Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)

1913-03-09 / 11. szám

VIII. évfolyam. Pápa, X913. március 16. 12. szám. W P w Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap. A pápai Katolikus Kör es a paoa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár; Kiadótulajdonos: Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. A Pápai Katolikus KÖT. A kiadóhivatal vezetője: Egyes szám ára 26 fillér Felelős szerkesztő Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, A lap megjelenik minden vasárnap. Zsilavy Sándor. ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Az emberiség

1 jövője. Heinrick Lhotzky a mai szellemi életből filozófiai (helyesebben: és természettudományi) következtetések utján a jövőbe pillant. Hittel és lendülettel rajzolja a megértés, a gondolatszabadság és a magasabb erkölcs boldogabb állapotát, melyet az emberiség a természetes fejlődés utján el fog érni. Körülbelül ezt mondja a Franklin-Társulat »Kultura és Tudomány« cimü vállalatában megjelent könyvecskéről a becses, üzleti ajánlat. Lapunk helye és célja tiltja, hogy e könyvnek ezer szines szappanbuborékát sorra pukkantgassuk, — végezzék el ezt másutt és mások — de lehetetlen, hogy rá ne mutassunk a tudomány nagyképű palástja alól kilátszó lólábakra. Mert hát az emberiseg jövője akárhány olvasónkat is érdekli. Oh, kedves olvasóink, önök nem is hiszik, miiyen félszegek, mily szögletesek azok a tudósok, ha kirágják irószobájuk gubófalát s a napvilágra kimásznak! A kis szórakozottak bizony ciroknak nézik a kukoricát s virsliként vágják le a cirmos cica hosszú farkát. Hát még csak akkor fura figurák ám, mikor Íróasztaluk mellett világmegváltó világnézeteket rágicsálnak ki ceruzájukból — ülőcsontjukkal folytonossági hiányokat koptatván fényes nadrágjukon! Ha valamikor, hát ekkor, ha valakiknek, hát ezeknek el lehet sütni: suszter, ne tovább a kaptafánál! Avagy rőfös a rumburgi vászonnál! A vászon csak egy vég, de a világ, az anyag és a szellem, az Isten inkább a mérhetetlen, a végtelen jegyében állanak! Rőffel nem mérhetők, boncolókéssel nem bonthatók, lombikba nem zárhatók, fizikai laboratóriumban nem obszerválhatók, természetrajzi preparátum gyanánt mikroszkóp alá nem dughatok, tehát tudós ur ne bibelődj velük! Ne vesd le obszerváló vászonköpenyed, ne ölts helyébe gyerekszoknyát, nem passzol az a tudós szakálhoz! Igen, Lhotzky ur, az ön munkájáról önnön szavai szerint azt mondta valaki: »Honnan veszi ez az ember azt az irigylésreméltó bátorságot, hogy ezekkel az ócskaságokkal, mint az ő legújabb bölcseségével hozakodik elő. Hiszen ez már mind megvan a kereszténységben.« És ön Lhotzky ur, micsoda gyámoltalanul felel e vádra! Nem restelli magát ? . . . S lássa, nekünk az ön művét illetőleg e vádat egy régi mondás citálásával kell megnyújtanunk: Ami jó benne, az nem új; s ami új benne, az nem jól Valóban ami jó benne, az régi, keresztény gondolat, tetszetős vagy mondjuk Ízletes természetrajzi szósszal leöntve; ami pedig új benne, az meg csak ugy hemzseg a homálytól és a sok, rettenetes ellenmondástól. Ön szerint a szellem hatalmas pozitívum, végtelen s éppen azért meghatározhatatlan, alkotó erő, mely az anyagot létbe csalja, formába önti s élteti. Máskor meg ugyancsak ön szerint, ugyancsak az a szerencsétlen szellem nem más, éppenséggel nem más a boldogtalan, mint az anyag légnemüre, illanóra higítva. Egyszer ön szerint birkatürelemmel kell lennünk másnak szabad gondolatával szemben, másszor meg ugyancsak ön szerint a nagy szellemek hatalmas, szuggesztionális lelki ereje az egyetlen emelője, fejlesztője, előbbrevívője az emberiségnek. Egyszer pokolra kárhoztat ön minden kívülről erőszakolt, rátukmált fegyelmet, máskor meg megvallja szépen, hogy az emberiség nagy tömegében sohasem tud majd a maga lábán járni. Aztán hogyan mondhatja ön a világot átjáró végtelenül bölcs szellem megnyilvánulási formájának az abnormis, a nyomorult, a rosszul fejlett, a bűnös, — akarom mondani — a »beteg« embert. Óh, ön kanállal ette, de talán kis elemista korában, a hittudományt! És mégis azt mondja: Jézus az abszolút tökéletességű, a fejlődés legfelső határát elért ember. Az emberiség gyújtópontja. Ő azonban az ember fia. Hát nem vette észre, akkor megsugjuk önnek: ugyancsak meghazudtolja kegyed ezt a tökéletes, szent embert. Tetszik tudni Jézus azon az alapon zúdítja magára a halálos ítéletet, hogy Isten Fiának, Istennek nevezi magát. És Jézus meghalt, de megvallotta ez igazságot. TARCA. Az ezer tó országából. — Irta: Parcsami Henrik. — Wuoksenniskában értük el az ezer ágra-öbölre szakadó Saima tavat s ültünk át mindjárt a gőzhajóra. A horgony fölszedéséig lelkes tömeg ünnepelt bennünket s a finn dalokkal kétszeresen jól eső szórakozást nyújtottak. És hajónk megmozdul, mind élénkebben hasítja a csendes tükrű vizet, mi pedig a mai csodás napnak élményein elmélázva nézzük a szigetek sötét fenyveseinek élesen metszett árnyékát, s a még 10 órakor is csak nehezen búcsúzó napnak mosolygását. Mert mosolyog ő, bármennyire fáj is nekünk, hogy eltűnik s hogy vele oszlik el 24 órának minden bájoló emléke. Vagy talán az ő saját titkán mosolyog kacérul, s e mosollyal ujabb meglepetéseket igér a viszontlátásra ? Ki tudná megmondani, de ki is tudna odáig gondolni?! Kérdezd meg a gügyögő csecsemőt, s próbáld meg a boldog arának eszébe hozni a holnapot! Bizony mi is csak így voltunk: éreztünk, örültünk, szerettünk, de itt aztán meg is akadtunk. Éjfél tájban más hajóra kellett szállnunk s a szép Punmalasundot elhagyva pihenőre tértünk. Nem is ébredtünk föl előbb, mint mikor hajónk megállott Savonlinnának kikötőjében és álmosan, gyűrötten kellett talpra állnunk az üdvözlések fogadására. A jól szervezett városi fúvós zenekar öntött életet belénk s annak ütemére vonultunk közeli-szállásunkra. És a nap megelégedetten tekintett ránk, mintha mondaná: nem hagylak cserben benneteket végig a finn földön! Savonlinna kis 2300 lakosú fürdőváros, vizektől s erdőktől körülvéve. Egyetlen szállójában alig volt hely, azért a mi 27 tagból álló társaságunkat magánosoknál helyezték el s nagy öröme volt a háznak, melybe magyar ember tette a lábát, A délelőtt fürdéssel, sétával, üdüléssel telt el, ebéd után pedig zöld galyakkal, virágokkal és pompás frissítőkkel dúsan megrakott vonaton rándultunk ki az egy órányira levő Punkaharjura, a föld kerekségének egyik legkülönösebb pontjára. Az egész nem más, mint egy magas töltéshez hasonló 7 km. hosszú íöldnyelv, amelyen pompás kocsiút vezet végig, s hol dombnak föl, hol völgynek lejárva, a legmagasabb élvezetet nyújtja fenyveseivel s a két oldalán elterülő tónak idillikus látványosságával. Az a pár óra, mit itt töltöttünk, igazán rövidnek tetszett, s hozzá még dúsan fűszerezték finn kísérőink kedvességükkel és énekeikkel. És mind mindenüttt a finnek hazájában, itt is főképen a nők vettek- pártiogásukba bennünket, ők gondoskodtak rólunk s ők alkották az énekkart. Ennek természetes magyarázata a nők teljes emancipációja, melynél fogva mindennemű választásban, hivatalban egyenlőjoguak a férfiakkal és viselkedésükben, járásukban-kelésükben is semmivel sem korlátozottabbak azoknál. Ugyanezt találjuk a svédeknél, norvégoknál is e népek jellemét, nevelését, magas műveltségét s mindenekfölött tisztességtudását