte. Egy darabig néztem. Aztán megszólítottam. Lassan felengedett. S megismert. A beszéd, a panasz, ha bizalmasra, megértőre vélt találni, könnyített lelkén. Én meg igazán lestem szavait. — Lássa — szólt —, most tanulnak a fiatal fecskék repülni. Kitekintettem az ablakon s csakugyan a szemben fekvő palota párkányáról lelrepülő, oda visszatelepedő fecskék rajzottak a levegőben. Én ilyet magamtól észre sem vettem volna soha. O csak egy pillantást vetett rájuk és egy életet élt át a következő pillanatokban. Aztán merően a szemembe nézett. — Tudja-e, hol fészkelnek a fecskék? — kérdezte hirtelen. Én már természetrajzi fejtegetésbe akartam kezdeni, mikor ő kijelentette: — Csak a jó emberek házának eresze alatt. Emlékszik füredi mesémre? Elhiszi-e azok után, miket ott mondtam, hogy az én apám házán soha sem épített fecske fészket ? De itt már én is hibás vagyok, mert én a fecskék ellen követtem el bűnt. Én szótlanul, kíváncsian néztem rá, mint aki nem ért semmit. — Kegyetlen voltam a fecskékkel szemben, pedig azt hallottam mindig, hogy a