Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-03-08 / 10. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914« március 22. 12. szám. PAPA Szépirodalmi, közgazda.sa^i és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 Egyes szám ára 26 filléi A lap megjelenik minden vasárnap. K A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajn óczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Közgyűlés előtt. Akik a társadalom bajai felett szemlét tartanak, rendesen azt találják a bajok forrásainál, hogy kiveszett az emberi lélekből — és így a társadalmi felfogásból is — az ideálizmus. Túlsá­gosan kalmár szellem lengi át a szivek belsejét és nagyon hódít a számoló képességek legáltalánosabbja: a pénz­olvasás és az egyes társadalmi szol­gáltatások átszámítása pénzértékre. Hát lehet, hogy igazuk van ezek­nek a szemléknek, de éppen úgy mond­hatjuk azt is, hogy bizony nincs igazuk. Az állítás helyessége azon fordul meg, hogy mit értünk ideálizmuson. Én in­kább azt szeretném konstatálni, hogy túlságosan ideálisták vagyunk. Kevés bennünk a reális életfelfogás. Társadal­munk kalmár szelleme, amely mindenek mértéke gyanánt a várható anyagi hasznot tekinti: nem elég általános és nem eléggé reális. Nincs benne mélyebb belátás. Nem tud megszabadulni attól az árnyalattól, amely a szemlélőben felidézi annak a közmondásnak az em­lékezetét: »jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok«. Vagyis haszonnak csak azt tartjuk, ami hamarosan ke­zünkbe jut; amiért nem kell soká várni s nem kell tovább küzdeni. így aztán a józan reálizmussal, a helyes és okos praktikussággal ellentétbe jutunk. Mert sokszor igazán túzokot hagyunk elre­pülni mellettünk, amig verébfogással bíbelődünk. Beérjük ma kicsinyes ered­ménnyel; megelégszünk gyenge sikerrel oly esetekben, amikor egy csekély to­vább várni tudás és munkatöbblet hat­ványozott sikert jelentene, aránytalanul nagyobb hasznunkra válnék. Ezzel szemben csak az irgalmatlan reálizmus és s zámolni tudás segít és ezt ki kell terjesztenünk minden vállal­kozásunkra; ezt alkalmaznunk kell min­den ügyünk életrevalóságának megálla­pításánál. Mert különben légvárakat építünk, amikor azt hisszük, hogy terv­szerűen járunk el; tékozlást és pazarlást viszünk végbe saját legértékesebb java­ink között, amikor azt hisszük, hogy kaján számítás és alacsony önzés dol­gozik bennünk. Érdekes dolog, hogy hatalmas részvénytársaságok, nagy pénzzel dol­gozó iparvállalatok mily hamar és köny­nyen alakulnak, mihelyt egy éles szel­lem a mathematika segélyével meg­győzte az embereket arról, hogy a tőkének belefektetése nem jár kocká­zattal és a közönségesnél nagyobb ka­mat várható. Ezzel szemben milyen nehéz egy látszólag szellemi rendelte­téssel biró egyesülést létrehozni és an­nak gyakorlati hasznáról akár csak az érdekelteket is meggyőzni. És még mennyivel nehezebb egy ilyen tömörü­lés életképességét biztosítani, ha mind­járt a tömörülők és érdeklődők már együtt vannak is. A haszon első pilla­naira nem felötlő. Azonnal nem lehet minden esetben felvenni az osztalékot. Az az okoskodási eljárás és szellemi művelet, amely ennek sikerét pénz­nyelvre teszi át nem oly könnyű, mint az alsóbb mathematika s azért sok ember előtt hitelét vesztette. TÁRCA. Porba vert és meg nem esókolt kenyér. Balatonfüreden töltöttem egyszer szü­reti szabad időmet. Mikor még nem vonaton jártak a veszprémiek, hanem fogaton rándul­tak le a Balatonpartra. A diákok meg gya­log. Szép, szelid napsütéses őszi délelőtt ér­tem oda. A nyaralás véget ért. A parti korzó elhagyott volt. Egy két kései vendéget csak a szép ősz, vagy a szüret tartott vissza, vagy csalogatott oda. Az őszi napsütésben lassan ringott a viz. A déli hajóérkezésre vártunk néhányan. Mikor az egyetlen utas jól szemügyre véve eltűnt a fasorban, ebédelni mentünk. Este felé beborult az ég. Hideg szél süvített a fák közt. A Balaton megmozdult. Eleinte csak borzongott, aztán vad hul­lámzásba kezdett A csónakok orrukkal ior­dultak szembe a hullámokkal és ketté vágták őket. A part kövei meg-megremegtek az erős hullámveréstől. Csattant a viz a kövek lyukaiban. S a sok csattanás fülsiketítő zajjá olvadt össze . . . Ahol homokos partot ért a hullám, neki-neki futott, mintha ki akarna lutni medréből. S piszkos habot dobott min­dig a partra. Tihany felé a nád sejtelmesen zizegett. Titkos hangok keltek benne és a rémület látszott közte meghúzódni. Gyorsan sötétedett . . . A mólóhoz közel egy pad állott. A fa­levelek lefödték környékét és sárgás, vöröses, elkapott fénysávokat vetett rájuk a móló egyetlen égő petróleum-lámpája. A padon huszonöt évesnek látszó fiatalember ült. Be­hunyt szemmel hallgatta a szelet, meg a hullámokat. Búsan cigarettázott. Látásból már régen ismertem. Sok mindenfelé volt vele találkozásom. Most sem lepett meg látása. S mellé telepedtem. Csak közvetlen közelből, a levelek zörgéséről és a pad megbillenésé­ből vette észre, hogy leültem melléje. Nem láttam a gyér világosságban szeme felvilla­nását. Alig törődött velem . . . Jó hosszú ideig ültem mellette. Aztán megszólítottam. Lassú, halk beszédű ember volt. A viharban alig hallható hangon beszélt. De úgy megfelelt szavai szaggatottsága hangja bús rezgésének, hogy szinte fokozta szavai súlyát hangja többszöri elhalása. Egyszer csak múltja, gyermekkora el­mesélésébe fogott. — Csúnya gyermek voltam. És beteges. Egy-egy évben egyharmad év fekvésben telt el. De jó beteg voltam. Anyám szokta ezt mondani. Hiszen nem jajgattam sem ő utána, sem más után. Nem panaszkodtam én soha, ha félnapig magamra hagytak is. Feküdtem csendesen. Egyedül gondolataimmal. Azok­kal a testi bajok, betegségek és rútságom rámvonta, rossz bánásmód szülte gondolatok­kal. Visszavonult, magamba zárkózott lettem. Sok keserűségen estem át s csak az alamuszi név kedveskedését hallottam. Milyen szemek­kel néztem az emberekre, képzelheti. Hiszen ezért kaptam a sunyi nevet. Pedig nem vol­tam alattomos. Csak titkaim voltak. Lelket

Next

/
Thumbnails
Contents