Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-12-06 / 49. szám

2. PÁPA ES VIDÉKE. 1914 december T>. csak a félig megbosszult becsület mosolygott felérik, vagyis a munka fele még hátra van. S bizony a nagyobb fele, mely kemény próbára hívja föl a hadba vitt erőket. Mindenfelé élet-halálharc folyik a lét és nemlét határain, reánk még titáni munka vár. A behegedt sebek újra fölszakadnak majd, özvegyek, árvák, hitvesek könnye omlik majd tovább, de ez a hét, ennek a hétnek fölemelő eseménye záloga lesz jövendő diadalunknak, erőt ad a későbbi küzdelemre. A most gyújtott örömtüzek nem sokáig égnek; a kitört lelkesedés visszahúzódik a hamu alá s ott pislog, ott él tovább, mint a lassú tüz szikrája. Az ünneplő tömeg szétoszlik, ki-ki visszatér a napi munkájához. Dolgozunk, aggódunk ismét és — várunk, de még szilárdabb hittel, még erősebb reménynyel, mint valaha. Tudjuk, hogy egyszer még kigyúlnak az örömtüzek, melyeknek lángját nem kell féltenünk a téli széltől, hisz akkor mindenfelé a béke szelid alakja jár, s bennünket sem rémítget majd a kétség, mert a tisztafényü becsület ragyog felénk. ^ Hogyan üljük meg Karácsony ünnepét? Ma-holnap beköszönt a szeretet ünnepe s akik itthon maradtunk, fokozott buzgalommal könyörgünk a Béke fejedelméhez, árassza el szeretetét a földön, adjon békét, győzedelmes, tartós békét népeinek. A távoli harcmezőkön lobogó tüzek mellett, avagy a fagyosan süvítő szél dermesztő hidegében jöttek be a sebesülteket szállító vonatok. A legtöbbje aránylag könnyű sebesült, mert a nehéz sebesülteket a harctérhez legközelebb eső városokban helyezik el. Ezek közé tartozik Kremsier városa is. Tízezer nehéz sebesültnek van benne hely készítve; mikor mi ott voltunk, már hatezer ágynak volt gazdája. Az egyik kórház tisztább volt, mint a másik. Mi a mi szeretett sebesültünket, a pápai hős honvédet, a harmadik kórházban találtuk meg. Hogy milyen volt a viszontlátás, arról már megemlékeztem. Hogy az édes hazai szóra, édesanyja és ifjú kis hitvese szavára a sir széléről visszatért elbúcsúzni, azt már mind elmondottuk. Sebeket nem akarunk feltépni, felszaggatni. Inkább gyógyítani. Azért elmondjuk, ahogy tudjuk, azt a gondviselést, amelyik ott az idegen, messze földön sebesültjeinket fogadja. Nem tudom, hol olvastam, hogy egykor jótékony tündérek elhagyták az ő szivárványos lakóhelyüket és leszálltak a föld mélyébe és ott különféle forrásokat elkezdtek hevíteni, melyek mind megannyi gyógyíorrások törtek a földből elő emberi fájdalmakat és szenvedéseket gyógyítani, enyhíteni. katonáink lelkében bizonyára feléled az elmúlt karácsonyok békés hangulata, szivök megtelik csodálatos melegséggel s szeretettel visszaszáll lelkük azokhoz, akik itthon remegve, félve várják visszatértüket. De hány hősi szív fog aggódni, gondolni övéikre? Hányan fognak gyötrődni azon a kérdésen, van-e betevő falatjuk szeretteiknek ? Érzik-e a szent nap melegét, örülnek-e az örvendezőkkei, avagy fázva, éhezve, könybelábbadt szemmel nézik mások boldogságát ? Méltatlanok volnánk a magyar névre, megtagadnék keresztény voltunkat, lábbal taposnánk a szeretet törvényét, ha az értünk küzdő véreink lelki vajúdása nem illetné meg szívünket. Hisz még az ősz hervadása is fájó érzést kelt bennünk, sokaknak köny pereg le orcáján a vergődő madárka láttán, hogy ne fájna szívünk, hogy ne sirna leikünk, amikor katonáink gyermekeinek szenvedését, örömnélküliségét látjuk. Finoman érző lelkek a szeretet csodálatos leiemén) ességével már a módját is meglelték a szenvedések enyhítésének, a szívek felemelésének. A Szent-István-Társulat vezetősége az összes íővárosi katholikus nőegyletek támogatásával, a katholikus Karitász védnöksége alatt elhatározta, hogy a hadbavonultak gyermekeinek felruházására és megajándékoztatása céljából karácsonyi bazárt rendez november 29-től kezdődőlég palotájának dísztermében (Budapest, VIII., Szentkirályi-utca 28.). A nagyarányú előkészületek máris sejteni engedik, hogy ez a jótékonycélú bazár egyedülálló lesz a maga nemében. A pompás tervek és nagyszerű ötletek egész sora fogja a közönség érdeklődését lebilincselni: kapható lesz minden, amire kicsinynek, nagynak szüksége van, ami jó, szép és hasznos. A kapható dolgok között azonban kétségkívül a szeretet-doboz fogja a legnagyobb sikert aratni. Kiállítása csinos, egyszerűen ízléses, tartalma hasznos és örömetkeltő s többféle alakban kerül vásárra. Árusítani fognak katonáinknak megajándékozására karácsonyi szeretet-dobozt j koronás vrban és sebesült katonáinknak ajándékozható szeretetdobo2t i korona árban. Ezenfelül katonáink gyermekei számára is kaphatók lesznek karácsonyi ajándékdobozok 2 és j koronás árban. A bazár tiszta jövedelmét teljesen katonáink gyermekei javára fogja a nemeslelkü Társulat fordítani. A mód tehát megvan. Mit érne azonban a legpompásabb ötlet, ha hiányoznék a társadalom szerető, megértő közreműködése. A szeretet lánglelkü szózata is elvész a néma éjszaka csendjében, ha nincsen fogékony szív, amely igéit lelkébe zárja. Mit érne Erdősi Károlynak, a Szent-Ist ván-Társulat vezérigazgatójának és lelkes táborkarának igyekezete, fáradozása, ha közönségünket hidegen hagyná a szenvedés, a nyomor minden fájdalma. Pedig, ha a magyar katholikus társadalom úgy igazán összefogna a nemes cél érdekében, mennyi könnyet törülne le, hogy enyhítsük az amúgy is égő fájdalom hevét. Mutassuk meg egyszer, hogy mi nemcsak akkor érzünk, nemcsak akkor vagyunk fogékonyak a szenvedés iránt, ha cserébe országvilág értesül jótetteinkről! Gondoljunk arra, mit mondott a Mester egykor: Ne tudja a jobb kéz, hogy mit tesz a bal! Vegyük figyelembe, hogy az életben azok a legnemesebb mozzanatok, amikor kiemeljük magunkat az önzés posványából, s a mindent átölelő szeretet tölti be szívünket. Ilyen nemes, felemelő érzés az, amikor tudjuk, hogy másoknak örömet szerezünk, hogy mások szenvedéseit enyhítjük, mások testi lelki sebeit gyógyítjuk. Ilyen alkalom ez a vásár is! Hiszen voltaképen nem is arról van szó, hogy valami nagy összeget áldozzunk, hanem arról, hogy szükségleteinket ezen bazárban szerezzük be. Az az egy-két szeretet doboz, melyet elajánŰgy látszik, hogy ezek a jótékony, földalatti tündérek elhagyták helyüket és feljöttek közénk, a sziveket felmelegíteni, keresztény szeretettel eltölteni. De nemcsak úgy látszik ez, hanem egész bizonyos is, mert, amit mi láttunk, azt a szeretetet, mely egész az önfeláldozásig megy, csak felsőbb, mennyei erők önthették a szívbe: maga a jóságos Isten, ki egyedül képes mennyei erejével a gyarló embert angyallá átváltoztatni. A mi drága sebesültünk fölött is ily jó angyal őrködött. Leste fohászait, csillapította, ahogy tudta, óriási fájdalmait. Isten áldja meg érte! Az orvosok is egymást érték a betegek mellett. A mi áldott emlékű betegünk mellett egy délután megfordult talán hat is; köztük egy egyetemi orvos-tanár. Mind tele volt meleg, mély részvéttel az ismeretlen magyar honvéd iránt. Ezt értem is. Hisz' e hősök vére mindnyájunkért hullott. O értük is. Tavasszal, nyár elején az eső hullik a földjeinkre és csak akkor lesz termés, ha ez az áldott eső hullik. Van oly vetőmag, melyet vérrel kell megöntözni, hogy áldásait az utódok élvezhessék. Ilyen vetőmag minden nagy eszme, minden magasztos igazság. Ilyen volt a keresztény igazság is. O mennyi martir vérének kellett ezt megöntözni, mig fönséges szépségében kikelhetett és biborköntösében útjára indulhatott, hogy meghódítsa és boldogítsa a világot! És mily iszonyú testi szenvedések között folyt ki e vér! De meg is lett a haszna e kiontott, drága vérnek, ránk is, a martirokra is. Ok koronát kaptak: »Légy hű a halálig és megkapod tőlem az élet koronáját«. Miránk pedig itt maradt példájuk, melynek bűvös erejéről tudjuk, hogy a mártírok véréből a keresztények ezrei keltek ki. Most is folyik ily martirvér: a nemzeti hősök és vértanúk vére. Öntözi a földet, hogy továbbra is énekelhessük mi is, unokáink is e földről, Hazánkról, hogy »ápol s eltakar«. Abban a kórházban, melyben a mi szeretett jó Nácink leküdt, voltak többen ily magyar hősök is. Minden teremben volt néhány; az egyikben csak magyarok feküdtek. Fölkerestem őket termeikben. A legelső kérdésük majdnem mindenütt az volt, hogy messzire vagyunk-e a mi szeretett, magyar hazánktól.