Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-08-03 / 32. szám

2 PÁPA ÉS VIDÉKE. 1913 augusztus 3. nak helyet gyermekek s ezek között főleg csecsemők és 2 évnél fiatalabb korúak? Pedig a csecsemőknek az új kórházban, ennek gyermekosztályában helyet kell juttatni, mert ezen kor az, amelyben a legspeciálisabb gyermekbetegségek előfordulnak, ez a kor az, amely leginkább alkotja a válaszfalat a felnőtt és gyermekbetegségek között és — amint később látni fogjuk — a gyermekhalandóság legnagyobb részét szolgáltatja. Ezek voltak az individuális szempontok, de vannak más okok is, melyek állításomat nem kevésbbé támogatják. Ezek között első helyet foglal el az általános gyermekvédelem. Az egész világ hangos a gyermekvédelmi akciók harci zajától, mely már nálunk Magyarországban is hallatja szavát és tényleg alig van már város, ahol valamiféle gyermekvédelmi intézmény nem volna. Városunkban még eddig a gyermekvédelem ügyében a legcsekélyebb lépés sem történt. Pedig megállapíttatott, hogy hazánkban — s ez alól Pápa város sem képez kivételt — a népszaporodás lassú menetének az oka nem a születések csökkenése, hanem a gyermekhalandóság óriási mérve. A halálozások aránytalanul nagy része a legzsengébb gyermekkorra esik; nagy számban pusztulnak el a csecsemők és 2 éven aluli gyermekek bélhurut és ennek komplikációi következtében, mint olyanok, akiket a modern csecsemő és gyermekgyógyászat eszközei segítségével, kórházi kezelés mellett, kevés kivétellel meg lehetett volna gyógyítani. Pia Pápa város 1912-ik évi halálozási statisztikáját tanulmányozzuk, akkor megdöbbentő jelenség tárul szemeink elé. Az összhalálozási szám A-a esik az 5 éven aluli korra s ezek között is csak egy kis szám az 1 éven felüli korszakra; a legnagyobb szám a csecsemő korszakra esik. Pedig ha azon betegségeket nézzük, melyeknek e csecsemők áldozatává lesznek, akkor azt látjuk, hogy csekély kivétellel a táplálkozási zavarok legkülönfélébb formái és ezek komplikációi: rángógörcsök, tüdőlob stb. szerepelnek; mind olyan bajok, melyek gondos és szakszerű kezelés, valamint ápolás mellett gyógyíthatók lettek volna. Mivel azonban háznál, még nagyon sok jobb családnál is, de főleg a munkáscsaládoknál a modern csecsemőgyógyászat követelményeinek megfelelő kezelés az embereknek az orvos tanácsaival szemben tanúsított hitetlensége miatt ki nem vihető, okvetlen szükséges, hogy ezen csecsemők számára amikor alkalom kínálkozik, a kórházban helyet teremtsünk. Gondoljuk csak meg, hogy menynyivel hozzájárulhatunk városunk lakosságának szaporodásához, ha ezen emberkéket az élet számára megmentjük. Ha mi a csecsemőknek és kisebb gyermekeknek helyet juttatunk a kórházban külön osztály keretében, ezzel leraktuk városunk jövendő gyermekvédelmi akciójának fundamentumát. Ez egy olyan alap lesz, melyen továbbépítve, könnyen és méltán sorakozhatunk a többi kulturvárosok mellé, sőt a megkezdett ösvényen haladva, még utánzásra érdemes példával is járhatunk elő. A gyermekosztály lesz a legjobb nevelőeszköz arra, hogy az anyákat rászoktassuk a csecsemők célszerű táplálására, amikor személyes tapasztalatokat szerezhetnek arról, hogy mily szépen fejlődnek így a gyermekek s csak így győzhetjük meg őket az orvostudomány e téren elért tapasztalatainak igaz voltáról. Akkor el fog tűnni ama hitetlenség az orvos tanácsaival szemben, mely akadálya mindenkor a helyes gyermekhygiena és a gyógyítás sikeres voltának. Csak így nevelhetjük a szülőkbe s főleg a munkásosztály és a falvak szülőibe azt a mindinkább tért hódító igét, hogy a gyermek mindenek előtt, hogy a tízparancsolat »tiszteld apádat és anyádat« szakasza mellé mindjárt oda tegyék, hogy: szülők szeressétek és gondozzátok gyermekeiteket, mert bennük szunnyad a ti jövő életetek. Junius elsejéig még tűrhető helyzetünk volt. Iskolában voltunk. A kapitányunk — szigorú ember, de belátó — elég jól bánt velünk. Hat hétig Bruckban voltunk, egyesítve a 82. gyalogezred önkénteseivel, s akkor mesés dolgunk volt. igaz, hogy reggel 6-tól déli 12-ig naponta gyakorlatoztunk s sokat izzadtunk; de annál kellemesebbek voltak a délutánok és esték. Királyhidán van tulajdonképen már a láger s mese jó bort lehetett kapni aránylag olcsó áron. Így aztán esténkint mindig együtt volt az egész víg magyar önkéntes társaság; szidtuk a németet és éltettük a magyart. De junius elseje óta berukkoltunk a századhoz s bizony én ebben is oly szerencsétlen vagyok, hogy a legkomiszabb századhoz kerültem. A százados igen darabos ember; jó szót még nem hallottam tőle, gorombaságot annál többet. Nagyon megszekálja az embert úgy ő, mint az őrmester. De már csak remélem, megsegít a jó Isten, kitartom még ezt a 73 napot, mikor is visszatérek ismét a boldog civil életbe. Ily mostoha viszonyok között nem is lehetne kitartani a katonáéknál; de mégis talál az ember valami vigasztalót. Végre is Bécsben van az ember. Délután úgy 5 óra körül átöltözködöm, 14 fillér árán a városba robogok villanyoson, ahol aztán kellemesen eltöltőm az estét. Rendesen valamelyik kávéházba megyek újságot olvasni, vagy a szép bécsi kertekbe sétálgatni, ahol már a sok szép .női arc szemlélése is felejteti némileg a magyar katona sok keserűségét. Bécs ugyanis egy nagyon kedves város. Nem ismerem ugyan Budapestet, s azért össze sem hasonlíthatom vele; de egyik kolégám nyilatkozata szerint Bécs nem oly szép város mint Budapest, nincs oly szép helyen, de itt jobbak az erkölcsök, mint Budapesten. Az emberek finomak, közlékenyek. Egy-két szó, s már megvan az ismeretség, a barátság. Azért leginkább az vigasztal, hogy Bécsben szolgálok. Persze van itt sok minden látnivaló, de ezt egyenkint elősorolni lehetetlen. Csakhogy mindehhez pénz kell, ami egy szegény fiúnál a legkevesebb. Egy szegény fiu még Bécsbe sem mehet be, bár Bécsben van, mert a kaszárnyánk a XXI. kerületben fekszik a város központjától, a szent István dómtól 7 kilométernyire. Bizony, innen a távolból fájdalmasan gondolok vissza a jó napokra, miket együtt töltöttünk szép szepesség kisded városának falai között. Visszagondolok a boldog órákra, amelyek többé vissza nem térnek soha. Az Ízletes gomba-paprikás, a tokaji bor, a meleg szoba és a még melegebb baráti sziv: ezek azok, amelyek nekem örökre felejthetetlenek ! . . . Mit szól Szerkesztő ur a balkáni eseményekhez? Azt hittük már, hogy a mi bőrünket is viszik az orosz határra. Egy hajszálon függött. Borzasztó lett volna abban a nagy hidegben! Különben anélkül is sokat szenvedtünk, mert két izben voltunk 50 km. távolságban a harcászati éleslövészeten. Nem tudom még, hogy mi lesz szeptemberben. Azt rebesgetik ugyanis, hogy az öreg bakákat nem engedik haza, s minket is itt tartanak karácsonyig. Szép dolog, de nem kérek belőle. Igaz ugyan, hogy akkor már Eperjesre kerülnénk, ahonnan gyakrabban haza rándulhatnék, dehát a katona az csak katona és igy a szubordinációt és fegyelmet éreztetik mindig az emberrel. Nagyon szeretnék már civilben lenni. Oly ambícióval dolgoznám a hivatalban, hogy mindjárt megadnák nekem a vaskorona rendet. De most már zárom levelem. Gondolom eleget tettem Szerkesztő ur kívánságának, hogy néhány szóval ismertessem a katonai életet. Üdvözölve a Szerkesztő urat s a magyar hazát, vagyok igaz tisztelettel őszinte hive Handlovics Gusztáv.