Pápa és Vidéke, 8. évfolyam 1-53. sz. (1913)
1913-02-16 / 8. szám
VIII. évfolyam Pápa, 1913. február 16. 8. szám. PÁPA ES VIDÉKE Szépirodalmi, közgazdasági és társadalmi hetilap* A pápai Katolikus Kör és a pápa-csóthi esperes-kerület tanítói körének hivatalos lapja. Előfizetési ár; Egész évre 12, fél évre 6, negyed évre 3 K. Egyes szám ára 26 fillér. A lap megjelenik minden vasárnap A Kiadótulajdonos: Pápai Katolikus Kör. Felelős szerkesztő: Zsilavy Sándor. Szerkesztőség: Jókai Mór-u. 15. házszám. A kiadóhivatal vezetője: Süle Gábor, Viasz-utca 15-ik házszám, ahova az előfizetési- és hirdetési-dijak küldendők. Előfizetéseket és hirdetéseket felvesz Hajnóczky Árpád és Wajdits Károly könyvkereskedése, valamint Stern Ernő könyvnyomdája. Összetartásban az erő. Kegyetlen, vigasztalan munka, ha ideális lelkeknek sziklák, szirtek közé kell vetniök a magot, .ahol életcsirájuk kiszárad, ahelyett, hogy gazdag termést hozna. Még szomorúbb, még kétségbeejtőbb, ha ez ideális lelkek azt a vetőmagot saját szivük-lelkük termőföldjének tiszta búzájából veszik, vérükkel vegyítve, minden erejüket munkába víve, veritékezve hintik el — és mégis hasztalanul! Az önzés, a féltékenység, a rosszakarat megfojtja a fakadó életet. De hány helyen, de mennyi téren folyik ez a veritékes szizifuszi munka!? Ritkaság — mondhatjuk — csodaszámba jő az ellenkezője: amikor az ideális munkának megvan a maga ideális, nemes gyümölcse. A mult vasárnap délutánján ily gazdag termést, gazdag aratást volt szerencsénk látni. A Felsővárosi Kat. Kör közgyűlésén egyszerű, kérges kezű földművesek jöttek össze iparosbarátaikkal együtt, hogy beszámoljanak egy évi működésükről, megbeszéljék a jövő teendőit, a jövő terveit. Kemény derekú emberek mind, akik egy ideális elnök több mint fél évtizedet kitevő szeretetteljes munkálkodása alatt edződtek, nevelkedtek a krisztusi eszmékben és lettek nyílt harcosaivá azoknak a fenséges eszméknek, amelyeknek diadalától várjuk és sóhajtva sóhajtjuk vissza az annyira megsiratott »Regnum Marianumot.« Hogy ez a kör fényes eredményeket tud felmutatni, annak egyedüli oka az a kölcsönös vonzalom, ragaszkodás, mindent megtermékenyítő szeretet, amelyben a körnek minden egyes tagja összeforrott elnökével Béri Zsigmonddal, aki után velünk együtt nem szűnnek meg sirni soha. Ennek az évek hosszú során át rajongásig kifejlődött kölcsönös szeretetnek gyöngyei vannak lerakva abban a poetikusan szép, lelkeket megrázó levélben, amelyet Béri Zsigmond a közgyűléshez intézett. Könnyeket csalt a szemünkbe a sziveket megindító levél tartalma, a meghatottság, mely e levél felolvasásakor a közgyűlésen erőtvett. Ha intim, családiasan bizalmas nem volna, a remek elnöki beszámoló, egész terjedelmében itt állhatna, így azonban szolgáljanak mutatóul a közt is érdeklő részei! De miről számoljak be az idén? Hét hónap óta csak névleges elnöke vagyok a Körnek. S noha itt az idegenben is büszkén vallom magamat pápai polgárnak, mégis csak más városban vagyok, más, az én lelkületemtől idegen emberek között élek. Távol vagyok attól az erős, fegyelmezett tábortól, melynek elszánt harci készségétől, tiszta, önzetlen, becsületes lelkesedésétől sokszor tüzet fogott a lelkem. Elszakadtam Testvéreimtől, akiknek szivéhez sikerült az utat megtalálnom s akikhez a közösen megvívott küzdelmek kapcsán ma is, a jövőben is a komoly, férfias nagyrabecsülés és meleg szeretet aranyos szálai fűznek. Ezután elnökké történt megválaszo tásának körülményeit irja le. Majd így folytatja: TÁRCA. Tegnapi történet. — Irta: Eugéne Fourrier. Ford.: K. S. — Egy csinos, kicsi villában laktam Auteuilben. Június havának egyik forró napján a hegedűben kerestem szórakozást szabad óráimban; épen Mendelsohn második quartettjének az adagió-ját gyakoroltam, midőn hirtelenül kopogtatott valaki az ajtómon. Egy előttem teljesen ismeretlen ember rontott be a szobámba. Ötven évesnek látszott, kistermetű', zömök, jó húsban levő alak. Szép volt a ruhája, de nem állott rajta elég jól. Minden teketória nélkül leült a díványomra. Hát bizony, én nem voltam egészen nyugodt. — Őszülő, tiszteletet parancsoló fejéről levette kalapját. »Bocsásson meg, Uram, — mondta fájdalmas hangon — hogy minden bejelentés nélkül mertem ide betenni a lábamat. Szomszédja vagyok, ez a körülmény bátorított fej ennyire. Imádom a zenét; előbb hallottam hegedűlni s ellenállhatatlan vágy szállott meg, hogy önnel minél előbb megismerkedhessen!». Különös dolog, gondoltam magamban. Majd így folytatta: »A hegedűjének elragadó a hangja és ön kiváló művészettel játszik rajta«. Óh, emberi hiúság! Ezzel a bókkal a jövevény levett a lábamról s hidegségem vele szemben felengedett. Kiváló, Amati-léle olasz hegedűm van, mondám. Az idegen kezébe vette a hegedűt s jól szemügyre vette minden oldalról. »A legjava közül való, — mondá — megér háromezer koronát«. »Nem lehetetlen, mert úgy tudom, hogy csak nagyon kevés van már belőle». »Gratulálok, uram; látom, hogy ön szakértő«. Végighúzta rajta egy-kétszer a vonót. »Nem ez az én hangszerem, cellón szoktam játszani«. »Ha jobban megismerjük majd egymást, megengedi nemde, hogy kettesben játszunk; igazán nagyon boldognak érezném, magamat. Ez nem is ütközik nehézségekbe, Egy kissé játszom zongorán. Kitűnő! Itt lakom egy villában, az önétől nem messze, tehát könnyen találkozhatunk. Hallgattam önt a parkomból; mit játszott?« »Mendelssohnnak egy quartettjét.« »Milyen nagy művész ez, többre becsülöm Beethovennél.« »Magam is, uram; egy az ízlésünk. Ha nem volnék tolakodó, kérném, kezdje el újra azt a darabot, játéka nagyon kifejező, tele van érzéssel.« Kitérhettem volna-e ezen kedves és hízelgő kívánság elől ? Kezembe vettem tehát a hegedűmet. »Uram, ön alighanem rosszul hallotta, én nagyon is közönségesen játszom.« »Azt nem tudom, hogy van-e tehetsége hozzá; de annyit tudok, hogy érzéssel játszik s ez a fő. Újra belefogtam az adagióba, bele-