Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-11-15 / 46. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* november 15. 46. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közvazdasá^j és társadalmi hetilap, A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. Kiadótulajdonos: A Pápai Katholikus Kör. Felelős szerkesztő: Kecskés Lajos. Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. A tisztulás napjai. Olvasom, hogy a pesti Vígszínház színpadára fölhajtották a »Csúnya ember«-!, aki mindenképen — csúnya. Ugyanazon az estén a Népopera a »Mozi tündér«-t, a »Csúnya ember« stílszerű partnerét mutogatta törzspublikumának. Előkerült újra a trikó s a hasított szoknya. S a publikum, »szmokingos gavallérjaink és dekoltált hölgyeink« fölségesen töltötték el az estét. Ez az est sokat nyer érdekességében, ha beállítjuk a napi események közé. Tetszik tudni, háborúban állunk nem is tudom hamarjában hány hatalommal. Ennek a sajátszerű állapotnak egyebek közt az a velejárója, hogy az ország lakosságának jelentékeny részé erre az »idényre« lakást változtatott. Az egyik rész északon, a másik rész délen — lövészárkokban, esőverte lövészárkokban fekszik. Van, aki már puha, fehér párnák közt pihen — kenyérkereső jobb nélkül, ideget őrlő szaggató fájdalommal. Vannak jeltelen, néma, friss sírok és szétdúlt családi tűzhelyek, ahol kidőlt a fönntartó oszlop. S vannak családok, hol álmatlanúl telnek az éjszakák, meg-megrezzennek kisírt szemű anyák, hitvesek, gyermekek... íme, ezek az élő kulisszák a »Csunva ember«-hez s a »Mozi tündér«-hez ... Hogy nekünk jámbor vidékieknek mi közünk van a pesti színpadokhoz s ezek »szmokingos és dekoltált« nézőihez? Mikor a borzalmas vihar kitört, a sok megpróbáltatás, szenvedés, gyász mögül, amely a sötét jövőből ijesztően felénk meredezett, szelíden, biztatóan szürenkezett felénk a remény, hogv a vihar majd száraz galyakat tördel, megtisztítja levegőnket, amelyet kezdtek ; már nagyon megülni mérgező párák. Ereztük, hogy életünknek vannak fattyúhajtásai, amelyeket le kell nyesnünk, reméltük, hogy ezekben a nagy napokban lehullnak rólunk. A lelkesedés, a lelkek kigyulladása, a fájdalom mindig tisztítólag hat: úgy gondoltuk, ránk nézve is e nehéz napok, amelyek sötétségét meg-megvilágította az egekig fölcsapó lelkesedés tüze s amelyek sebeket, égő, fájó sebeket osztogatva vonulnak át rajtunk, a tisztulás napjai lesznek. Ugy gondoltuk, hogy ebben a tajtékzó, kegyetlen viharban megrendül a lelkünk s kivet magából mindent, mi egyént és nemzetet porlaszt. Ezért fáj nekünk a pesti tapsvihar, amely a »Csúnya ember «-nek s a »Mozi tündér«-nek szólt. Ez annak a jele, hogy az a bizonyos érték-devalváció, amelyben minden a nemzet jövőjeért remegő honfiú bizakodott^ nem mindenütt következett be, hogy a nemzeti élet higiénikus követelményei közé még most sem akarja mindenki sorolni a tiszta levegőt. Fáj, nagyon fáj hogy Pesten még mindig akadnak tapsolói a — hasított szoknyának s a trikónak, de azért ezt a publikumot nem tévesztjük össze az egész nemzettel s tovább bizakodunk s tovább imádkozunk, hogy a vihar tisztítólag vonuljon át a Hazán. Mi tovább is reménykedünk — s reményünkben megerősít a pesti színházi estély TARCA. Kék a szine . . . Kék a szine, kék a szine A szép, érett kökénynek . . . Háborúba, harcba mennek A legjava legények. Harcba mennnek, a> hátukon A borjú, a borjú . . . Ha nem volna szeretőjük, Sejhaj, egy se lenne szomorú! Jaj, de nehéz, jaj, de nehéz Ezt a borjút cipelni! De jól esik a táborban Pihenéskor letenni! Tiszta ruhát szedek elő Belőle, belőle, Akkor látom, a galambom, Sejhaj, szalonnát is tett bele. De könnyűvé, de könnyűvé Változnak át a borjuk, Ha a rudat hazánk iránt, Falunk felé fordítjuk! Tiszta ruha kifogyott már Belőle, belőle: Szerb sipkával, szerb papuccsal, Sejhaj, ajándékkal van tömve! Szepessy László. Mező Ignáe, füszerkereskedő, tart. honvéd, hősi halála. Juliusban volt az esküvője. Ekkor érik meg a buza. Az ő szeretetük is ekkor érett meg teljesen. Mert úgy szerették egymást, mint a fehér galambok a szép, tiszta búzát. Ezzel a szeretettel oda térdeltek az oltár elé. Szülőik, öreg szülőik is itt esküdtek. Most ők térdeltek oda. Összetették kezüket és oly bensőn, oly gyermeki bizalommal kérték a mennyei Atya áldását! És a mennyei Atya, kinek jósága határtalan, belenyúlt az ő kegyelmeinek kimeríthetlen kincstárába és a boldogságtól sugárzó, 26 éves, ifjú vőlegény számára egy ragyogó koronát választott ki onnét: a nemzeti hősök dicső, ragyogó koronáját. 18 nap mult el az esküvő óta, mikor az egész országot bejárta közös Anyánknak, a Hazának, hivó szava. Gyermekeit hivta^ a jó Anya, ki mindnyájunkat ápol s eltakar. Hivta őket megvédelmezni a földet, melynek porában tegnap játszottunk, mely ma kenyeret ad s holnap pihenésre hajló fejünknek vánkosa lesz. Hivta őket megvédeni a hajlékot, melynek talaján első lépéseinket tettük; megvédeni a szülőföldet, mely első imádságunkat hallotta, az oltárt, mely szivünket aránkkal összefűzte; hivta őket, hogy védelmezzék meg a szülőt, a hitvest, a gyermekeket, az elaggottakat, mindnyájunkat: hivta őket, megvédelmezni a Hazát. És egyszerre zsibongani kezdtek falvak és városok; megteltek utcák és utak s mig fönn a levegőben a nemzeti szinü zászló libegett-lobogott, mintha szárnya lett volna, lenn kipirult, búcsúzó ifjakat láttunk mindenfelé. Búcsúzott ő is, az egyszerű honvéd, a közvitéz. De sokszor tapasztaltuk e nagy napokban, ez emlékezetes napokban, amit a nagy Széchényi mondott: Lelkem az Istené! szivem hitvesemé, éltem a Hazámé! Ha nem is e szavakkal, de sokszor hallottuk megismételni e fönséges jeligéket.