Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-12-13 / 50. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* november 15. 46. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap* A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A fáradt sereg. Minden győzelmi hírt, minden önbizalomtól, elszántságtól ragyogó levelet gyászkeretbe foglalnak a téli hadjárat keservei, szenvedései, melyek nyomon kisérik a vitéz csapatokat, mint a fényt az árnyék, mint a merész ábrándokat, álmokat a keserű csalódás. Nem is kell hozzá valami csapongó fantázia, valami magasröptű képzelet, hogy mi, az itthonmaradottak is átéljük e szenvedéseket. A borzongató hideg, mely a szél szárnyán repülve megrázza ablakainkat, a folyton növekvő drágaság nyomában támadt apró nélkülözések hatványozva dúlhatnak, garázdálkodhatnak azok között, kik a csatamezőkön tesznek kockára egészséget, életet, visszaszerezhetetlen földi javakat. Könny csordul a szemünkből, mikor e sötét képek előnkbe rajzolódnak s megsokszorozzák a szeretteinkért élő aggodalmat, rettegést. A héten, mintha a lelkünk kivetítette volna az egyik szomorú képet, elvonult előttünk a fáradt sereg. Csüggetegen, megtörten, mint a költöző madárcsapat, melyet a vágya melegebb hazába húzna, de fáradt szárnya nem bírja már. Lehorgasztott fejek, vánszorgó lépések, sötét felhő a homlokokon. A ruha tépett, esőtől-hótól ázott, a test meggyötörve ezer veszély között. Körül sem igen néznek, felénk sem igen pillantanak. Mintha a gondolatuk elhagyta volna a roskatag testet s elszállt volna egy másik város, egy ismerősebb vidék házai közé, ahol virág nyilt még az elinduláskor, ahol az ' ablakokból, az utcákról ismerősök integettek s most a viszontlátásra várnak, várakoznak. Mintha a lelkük átrepülte volna a közei-multat, s el-elmaradozott volna vigasztaló, édesbús emlékein. S a fáradt sereg vonult tovább vánszorgó lépésekkel, földreszegzett vagy messzeszálló tekintettel ... S tudja az Isten, miért, de mi is a múltba szállunk. Látunk hadba induló csapatokat, kiket virágerdő borít, kiknek szeme büszkén tapad a vezető zászlóra. Virág van a sapkán, virág van a puskára tűzve, virág díszíti a ruhájukat, s mikor kemény, ruganyos lépteik fölverik az utca csöndjét, mintha mozgó virágos mezőt látnánk tovább tolódni, egyre messzebb elhúzódni. Fülünkbe cseng újra a sok harci ének, melyeknek akkordjai balzsamként szálltak vissza a mi szívünkre, hiszen bennünk is örömöt, lelkesedést keltettek. O hogy a virág olyan hervatag, hogy az ének akkordjai olyan hamar elhangzanak! A mozgó virágerdő a tavaszt, a nyarat is magával vitte, nekünk csak tépett ősz, dermedt tél maradt. A távolban elhangzó dallam elhalt a mi számunkra, elvitték magukkal, nekünk csak az imádság maradt hátra, mely énekszárnyon száll az ég felé: Isten, áldd meg a magyart! . . . És vártuk vissza a virágerdőt, a messze elvitt harci dalt. Kutató szemünk leste, figyelve nézte a távolt, jön-e a pompázó nyárból valami vissza — s megjött hozzánk a fáradt sereg. Hol van a dísz, amit reájuk szórtunk, hol van a dalos jókedv, melyet belőlünk vittek el, hogy százszorosan adják vissza egykoron ? Hol vannak a kemény, rugaTÁRCA. Hirek a harctérről. plakát utcasarkon, sürgöny a boltajtón győzelmekről számol, sok szóVal, biztatón; hogy mennyi a halott, fogoly, meg sebesült, hogy a stratégia nagyszerűn sikerült; hogy a döntés immár nem sokáig késik, Várhatjuk ellenink közel letörésit. Addig is olvasunk toldott cédulákon, ágyuk, gépfegyVerek zsákmányolásáról, amiket elvettünk nagy, Véres csatákon. * Inkább ne hallanánk semilyen hireket, inkább ne olvasnánk, mennyi az elesett; ne is lenne többé papir kifüggesztve, megnyert csaták hirét sok szóVal hirdetve. Lenne inkább üres; az lesz legszebb éke, ha csak egy szó lesz rajt', egyetlenegy: béke. M. E. A bosszú. — Irta: Ele. Lámpagyujtás ideje volt, mikor beléptek a kávéházba. A ligetből hazafelé tartók betértek szokásos, vasárnap délutáni fagylaltjuk elfogyasztására. Ahogy beléptek a kétfelé nyiló üvegajtón, egy pillanat alatt befutották szemükkel az ismerős helyeket és vendégeket. A tükrök hízelegve csillogtak fel, hogy a szépeket szebbé tegyék a lámpafényben, mikor olyan sajátságos szinvegyületű árnyékok rajzolódnak az arcokra. Éles, erős vonalú lila foltok, mik alatt a vér futkároz. Csak még a lenyugvó nap vet ilyen árnyékokat az emberi arcokra. A tükrök felragyogását a csillárok átvették és visszakacagtak a belépők butonjaira. A szemek szemeket üdvözöltek, a kalapplörőzök kalapoknak integettek s csak a szemtelen cigarettafüst volt tolakodó. Rögtön az ajkak körül kereskedett, mint a rossz nevelésű kisgyerek ujjai. A kávéház minden sarkából elősiető pincéreket finom, de erős mozdulattal tolták félre a hölgyek kísérői. A pincérek elkezdték hajlongásaikat, pedig még háttal álltak feléjük a vendégek. Már mozgott a szájuk a sokszor elmondott szavakra, kezük már szorította a szalvétát, mint a kis Herkules a bölcsőjébe mászó két kigyó nyakát. Gyűrötten, kiszenvedten vonaglott a szalvéta ujjaik közt és tűrte, hogy kezük fejére csavarják. Lábuk félretaposott, elnyűtt, de csillogó cipőjükben — legalább félméter nagyok voltak — szinte már útra indult s csuszkáit előre, hátra, hogy, mikor a fagylaltok felsorolásában a pincér száját megállítják, a már lendületbe jött láb folytassa a mozgást s hozza a megrendelt fagylaltot. Ezalatt a vendégek elhelyezkedtek. A fiatalok egymás mellé, az idősebbek, a mamák egymáshoz közel, hogy jobban megérthessék egymást. A fiatalok léitek, hogy a mamák valamely pillanatban hajuk közé nyúlnak s igazgatni kezdik azt, mert egy tincs kiszabadult, mert egy hajtű kikandikál. Azért is félre, a mamáktól távol ültek le,