Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-11-22 / 47. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* november 22. 47. szám. PAPA ES YIDEKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Az örök téma. Mi volna más, mint a papi vagyon? Ez az a tétel, amelybe unos-untalan belebotiunk, akár békés szellők lengedeznek, akár a háborús világ vihara zúg át az országon. Ez az a téma, melybe beleköt mindenki, akármilyen vallású, akármilyen társadalmi állású egyén, ha csak annyi köze van is a papi vagyonhoz, mint a tyúknak az ábécéhez. Ez azon folyton szemet szúró szálka, mely körül folyton forognak, keringenek a hozzászólások, a véleményleadások, mint a nap körül a bolygók, békés időben irigységből, háború esetén a »haza érdekében«. Volt idő, mikor alig vehettünk kezünkbe szociáldemokrata újságot, hogy a papi vagyon gondosan (?!) összeállított statisztikájából ne kaptunk volna valamelyes Ízelítőt, kóstolót. No igen, mert ez a furfangosan beállított statisztika, ez a megfelelő terhek elhagyásával és adományok elfelejtésével készült kimutatás igen hathatós receptnek bizonyult mindenkoron a pénzéhes tömegek lázának fokozására, amellett meg nagyon ügyesen elterelte a figyelmet azok vagyonának statisztikájáról, akik e támadó cikkeket íratták s akiknek érdekükben állott az érdeklődés más irányba terelése. Aztán fordult egyet a világ kereke. Fordított rajta a kitörő háború, mely nemcsak a szíveket forrasztotta eggyé a nehéz napokra, de nemzetiszínű zászlókká festette a magyar, osztrák és német szociáldemokraták élénkvörös lobogóit is. Csak egy nem változott. A papi vagyon témája; az örök téma most sem került le a napirendről. Mikor még az adományok a Vöröskereszt céljaira, a hadbavonulók családjainak fölsegélyezésére gyűltek, árgusszemek lesték a »hatalmas« papivagyont, hogy vajjón a kezelői mennyit adnak a nevezett célra. Hogy' kilátszott * már akkor is a lóláb! A hangulatotkeltő újságok, ha papi adomány nyugtázását hozták, világért el nem feledkeztek volna arról, hogy a főpapságot kötelességeire ne figyelmeztessék. Az adománysorozat rendszerint ezzel a kérdéssel végződött: Hol marad a vagyonos főpapság? — mintha a főpapság csak az ő fölszólításukat várta volna! Mikor pedig a főpapság is megnyitotta erszényét és nagy kötelezettségei mellett a haza oltárán áldozott, azzal igyekeztek homályt vetni a fényes adományokra, hogy bevezetésképen a főpapság és szerzetesrendek mesébe illő, legendás vagyonáról érzelegtek. Nem baj! mit se számít! A magyar kathoJikus főpapság, a magyar szerzetesrendek sokkal magasabb erkölcsi színvonalon állnak, semhogy e rosszhiszemű ujságirók elismerésére rászorulnának. Alig néhány hónap leforgása után a haza újabb áldozatot követelt polgáraitól. Kölcsönt kért a nemzettől a nemzet létének biztosítása végett. S íme! a jegyzések még le sem záródtak, a Pesti Hirlap már is a nagyobb egyházi javadalviasokra hívja föl ismételten a figyelmet, hogy a haza érdekében támadhassa őket. Dr Gáthy Simo?i újra statisztikát csinál, mert ő jobban ismeri TARCFL. Emberek között egyedül. Emberek között megyek. Aszfalton, nagy város széles utcájának egyik oldalán. Megtaszigálnak a dolgaikra siető emberek. S én nézem arcukat. Olvasni szeretnék szemükben. Nem a gondolataikra vagyok kiváncsi, mert hiszen sejtem, hogy épen ránézésem pillanatában mi jár a fejükben: tudatuk középpontjában az én nézésem van, egy pillanatig csak erre gondolnak, aztán másra. S akkor már engem sem érdekel. De mit éreztek abban a pillanatban ? Mi tette őket tőlem messze eső másik lénnyé? Az, hogy ruhájuk szürke vagy barna, szemük fekete, hajuk göndör s magasságuk az enyémtől elütő? Én fekete ruhában, kék szemmel, sima hajjal ebben nem tudok tőlük különbözni. De mit éreznek? Én most a tudatlanság, nem értés nehézségei miatt küzködök. Sirni szeretnék. De mit érez az a mosolygó ember, ki mellettem most épen elment? Vagy mit éreznek az a gyászruhás asszony, azok a varrodából siető lányok, az iskolából jövő fiuk, erős söröskocsisok, káromkodó fiakkerosok ? Érzi-e ott az a három sebesült a dicsőségét vagy visszahúznák kezüket, ha gratulálnék nekik sebeikhez? Meg kellene kérdeznem mindenkit, hogyan érzi magát. S mégsem kérdezem meg. Ugy sem érteném őket. A »jól«, »rosszul« vagy más ezer felelet csak olyan általános, mint a sok, néhány s más hasonló szavak. Az öröm nyelvét nem értem, mert ha nem általános feleletet kapok, a meghatározás olyan képekkel és tárgyakkal történik, amiknek csak úgy nem ismerem az érzését, mint azét, akit kérdeztem. Levágom a fejem. Nem érdemes az emberek szemébe nézni. S megyek tovább. Futkosnak egymás mellett, mint nyáron a kék lombok alatt röpködő legyek szélcsendes időben, napsugárral átfont árnyékban s cél nélkül. Vagy másoknak van céljuk az utcán, például a korzón, mikor egymást végigtaszigálják s egy-egy pardonnal az ügyet elintézik, harangozás után pedig hazamennek ? Vagy nem elégedetlenek-e ilyenkor önmagukkal ? Hiszen életük egy részének néhány percéről nem tudnak elszámolni! Vagy el tudnak számolni vele? Mikor haza érnek bizonyosan fölírják: láttam ezeket és ezeket. Ez mosolygott, az bosszúsan nézett. Emez könyökével megtaszított s a másik lehunyta szemét mikor mellettem elment. Nem voltak a korzón ezek és ezek. Marad tehát a korzózás eredményeként ennyi meg annyi; — főleg lelki üresség. Sarokra értem, hol két körút minden forgalma, minden lármája ütközik. Itt még többen futnak, már nem is két irányba, hanem négy irányba. Napsütéses délidő, utcai szemétgyűjtő ládika, levélszekrény, ívlámpa, kirakat, villanyos, bérkocsi, auto s emberek köröttem. S minden ember csak a maga dolgával törődik. Az egyesek mozgásából összetevődő nagy mozgás azonban már céltalan. Pedig a villanyos kocsin rajta van, hogy honnan jön és hova megy. A kocsik, autók, emberek mozgása, ha analizálom, céllal