Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-02-01 / 5. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914» február x. 5. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a papa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér A lap megjelenik minden vasárnap. A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Közöny és fásultság. Karácsonyi vezércikkünkben, —mely Blazovich Jákó, szt. benedekrendi főgimnáziumi tanár kitűnő tollából került ki — a sok arany igazság közül különösen ez az egy ragadta meg figyelmemet: ». . . Elneveztük a karácsonyt a szeretet ünnepének. Szomorúan eltaláló elnevezés. Mi a szeretetnek ünnepet rendezünk — egy évben egyszer. Az év többi napjain pedig szépen, virágosán, lelkesen — beszélünk róla«. Igaza van! Ma már ebből a nagy és szent érzelemből is igen sokan kirakati karrikaturákat csinálnak. Mások előtt tetszelegni, fényelegni akarnak azzal, amihez a szívnek semmi köze. A külső a fő, a belső érték, tartalom teljesen mellékes. Mi az oka ennek a nagy fokú indolenciának, közönynek, fásultságnak és szeretetlenségnek ? Ha keressük az okokat, melyek e téren is valóságos korrupt állapotokat idéztek elő, akkor ennek a nagy fokú szeretetlenségnek csiráit megtaláljuk a mai úgynevezett »modern« kultúrában, melynek vívmányai szivünkbe rajzolódtak és teljesen megigézték a Jelkünket. Ki merné kétségbevonni, vagy tagadni a mult század óriási előrehaladását? A természettudomány átkutatta a kozmoszt, bevilágított a természet műhelyeibe. A technika oly — eddig fel nem használt erőket — hajt rabigájába, amelyekkel hova-tovább legyűri a levegőt. A gazdasági haladás szintén nagy eredményekkel dicsekedhetik. Győzödelmi ünnepet ült tehát a materiális kultúra. Mámorosak, részegek lettünk e diadaltól; elbódultunk, elkábultunk e kultúra virágainak illatától s mély megilletődéssel emeltünk kalapot a tudomány előtt, mely ily mesés eredményeket volt képes felmutatni. De ennek a kultúrának minden áldása mellett is nagy hibája volt, hogy felszabadította a hitetlenség démonát. A vallásos világnézetre rápörkölte a gyermekmesék bélyegét. Sutba dobta az erkölcsi törvényeket s új erkölcsi táblázatot készített. Uj eget, új földet igért! Es mi lett az eredmény ? Csodálatos 1 Az új ég és az új föld, melyet a lélekrabló materiálisztikus irányzat igért, nem vált be. Csődöt mondott, mert nem volt benne szeretet, mert megfosztotta trónusától a minden szeretet forrását: az Istent. A vallás lábbal tiprásával pedig kiirtotta a szivekből a szeretetet, szeretet nélkül pedig nincs a földön boldogság és állandóság. Egyedüli célja volt a materiálisztikus irányzatnak, hogy jól ehessünk és ihassunk. Ez a felfogás elidegenítette az embereket egymástól, gyűlöletet szított munkás és munkaadó között, innét az az elkeseredett harc, amelyet napjainkban egymás ellen folytatnak. Szaharában bolyongunk és lelkünk nem lel üdítő oázist. Mennyivel máskép lenne mindez, ha a munkaadó és munkás a Krisztusi szetetetben egyesülnének egymással és ennek a szeretetnek szemüvegén keTÁRCA. Boszorkány. — Irta: Kincs István. — Szegény asszony került a faluba. Honnan jött, honnan sem, Tsten annak a megmondhatója egyedül. Jóformán maga sem tudta. Hányódott itt is, vetődött ott is, míglen minálunk végtére nyugalmas otthonra nem talált. Abban különbözött a többi asszonyoktól, kiknek mesterségük a szegénység, hogy nem alamizsnát, hanem munkát kért mindenütt s kapott is annak fejében munka helyett mindenütt fölpanaszolatlan alamizsnát. Mert kinek is volna szive munkával meggyötörni egy amúgy is jómagával szinte tehetetlen teremtést? Betegség is járta a testét; legalább ő sokszor és soknak elmagyarázta annak a különös nyavalyának tekervényes útjait; kiben falusi doktor annyit sem tud véteni, mint egy iskolamester háromszáz kölyök butaságában. Városba szándékozott menni; arra gyűjtött már garast garas mellé hosszú esztendőszám. Beszélni kitűnően tudott. Hogyha öt-tiz ember közé belevette magát, egy-két napszám rendesen kárbaveszett. O beszélte agyon. Hanem azért nem kergették el. Becsületnek tartották inkább, hogyha Judith asszony valahol szívesen időzött. Hozzánk nagyon bejárós volt. Persze no, ha nem csurrant, csöppent. A konyhát tette meg főhadiszállásának; ott tette szóvá a világ folyását, beszélt a maga, meg az emberek bajáról. A cselédek alig győzték hallgatni. Egy alkalommal tanúja voltam én is az előadásának. A szegény emberek házasságát figurázta ki. — Mert, hogy igenis — mondta kedélyesen — semmi sincs annál könnyebb. — Mint megházasodni? — tudakolta az öreg béres a füle tövét kapálva. — Ha olyan könnyen menne, akkor én már régen megházasodtam volna. — Jaj be nagy bibaszt ember, kend János — gúnyolódott vele Judith asszony — pedig mondom no, a világon semmi sem könnyebb. Két munkáskéz összeszerződik másik kettővel; a papnak kiguberálnak egy pöngőt; pár liter bort egy hatalmas kalács mellé megisznak és készen van minden. Utána már csak a gyerekek következnek szép hosszú sorba. — És kend mért nem csinálta meg? — próbált Mihály vele kötekedni. — Ki mondja, hogy nem csináltam ? — felelt büszkén a szegény asszony. — Hát hol van akkor az ura ? — Hogy hol van ? Furcsa. — Hát az első meghalt . . . — Hogyan? Hát kettő is volt? — Meghiszem én azt. Remete Andrásnak hitták az elsőt, azután hínak most az emberek özvegy Remete Judithnak. — De ha másodszor is férjhez ment ? — rázta fejét a cseléd — akkor mi köze az első ura nevéhez?