Pápa és Vidéke, 9. évfolyam 1-52. sz. (1914)

1914-07-19 / 29. szám

IX. évfolyam. Pápa, 1914* Junius 14. 24. szám. Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör és a páoa-csóthi esoeres-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár: Egész évre 12, fél évre 6, negyedévre 3 Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap. K. Kiadótulajdonos: A Pápai Katbolikus Kör. Felelős szerKesztó Kecskés Lajos. "Szerkesztőség: Flórián-utca 12. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Pados Antal, Főiskola-utca 3. házszám. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Haj nóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. I Levél a szerkesztőhöz. Tekintetes Szerkesztőség! Szomorú szívvel olvastam a »Pápa és Vidéke« mult heti számában, hogy a pápai róm. kat. tanítók családi pótlékért és lakbéremelésért benyújtott kérvényét milyen könyörtelenül bírálta el az iskolaszék. Feljajdúl a lelkem és a jövő szomorú képét rajzolja elém. Majdnem kételkedem abban, vájjon megvan-e tanítóinkban az a hősi erény és hithűség, hogy igazságos kérelmük letiprása után is ugyanolyan hitbuzgalommal csüngnek a gyermeksereg vallásos és erkölcsös nevelésén a jövőben is, mint a múltban. Hát ezért emelték fel országszerte a mi derék katolikus tanítóink tiltakozó szavukat, mikor a tanítók országos szövetségi gyűlésén undok és förtelmes erővel végig zúgott a jelszó, hogy ki a vallásoktatással az iskolákból. Ugy látom, jobban szeretik a mi tanítóink másoknak gyermekeit, mint mások a saját magukét. Magasztos hivatásuk teljesítésével, vallásunk és egyházunk iránti ragaszkodásukkal és a hazaszeretetnek a gyermekek szivébe való beleforrasztásával olyan áldásos munkát teljesítenek tanítóink, hogy mikor az ő sorsukról volt szó, akkor mindég bizonyos meghatottság vett rajtam erőt, mert nem tudtam magamnak megmagyarázni, miért éppen ők a kitagadottak és miért éppen ők a I legmostohább gyermekei édes Hazánknak. Sokszor mély fájdalomba merülve gondolkoztam azon a szükkeblüségen, mely mindannyiszor megnyilvánult, valahányszor az én szlikebb hazámban, Pápán az iskolaszék gyűlésein a mi derék katolikus tanítóink fizetésrendezéséről esett szó. Pedig de sokat követelnek szegényektől, még a tökfilkókból is tudóst akarnak velük faragtatni. Elvárják tőlük, hogy szivük egész melegével szeressék a gondjukra bizott gyermekeket, hogy lelküket öntsék beléjük, áldozzák fel egészségüket, tüdejüket, legyenek vallásosak, igazságosak, türelmesek és köszönjenek minden embernek, alázatoskodjanak és koplaljanak. Tovább megyek, igen sokan kívánják tőlük, hogy feleségeik kalapot ne hordjanak és hogy nyilvánosan mosogassanak, kevesebbet egyenek és cselédet ne tartsanak. Mert ha így élnének, akkor még sok is lenne a mostani fizetésük. Az egész Magyarország örömmel fogadta a családi pótlékot biztosító törvényt. Kapnak a tisztviselők és kapnak az altisztek is. Milyen csodálatos, hogy most azok az altisztek, akik a családi pótlékot élvezik, mint iskolaszéki tagok leszavazták a tanítók kérelmét s kimondták, hogy csak a harmadik gyermek után kell adni 100 koronát. Ilyen csodálatosan változnak meg az emberek, ha a jó Isten vagy a főispán segítségével felkapaszkodhatnak az ugorka fára. Ezek így gondolkozhatnak: igaz, hogy én kapok gyermekeim után családi pótlékot, de ez egészen más, mert én vagyok én, de minek a tanítónak. Pedig a tanító úrak bizonyosan több iskolát végeztek, mint ezek az iskolaTARCA. Apróságok Hévízről. — Irta: Siposs Ágoston. — Mikor beköszönt a kalandáriomszerinti hivatalos nyár, a különben ezernyi darabra forgácsolt társadalom minden elvi, világnézleti és politikai különbséget félretéve, két nagy táborra oszlik. Az egyikhez azok tartoznak, kik elmennek nyaralni, a másikhoz pedig azok, kik szeretnének ugyan elmenni, de azért bölcsen otthon maradnak. Az előbbiek javíthatlan bizakodók, kiket évtizedek makacs következetessége sem birt meggyőzni arról, hogy nem lesz többé nyár a világon. Az utóbbiak józan, reális gondolkozású emberek, kik tudják azt, hogy hiában reménykedik az ember abban, amiben hiában reménykedik. Én az előbbiekhez tartozom. Évről-évre neki indulok keresni a nyarat, de következetesen elfut előlem. Tavaly először Itália kék ege alatt kerestem; ott is csalódtam. Kék ég helyett hideg esőcseppeket hullató felhőket találtam, a napsugár helyett a bóra léghűtő s tengerkorbácsoló szele száguldott át a kies Umbria szőlőben, olaj és eperfában gazdag virányain. Három hétig ültem meleg köpenybe burkolózva cementpadlós kis szobámban, várva a nyár megérkezését; de hiába vártam. Ekkor hazajöttem. Meghúzódtam Hévizén; kellett volna a jó idő fürdőnek, mezei munkásnak egyaránt. Helyette kaptunk viharokat és felhőszakadásokat, olyan égzengés és villámlás kíséretében, aminőt eddigelé csak a tropikus égöv alatt tartottam lehetőnek. ítéletidők jártak. Ha nem biztam volna az isteni ígéretben, azt gondoltam volna, hogy megismétlődik a vizözön. Az idén ugy gondolkoztam, hogy a rossz időért felesleges Olaszországba utaznom, megtalálom azt itthon is. Egyenesen Hévízre jöttem. S ime nem csalódtam. A nyár derekán vagyunk, typikus októbervégi napjaink vannak. Hideg északi szél süvít végig hegyen-völgyön, sürü esőt hozva szárnyain. Éppen arról gondolkodunk, hogy szobánkra felrakatjuk a téli ablakokat s betetetjük a kályhát. Addig is, mig ezt meg nem cselekesszük, meghuzódunk a konyhában, nehogy megfagyjunk. Ha Bismarck élne, megírnám neki, hogy immár nemcsak az ökör következetes, mely mindig szalmát eszik, de a nyár is, évről-évre következetesen kicserélvén magát az őszutóval. Azonban a tárca címében nem elégiát Ígértem az időjárásról, hanem »apróságokat Hévízről«. Szedjük hát sorra őket. Héviz múltja. Bár Héviz múltjának felkutatásában megfakult pergamentek nem állnak rendelkezésünkre, annyi bizonyosnak látszik, hogy mióta földünkön a vizeknek és szárazföldeknek elhelyezkedése végbement, azóta megvan a hévizi forrás és tó is. Ama mindig és mindenütt található bizonyos legöregebb emberek elbeszélése szerint a tó területe örök időktől fogva Szentandrás falvának lakosaié volt, akik, minthogy kenderAztatáson kivül egyébre nem használhatták,